Nagyvilág europoli

A lengyelek meghátráltak és elfogadták az EU kéréseit

Attila KISBENEDEK / AFP
Attila KISBENEDEK / AFP

Jóváhagyta pénteken a lengyel parlamenti alsóház a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosítását, ami lehetővé teheti a Lengyelországnak szánt uniós helyreállítási források kifizetését.

A 460 fős szejmben 203 képviselő szavazott igennel, 52-en ellene, 189-en tartózkodtak, 16-an pedig nem voksoltak. A tervezet most a szenátus elé kerül.

Ellenezte a törvénymódosítást a kormánykoalíció 22 képviselője, akiknek a többsége az egyik kisebb tömörülésnek, a Szolidáris Lengyelországnak (SP) a tagja, az ellenzék soraiból pedig az euroszkeptikus kispártokat tömörítő Konföderáció, valamint más képviselők.

Tartózkodott a szavazástól a fő ellenzéki frakció, a Polgári Koalíció (KO), valamint a Lengyel Parasztpárt és a Baloldal képviselőinek zöme.

A tervezetet december közepén nyújtotta be a kormánykoalíció élén álló Jog és Igazságosság (PiS) párt. A módosításokra a kormány beszámolója szerint rábólintottak az illetékes uniós biztosok, és azok megfelelnének a lengyel helyreállítási tervben megszabott egyik fő feltételnek. Ezáltal lehetővé tennék a Lengyelországnak szánt uniós támogatások kifizetését.

A leglényegesebb változás a törvényben az lenne, hogy a bírák fegyelmi ügyei a legfelsőbb bíróságtól egy másik intézmény, a legfelsőbb közigazgatási bíróság hatáskörébe kerülnek át. Pontosítanának azokon az eljárásokon is, amelyek szerint egy per előtt vizsgálható a bírák elfogulatlansága.

Az ellenzéki politikusok jelezték: az ellenzéki többségű szenátusban majd beiktatják a tervezetbe azokat a módosításaikat, amelyeket a szejm elvetett. Az említett javaslatok törölnék a legfelsőbb bírósági fegyelmi kamara eddigi döntéseit, egyúttal meghagynák a fegyelmi ügyeket a legfelsőbb bíróság hatáskörében.

A kormánypárti képviselők szerint az ellenzéki módosítások sértenék az Európai Bizottsággal (EB) kötött megállapodást.

Amennyiben a szenátus megszavazza a jelzett módosításokat, a tervezet újból a szejm elé kerül. Ott a kormánytöbbség leszavazhatja őket, a Szolidáris Lengyelország támogatása nélkül viszont kérdéses lenne az eredeti tervezet sorsa a parlamentben. Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, a párt elnöke korábban hangsúlyozta: az SP „soha nem vesz részt a brüsszeli hivatalnokok által diktált törvények alkotásában”.

Mateusz Morawiecki miniszterelnök a pénteki szavazás után újságíróknak egy Brüsszellel megkötött „nehéz kompromisszumnak” nevezte a törvénymódosítást. „Be akarjuk fejezni a Nyugattal folytatott vitát, mert a valódi ellenség keleten van” – utalt Morawiecki az ukrajnai háborúra. Elismerte, hogy az SP „helyesen érvelt”, “a politika viszont a kompromisszum művészete”, most fontosabb ügyekért kell harcolni – tette hozzá.

Andrzej Duda pedig, aki államfőként a törvények végleges megítélésére jogosult, decemberben azt mondta: az új törvénytervezetről a kormány vele nem egyeztetett. Jelezte: amikor elé kerül a törvény, a parlamenti viták befejeződése után, akkor nem fog beleegyezni a lengyel alkotmányos rendet sértő semmilyen előírásba.

Christian Wigand, az Európai Bizottság szóvivője a PAP hírügynökségnek a lengyel helyreállítási tervben foglalt vállalások irányában tett fontos lépésnek nevezte a tervezet alsóházi elfogadását. Jelezte: Brüsszel figyelemmel fogja kísérni a törvényhozási folyamatot, és fontosnak nevezte, hogy a végleges jogszabály „növelje a bírósági jogvédelem és a bírói függetlenség törvényben garantált szintjét”.

A lengyel helyreállítási terv 23,9 milliárd euró értékű vissza nem térítendő támogatást és 11,5 milliárd eurós kölcsön lehívását teszi lehetővé.

(MTI)

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik