Élő Nagyvilág

Egy nyolcemeletes lakóházat szelt ketté egy orosz rakéta

Dnyiprói területi közigazgatás / MTI / AP
Dnyiprói területi közigazgatás / MTI / AP

Száz-kétszáz ember lehet a lerakétázott ház romjai alatt

Részletes adatokat közöltek a mentőalakulatok a dnyiprói rakétatámadásról, amelyben egy nyolcemeletes ház középső része teljesen összeomlott.
Eszerint 72 lakás semmisült meg, és 100-200 ember lehet a romok között, köztük 50 gyerek.

Egy második rakétatámadás-hullám is érte szombaton Ukrajnát

Több halottja és számos sebesültje van a második orosz rakétatámadás-hullámnak, amely szombaton érte Ukrajnát, órákkal a Kijevre és Harkivra mért korábbi rakétacsapás után – jelentette az ukrán média hivatalos hatósági közlésekre hivatkozva.

A reggeli támadás után az egész országra légiriadót rendeltek el. A második hullámban támadott célpontok közé tartozik Odessza, Harkiv, Krivij Rih, Lviv, Ivano-Frankivszk, Ternopil, Mikolajiv és a főváros, Kijev is. Robbanások hallatszottak a közép-ukrajnai Vinnicja megyében is. Az infrastruktúrában, ezen belül az áramszolgáltató létesítményekben újabb károk keletkeztek.

A második rakétatámadásban a közép-ukrajnai Dnyipróban egy kilencemeletes lakóház részben összeomlott. Lakói közül öten meghaltak, és 27-en megsérültek, köztük hat gyermek is – számolt be Valentin Reznyicsenko, Dnyipropetrovszk megye kormányzója.

A reggeli rakétatámadásban, amely Kijevet és Harkivot érte, a jelentések szerint senki sem sérült meg, de Kijev környékén a rakéták darabjai tüzet okoztak egy helyen, és épületekben is károk keletkeztek. A rakétatámadás előtt Kijevben teljesen szokatlan módon nem szólaltak meg a szirénák, nem volt légiriadó.
A légierő szóvivője, Jurij Ihnat ezt azzal magyarázta, hogy az orosz rakéták valószínűleg északról, magas, ballisztikus röppályán érkeztek. Mint az Ukrajinszka Pravda hírportálnak elmondta: Ukrajnának nincs képessége ballisztikus rakéták azonosítására és lelövésére.

A kijevi katonai közigazgatás közleménye szerint a reggeli rakétatámadás a főváros egy infrastrukturális létesítményét érte. Az Ukrenerho ukrán áramszolgáltató fokozott tempóban dolgozik a károk elhárításán. A DTEK, a legnagyobb ukrán magán áramszolgáltató vállalat vészhelyzeti áramszünetet léptetett életbe Kijevben, Kijev környékén és Odesszában.

Andrij Jermak, a kijevi elnöki hivatal vezetője a rakétatámadások után határozottan kijelentette: “Az oroszok terroristák, és mindenért megbűnhődnek. Mindenki – kivétel nélkül”. Hozzátette, hogy az ukrán légierő tudja a dolgát. “Vissza fogunk csapni” – mondta.

(MTI)

Így mentenek ki egy nőt a lerakétázott házból

Valahol a negyedik-ötödik emelet körül mentenek ki a tűzoltók egy sokk hatása alatt álló nőt a rakétatalálatot kapott dnyiprói házból. A nyolcemeletes lakóház közepe teljesen összeomlott, az eddigi jelentések szerint ketten meghaltak, 27-en megsebesültek, köztük hat gyerek.

Nyolcemeletes lakópületet szelt ketté egy rakéta Dnyipróban

Egy lakóépületbe csapódott be egy orosz rakéta Dnyipró városába szombat délután- A nyolcemeletes épületet valósággal kettészelte a légitámadás: a két vége többé-kevésbé épségben maradt, a közepe azonban ötven-hatvan méteres szélességben összeomlott, a romok pedig nagy lánggal égtek. Sérültekről, áldozatokról egyelőre nem érkezett jelentés.

Magyar származású felderítő videón mutatta be, ahogy kéttucatnyi wagneressel végeztek Szoledarban

Tegnap délelőtt az orosz védelmi minisztérium bejelentette Szoledar elfoglalását, az ukránok tagadták ezt, azt állították, hogy még folynak a harcok. Egy kárpátaljai magyar származású parancsnok posztolt a telegramjára egy tegnapi felvételt, amely alapján nem érezhetik magukat biztonságban Szoledarban az oroszok. Drónokkal megfigyelték, hogy szakasznyi orosz katona vonul be egy zöld tetős házba, ahol többen is pakolásztak. Az épület koordinátáit továbbadták az ukrán tüzérségnek, amely egy HIMARS-rakétát küldött a házra. A légicsapásban kéttucatnyi wagneres veszthette életét.

Az magyar származású ukrán katona Magyar Róbert, aki egy felderítő-egységet vezet az orosz-ukrán front legvéresebb szakaszán, Szoledar környékén, tevékenységükről rendszeresen beszámol a Telegramos csatornáján.

Nagy-Britannia harckocsikat ad Ukrajnának

Nagy-Britannia harckocsikat kíván átadni az ukrán fegyveres erőknek – közölte szombaton Rishi Sunak brit miniszterelnök. A Downing Street tájékoztatása szerint Sunak telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel, akinek elmondta, hogy a brit kormány az eddigieknél intenzívebb támogatást kíván nyújtani Ukrajnának, és ennek jegyében Challenger 2 típusú harckocsikkal és további tüzérségi rendszerekkel látja el az ukrán hadsereget. A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harmadik generációs harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregnél.

A londoni miniszterelnöki hivatal a szombati telefonos megbeszélésről szóló tájékoztatásában nem részletezte, hogy a brit kormány hány Challenger 2 harckocsit szállítana Ukrajnának, és azt sem, hogy a szállítások mikor kezdődnek. A Downing Street ismertetése szerint ugyanakkor Sunak és Zelenszkij elismeréssel nyugtázta más országok hasonló támogatási kötelezettségvállalásait, köztük azt a felajánlást, amelyet Lengyelország tett a minap egy harckocsiszázadnyi Leopard tank ukrajnai szállítására. A londoni miniszterelnöki hivatal adatai szerint Nagy-Britannia tavaly 2,3 milliárd font (csaknem 1050 milliárd forint) értékben nyújtott katonai támogatást Ukrajnának, és ezzel az ukrán fegyveres erők második legnagyobb katonai támogatója volt 2022-ben az Egyesült Államok után. Rishi Sunak november második felében Kijevben járt, ahol találkozott Zelenszkijjel és bejelentette, hogy Nagy-Britannia 50 millió font (csaknem 23 milliárd forint) értékben légvédelmi eszközöket is szállít Ukrajnának.

(MTI)

Ukrajna második legnagyobb városába is rakéta csapódott

Szombaton kora reggel két orosz Sz-300-as rakéta csapódott be Ukrajna második legnagyobb városa, Harkiv ipari körzetében – közölte Harkiv megye kormányzója. Oleh Szinyehubov azt mondta, hogy áramkimaradások lehetnek a városban és a környező településeken, a szakemberek gőzerővel dolgoznak a károk felszámolásán.

Közben szombaton a középső Cserkaszi régió kormányzója figyelmeztette az ukránokat, hogy Oroszország hatalmas rakétacsapást indíthat a nap folyamán. Felszólították a lakosokat, hogy maradjanak az óvóhelyeken.

Vitalij Kim, a déli Mikolajiv régió regionális kormányzója elmondta, hogy 17 orosz Tupolev bombázó szállt fel légibázisáról.

Robbanások rázták meg Kijevet

Szombat reggel négy robbanás rázta meg Kijevet. Vitalij Klicsko Kijev polgármestere megerősítette a hírt, és Telegramon azt írta, hogy a robbanások Kijev Dnyiprovszkij kerületében, a folyó keleti partján történtek. Klitschko bejegyzése szerint a mentők a helyszínre tartanak.

Percekkel a robbanások után Kirillo Timosenko, az ukrán elnöki adminisztráció vezetője azt írta, hogy rakétatámadás történt a főváros kritikus infrastruktúrája ellen, és azt tanácsolta a lakosoknak, hogy keressenek menedéket.

Zelenszkij az ENSZ-be látogatna az orosz invázió évfordulóján

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az ENSZ-be látogatna, hogy az Oroszország február 24-i inváziójának első évfordulója előestéjén felszólaljon a Közgyűlés magas szintű tanácskozásán – közölte az ukrán külügyminisztérium egy magas rangú tisztviselője.

Emine Dzsaparova, az ukrán külügyminiszter első helyettese az AP hírügynökségnek adott interjújában ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az útra csak akkor kerülhet sor, ha a biztonsági helyzet azt lehetővé teszi. Az illetékes szerint az ukrán elnök tervezi a látogatást ,de egyelőre kérdéses, hogy lesz-e alkalmas helyzet erre. A miniszterhelyettes megemlítette, hogy az ukrán hírszerzés szerint Oroszország egy nagyon komoly offenzívára készül februárban.

Ha Zelenszkij elutazik az ENSZ-be, akkor ez lesz a második külföldi útja a háború kezdete óta. Az ukrán elnök december 21-én meglepetésszerű látogatást tett Washingtonban, hogy találkozzon Joe Biden elnökkel és a Kongresszus tagjaival, akiknek megköszönte támogatásukat.

Szerhij Kiszlicja, Ukrajna ENSZ-nagykövete azt mondta, hogy a Közgyűlés február 23-án tart magas szintű vitát a háborúról, majd másnap a Biztonsági Tanács miniszteri ülése foglalkozik azzal.

(MTI)

Mind az öt ukrajnai atomerőműben ellenőröket küld a NAÜ

Az ENSZ nukleáris felügyelő szervezete pénteken bejelentette, hogy fokozza jelenlétét Ukrajnában, hogy segítsen megelőzni egy nukleáris balesetet a jelenlegi konfliktus idején – írja az AFP. A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) közölte, hogy a jövőben folyamatosan jelen lesznek Ukrajna mind az öt nukleáris létesítményében, így Csernobilban is – az erőművet az 1986-os katasztrófa után bezárták.

Az ügynökség vezetője, Rafael Grossi a jövő héten Ukrajnába látogat, hogy megkezdje a műveletet – tette hozzá az ügynökség közleményében.

Továbbra is mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy elkerüljünk egy súlyos nukleáris balesetet, amely még több szenvedést és pusztítást okozna Ukrajnában és azon túl is

– mondta Grossi.

A döntés a NAÜ ukrajnai tevékenységének jelentős kiterjesztését jelzi. Jelenleg csak az orosz irányítású, a frontvonal közelében lévő zaporizzsiai üzemben van állandó NAÜ-jelenlét.

A tervek szerint az ügynökség 11 vagy 12 szakértője lesz jelen Ukrajnában, hogy felügyeljék az üzemeket és technikai segítséget nyújtsanak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik