A következő élő közvetítés része Volt izraeli miniszterelnök: Putyin biztosított arról, hogy nem öli meg Zelenszkijt

Fehéroroszország harci helikoptereket és vadászgépeket vesz az oroszoktól

VITALIY TIMKIV / AFP
VITALIY TIMKIV / AFP

Fehéroroszország áprilisig Mi-35M típusú harci helikoptereket kap, illetve még az idén Szu-30SzM típusú harci repülőgépek beszerzését tervezi Oroszországtól – közölte vasárnap Andrej Lukjanovics, a fehérorosz légierő és légvédelem decemberben kinevezett parancsnoka az SzTV állami televízió műsorában.

Szó szerint néhány hete kaptunk egy új Tor-M2-es (légvédelmi rakéta) üteget, a közeljövőben pedig a légierőnk kap Mi-35M helikoptereket. Igen, ez egy teljes század lesz, kezdetben négy gépet, vagyis egy osztagot kapunk, áprilisra már repülőtereinken lesznek

– mondta Lukjanovics.

A fehérorosz parancsnok szerint a pilótákat már átképezték az új haditechnikára, és már az új személyzettel fogják a helikoptereket áthozni. “Ebben az évben tervezzük Szu-30SzM repülőgépek vásárlását és átvételét is” – tette hozzá. Mint mondta a fehérorosz rádiótechnikai alakulatok eszköztára fehérorosz gyártmányú, Rosza típusú alacsony frekvenciájú rádiólokációs berendezésekkel és Vosztok típusú rádiólokátorokkal bővül. Hozzátette, hogy mindemellett jelentős mennyiségben terveznek beszerezni levegőből indítható fegyverzetet. (MTI)

Vissza a közvetítéshez
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik