Nagyvilág

Letartóztatták Lukasenko egyik kihívóját Fehéroroszországban

VYACHESLAV OSELEDKO / AFP
VYACHESLAV OSELEDKO / AFP

Szerdán letartóztattak Minszkben egy ellenzéki politikust, aki még a 2020-as, elcsalt fehéroroszországi elnökválasztáson indult Alekszandr Lukasenko ellen – írja az AP egy emberi jogi szervezetre hivatkozva. A 41 éves aktivistát, Andrej Dzmitrijevet, aki a Mondd el az igazságot mozgalom vezetője, a fehérorosz fővárosban, az otthona közelében fogták el a biztonsági erők a Viasna Human Rights Centre értesülése szerint.

A letartóztatás oka és az ellene felhozott vádak egyelőre ismeretlenek. Dzmitrijevet a hírhedt Okreszcina fogolytáborban tartják fogva, ahol emberi jogi aktivisták szerint politikai foglyokat kínoznak.

A fehérorosz hatóságok nem kívánták kommentálni az aktivista őrizetbe vételét.

Fehéroroszországot 2020 augusztusától hatalmas kormányellenes tüntetések rázzák meg Alekszandr Lukasenko elnök újraválasztást követően. A választási procedúrát nyugati államok és az fehérorosz ellenzék is manipuláltnak tekintette. A hatóságok a tüntetésekre tömeges és erőszakos fellépéssel válaszoltak. Ennek során több mint 35 ezer embert tartóztattak le, ezreket vertek meg a rendőrök, és több tucatnyi hírszolgáltatót és NGO-t bezártattak.

A Lukasenko ellen induló Dzmitrijev a hivatalos eredmények szerint a szavazatok 1,2%-ával a negyedik helyen végzett a választáson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik