Nagyvilág

Nagy összegű kártérítést kapnak a kanadai őslakosok

Anatoliy Cherkasov / NurPhoto / AFP
Anatoliy Cherkasov / NurPhoto / AFP

Kanada nagy összegű kárpótlásban egyezett meg 325 helyi őslakos közösséggel – írja az MTI. A kanadai kormány és az őslakosok közötti kapcsolatokért felelős minisztérium szombaton jelentette be, hogy az ottawai vezetés 2,8 milliárd kanadai dollár (760 milliárd forint) kárpótlás fizetésére vállalt kötelezettséget, hogy jóvá tegye ezzel „a kollektív kárt, a nyelv, a kultúra és a hagyományok elvesztését”, amelyet az őslakosok államilag jóváhagyott, de a katolikus egyház vezette bentlakásos iskolákba kényszerítése okozott évtizedeken át.

A tárca tájékoztatása szerint az összegből a 325 népcsoport oktatását, kultúráját és nyelvét kívánják feléleszteni Nyugat-Kanadában, valamint elősegíteni a kárvallottak szellemi „gyógyulási folyamatát”. „A túlélők igazságot és kárpótlást érdemelnek” – húzta alá Marc Miller tárcavezető. Az összeg felhasználásának pontos részleteit február 27-én a kanadai szövetségi bíróság fogja meghatározni.

Kanadának túl sok idejébe tellett, hogy szembesüljön történelmével, az általa elkövetett népirtással, és elismerje a kollektív károkat, amelyeket a bentlakásos iskolahálózat okozott népeinknek,

hangsúlyozta Garry Feschuk, a sechelt népcsoport egykori vezetője. Hozzátette, hogy a mostani egyezség első lépésnek számít a helyes irányba.

Kanadában 1881 és 1996 között több mint 150 ezer őslakos gyermeket szakítottak el a családjától, és helyeztek el bentlakásos iskolában. Hivatalos adatok szerint 4000 gyermek éhen halt, verték őket, és szexuális visszaélés áldozatai voltak egy olyan rendszerben, amelyet a Justin Trudeau miniszterelnök által létrehozott Megbékélési Bizottság „kulturális népirtásnak” nevezett. Más becslések szerint az áldozatok száma a 6000-et is meghaladta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik