Nagyvilág

Petr Pavel nyerte az elnökválasztást Csehországban, Babis kikapott

MTI/AP/Petr David Josek
MTI/AP/Petr David Josek

A csehországi elnökválasztás második fordulójában Petr Pavel nyugalmazott tábornok magabiztosan legyőzte Andrej Babis volt kormányfőt – írja az Euronews. Ő lesz tehát az utódja Milos Zemannak, akinek második mandátuma március elején lejár, és harmadik ciklusra pedig nincs törvényi lehetőség.

Petr Fiala cseh kormányfő már hivatalosan is gratulált Petr Pavelnek az Újszó szerint. A szavazatok 88 százalékos feldolgozottságának Pavel 57 százalékkal vezet (2,7 millió szavazattal), míg Babis 43 százalékot, azaz alig több mint 2 millió szavazatot kapott.

Az MTI szerint Petr Pavel első sajtótájékoztatóján a prágai Karlínban tartotta: “Ez a választás az értékekről szólt, az igazság, a méltóság, a tisztelet és az alázatosság győzött”. Hozzátette: “Kész vagyok szolgálni ezeket az értékeket annak érdekében, hogy visszatérjenek a Hradzsinba és egész cseh társadalomba” – tudatta Petr Pavel.

Andrej Babis volt kormányfő elismerte választási vereségét és gratulált Pavelnek. Babis felszólította híveit, hogy fogadják el az államfőválasztás eredményét, míg Pavelt arra kérte, hogy csillapítsa le a társadalomban uralkodó indulatokat. “Szeretném megkérni, legyen az összes állampolgár elnöke, és foglalkozzon a problémáikkal” – mondta a volt kormányfő.

A részvétel magas, 70 százalékos volt, magasabb, mint az első fordulóban. Pénteken, a voksolás első napján átlagban 40-50 százalék között mozgott a részvétel, sőt számos helyen az ötven százalékot is meghaladta – írja az Euronews.

Ki az új elnök?

Petr Pavel 1961. november 1-én született a nyugat-csehországi Planá kisvárosban. Petr Pavel 1975-ben beiratkozott a Jan Zsizska katonai középiskolába, ahol 1979-ben érettségizett. A vyskovi katonai főiskola befejezését követően 1983-ban Prostejovba, egy felderítő egységhez került. 1988 és 1991 között elvégezte a cseh vezérkar hírszerzői osztályának hároméves postgraduális tanfolyamát, ahonnan a hadsereg hírszerzéséhez került, 1997 és 1999 között a különleges erők parancsnoka volt Prostejovban. 1992 és 1993-ban a cseh hadsereg képviselőjeként az UNPROFOR keretében a volt Jugoszláviában teljesített szolgálatot. Petr Pavel 1993 januárjában mintegy 30 önkéntes élén megmentette 53 francia katona életét, amiért még abban az évben megkapta a francia Háborús Kereszt kitüntetést, 1995-ben pedig Václav Havel cseh elnöktől átvehette a Hősiességért elnevezésű kitüntetést.

Néhány éves katona diplomáciai, illetve NATO-beli munka után Petr Pavel 2012 és 2015 között a cseh hadsereg vezérkari főnöke lett, míg 2015 és 2018 között Brüsszelben a NATO Katonai Bizottságának elnöki tisztségét töltötte be.  Hadseregtábornoki rangban, ami a cseh hadseregben a legmagasabb rangfokozat, szerelt le és vonult nyugdíjba 2018-ban.

Államfői ambícióit 2022 szeptemberében jelentette be, s jelöltségének támogatására több mint 81 ezer állampolgári aláírást szerzett. Petr Pavelt, két másik jelölttel együtt, a kormánykoalíció részét képező Együtt (Spolu) jobbközép pártszövetség is támogatta.

Petr Pavel nyugalmazott tábornok az államfőválasztás első fordulójában is elsőként végzett, a voksok 35,4 százalékát kapta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik