Nagyvilág

Gyújtogatás miatt leállt Párizs egyik legforgalmasabb pályaudvara

Thomas SAMSON / AFP
Thomas SAMSON / AFP

Szándékos gyújtogatás következtében elektromos kábelkötegek égtek ki a párizsi vasúthálózaton, ami sorozatos járatkimaradásokat okoz – írja az AP hírügynökség. A vandalizmus miatt a francia főváros egyik legforgalmasabb pályaudvarán szinte teljesen leállították a járatokat.

Két tűz negyvennyolc kábelt rongált meg – közölte Clément Beaune francia közlekedési miniszter, aki „botrányos cselekedetnek” nevezte a történteket. A francia állami vasúttársaság, az SNCF közölte, hogy a megsérült kábeleknek a hálózaton közlekedő vonatoknak szóló jelzéseket kellene működtetnie. A társaság, amely szándékosnak nevezte az éjszakai károkozást, bejelentést tett.

A vandalizmus indítékai nem ismertek, de emiatt le kellett állítani a Gare de l’Est pályaudvart, amely Párizst az ország keleti részén található településekkel köti össze, illetve nemzetközi viszonylatban a szomszédos országokkal is.

Az SNCF közölte, hogy a nagysebességű vonatok és a lassabb regionális vonatok forgalmát felfüggesztették a pályaudvaron. Mindössze három vonalon közlekednek a járatok.

Az SNCF közölte azt is, hogy a szakemberek dolgoznak az érintett vonalak helyreállításán, de a naponta több százezer utas által használt pályaudvaron kedden egész nap szünetelhetnek a szolgáltatások.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik