A korábban közölt három helyett egy gyerek szerepel annak a helikopterbalesetnek a halálos áldozatai között, amely csütörtökön történt a Kijev melletti Bovariban, amikor a jármű egy óvoda közelében lezuhant. A 14 halálos áldozat között ott volt az ukrán belügyminiszter, a helyettese, illetve az egyik államtitkára is.
A közlés szerint a baleset után elvégzett törvényszéki vizsgálat során megvizsgálták az emberi maradványokat, és ez alapján csökkentették a hivatalos áldozatok számát.
A tragédia okát egyelőre vizsgálják, 16 sebesültet, köztük négy gyereket kórházban ápolnak.
(Guardian)