A következő élő közvetítés része Támadás alatt a kelet-ukrajnai Kramatorszk

Megvan az első orosz oligarcha, akinek a vagyonát Ukrajna újjáépítésére költheti az USA

A manhattani szövetségi bíróság csütörtökön úgy döntött, elkoboznak 5,4 millió dollár Konsztantyin Malofejev orosz oligarcha vagyonából, és azt Ukrajna újjáépítésnek költségeire fordíthatják – írja a Reuters. A Paul Gardephe bíró által hozott határozat az első, amikor egy orosz oligarcha vagyonának elkobzását rendelték el az ukrajnai orosz invázióra válaszul.

Bryan R. Smith / AFP

Joe Biden amerikai elnök tavaly év végén írta alá azt a törvényt, amely lehetővé teszi, hogy az igazságügyi minisztérium az elkobzott vagyon egy részét átadja a külügyminisztériumnak Ukrajna megsegítése céljából. Az amerikai törvények egyébként elég szigorúan szabályozzák, hogy a kormány mire használhatja az elkobzott vagyontárgyakat.

Az amerikai hatóságok korábban azzal vádolták meg Malofejevet, a keresztény ortodox televíziós csatorna, a Cárgrád TV tulajdonosát, hogy szeparatistákat pénzelt az oroszok által 2014-ben annektált Krímben.

Malofejev hiába tagadta a vádakat, 2014-ben Washington szankciókkal sújtotta, 2022-ben pedig a szankciók megsértésével is megvádolta az ügyészség. Az oligarcha a nemzetközi hírügynökség szerint elérhetetlen; valószínűleg Oroszországban tartózkodik.

Az ügyészség tavaly év végén bírósági iratok szerint azt állította, hogy jogosult Malofejevnek a denveri székhelyű Sunflower Banknál vezetett számláján lévő pénzre, mert azt az amerikai szankciókat megsértve egyik üzleti partnerének akarta átutalni. Mivel Malofejev nem támadta meg az elkobzási indítványt, az ügyészség csütörtökön jelezte, hogy a pénzt el kell kobozni.

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik