Nagyvilág

Fejenként több mint 30 korbácsütéssel büntettek kilenc férfit az afganisztáni tálibok

AFP
AFP

Különböző bűncselekmények miatt kilenc férfit korbácsoltak meg Kandahárban az Afganisztánt irányító tálibok – írja az MTI egy helyi hivatalnok közlése alapján.

Hadzsi Záid, a déli Kandahár tartomány szóvivője a Twitteren azt írta: a korbácsolásokat a városi stadionban hajtották végre, de az elkövetett bűncselekményekről nem közölt részleteket.

Az elítéltek 35-39 korbácsütést kaptak tálib hivatalnokok, vallási illetékesek, valamint helyi lakosok jelenlétében.

A múlt hónapban az ország nyugati részén fekvő Farah tartományban tartottak nyilvános kivégzést, gyilkosság és lopás miatt. Ott az áldozat apja saját kezűleg hajtotta végre az ítéletet egy lőfegyverrel, több száz helyi lakos és tálib hivatalnokok jelenlétében.

Afganisztánban 2021 augusztusában, az amerikai csapatok kivonása után vették át ismét a hatalmat a tálibok. Akkor azt ígérték, hogy mérsékeltebb irányvonalat fognak követni, de ezt egyelőre nem tartották be: visszatértek az iszlám szigorú értelmezéséhez és fokozatosan korlátozzák a nők, illetve a kisebbségek jogait; a decemberi nyilvános kivégzés pedig az első ilyen esemény volt a hatalomba való visszatérésük óta. A tálibok vezette új afgán kormányt egyelőre a világ egyetlen országa sem ismerte el hivatalosan.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik