A következő élő közvetítés része Megvan a helikopterbalesetben elhunyt ukrán belügyminiszter utódja

Zelenszkij a helikopterbalesetről: „Háborús időben nincsenek balesetek”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdán felszólalt a Világgazdasági Fórumon Davosban. Itt ismét hitet tett amellett, hogy Ukrajna győzni fog az Oroszország által tavaly februárban indított háborúban. Az elnök úgy fogalmazott, bár nem Ukrajna kezdte el a háborút, de ők fogják befejezni. Egyúttal sürgette a szövetségeseit, hogy továbbra is lássák el az ország hadseregét hadisegélyekkel.

Ukrajna eddig számos Patriot légvédelmi rendszert kapott, a legutóbbiakról szóló híreket Hollandia épp kedden este erősítette meg.

Fabrice COFFRINI / AFP

Arra a kérdésre, hogy mi lesz Oroszország helye a világban, Zelenszkij azt felelte, hogy nem tudja mit hoz a jövő.

Azt hiszem, Oroszország kiérdemelte a helyét a terroristák között, és ez már nem a vezetésén múlik

– mondta.

Zelenszkij elismételte azt is, hogy Moszkvának „tiszteletben kell tartania Ukrajna területi integritását”.

Arra a kérdésre, hogy aggódik-e a személyes biztonságáért, Zelenszkij egyszerűen azt mondta: „Nem aggódom miatta”.

Az elnök a Kijev közelében történt helikopterbaleset körülményeit firtató kérdésre úgy válaszolt:

Ez nem baleset, mivel a háború következménye, a háborúnak pedig sok dimenziója van. Háborús időkben nincsenek balesetek.

(Sky News)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik