Svédország bízik abban, hogy Törökország jóváhagyja a NATO katonai szövetséghez való csatlakozási kérelmét, de nem tudja teljesíteni az összes feltételt, amelyet Ankara támasztott a támogatásához – közölte vasárnap a svéd miniszterelnök.
Törökország egyrészt megerősíti, hogy megtettük, amit megígértünk, de azt is mondja, hogy olyan dolgokat akar még, amelyeket mi már nem tudunk vagy nem akarunk megadni nekik
– mondta Ulf Kristersson miniszterelnök egy svédországi védelmi agytröszt konferenciáján.
Finnország és Svédország 2022-ben háromoldalú megállapodást írt alá Törökországgal, amelynek célja Ankara kifogásainak kezelése a két ország NATO-csatlakozásával szemben. Az északi államok még májusban kérelmezték a NATO-csatlakozásukat, válaszul ukrajnai orosz invázióra, de Törökország hevesen tiltakozott, és azzal vádolta az északi országokat, hogy milicistákat rejtegetnek, többek között a törvényen kívüli Kurdisztáni Munkáspártból.
Az egyik vitás pont a Törökország által terroristáknak tartott személyek kiadatása volt. Ankara csalódottságát fejezte ki a svéd legfelsőbb bíróság tavaly év végi döntése miatt, amely elutasította egy olyan újságíró kiadatására vonatkozó kérelmet, aki állítólag kapcsolatban állt Fetullah Gülen muszlim vallástudóssal, akit Törökország a korábbi Recep Tayyip Erdogan elnök elleni puccskísérlettel vádol.
A NATO tagállamai közül Törökországon kívül már csak egy maradt, amelyik nem ratifikálta Finnország és Svédország csatlakozását. Ez Magyarország.
(Reuters)