Nagyvilág

Előzetes letartóztatásban marad Andrew Tate és testvére

Daniel MIHAILESCU / AFP
Daniel MIHAILESCU / AFP

Előzetes letartóztatásban marad Romániában Andrew és Tristan Tate, akiket tavaly év végén vettek őrizetbe a román hatóságok emberkereskedelemmel foglalkozó szervezett bűnözői csoport létrehozásának és nemi erőszak elkövetésének gyanújával. A brit állampolgárságú Tate-fivérek a szabadlábra helyezésüket kérték, de a bukaresti ítélőtábla kedden késő este elutasította keresetüket.

Szintén előzetes letartóztatásban marad az a két nő, akiket a Tate-fivérekkel együtt vettek őrizetbe és helyeztek előzetes letartóztatásba. Az egyik nő egy volt rendőr, a másik Andrew Tate barátnője. Mindkettőjüket azzal gyanúsítják, hogy támogatták a szervezett bűnözői csoport létrehozását, amelynek tagjai fiatal lányokat szexuális tartalmú videók készítésére kényszerítettek, amiket feltöltöttek az internetre, és ebből jelentős bevételük származott a Tate-fivéreknek. A hatóságok eddig hat áldozatot azonosítottak, akiket Bukarest mellett, Ilfov megyében tartottak fogva. A testvérek küzdősportot űztek, kickboxversenyeken vettek részt, de főleg a közösségi médiában hívták fel magukra a figyelmet különböző videókkal, amelyekben rendszerint luxuskörnyezetben jelentek meg, drága autókat vezettek, és többször hímsoviniszta tartalmakat osztottak meg, amiért ideiglenesen le is tiltották őket a közösségi platformokról – írja az MTI.

Kapcsolódó
Ki ez az online térből kitiltott figura, a TikTok nőgyűlölő alfahímje, aki román webcames lányokat futtat?
Egy amerikai-brit influenszer és piramisjátékos, akit az erőszakos és gyűlöletkeltő üzenetei miatt mára az összes nagyobb közösségi oldal fekete bárányként kezel: Andrew Tate.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik