Nagyvilág koronavírus

Spanyolországban is lemondanak a maszkokról a tömegközlekedésen

Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP
Beata Zawrzel / NurPhoto / AFP

Spanyolországban hamarosan megszűnik a kötelező maszkviselés a tömegközlekedési eszközökön, a kormány február 7-i ülésén dönt a szaktárca javaslatáról – jelentette be a spanyol egészségügyi miniszter csütörtökön Madridban.

Carolina Darias újságíróknak elmondta: a járványügyi adatok olyan kedvező helyzetet mutatnak, amely lehetővé teszi ezt a lépést.

Epidemiológiai szempontból minden mutató terén nagyon stabil a helyzetünk

– fogalmazott.

Hozzátette: az egészségügyi és szociális intézményekben, valamint a gyógyszertárakban továbbra is viselni kell a maszkot.

Spanyolországban a koronavírus-járvány miatt 2020 nyarán tették kötelezővé a maszkviselést. A korlátozást szabadtéren tavaly februárban szüntették meg, két hónappal később pedig a zárt nyilvános helyek is mentesültek az előírás alól.

A dél-európai országban a járvány kezdete óta 13,7 millió esetben diagnosztizálták a fertőzést, amelynek következtében több mint 118 ezer vesztette életét.

A koronavírus elleni vakcina legalább két dózisát az oltható, 12 évnél idősebb lakosság 92,6 százaléka, több mint 39 millió ember kapta meg.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik