Nagyvilág

Rengeteg hétvégi brüsszeli járatát törölte a Ryanair

Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP
Nicolas Economou / NurPhoto / NurPhoto via AFP

A Ryanair belgiumi légiutas-kísérőinek sztrájkja miatt az ír légitársaság a Charleroi nemzetközi repülőtérre érkező és onnan induló legkevesebb 152 járatát törli a hétvégén, a munkabeszüntetés budapesti járatot egyelőre nem érint.

A La Libre Belgiqie című francia nyelvű belga napilap beszámolója szerint a magyarországi járatokat is kiszolgáló dél-belgiumi Charleroi repülőtéren állomásozó 15 Ryanair gép egyike sem száll fel szombaton és vasárnap.

A repülőtér honlapján arra hívja fel a figyelmet, hogy a sztrájk nem minden Ryanair-járatot érinti, az utasoknak azonban már azt megelőzően érdemes érdeklődniük repülőgépük indulása felől, mielőtt a légikikötőbe érkeznek.

A belga napilap közölte, a fapados ír légitársaság hostessei és stewardjai azért döntöttek a hétvégi munkabeszüntetés mellett, mert a cégvezetés nem hajlandó biztosítani számukra a Belgiumban törvényes minimálbért. Ugyanezen okból december 30-án, pénteken és 31-én, szombaton, valamint január 1-jén, vasárnap már tartottak sztrájkot a vállalat charleroi-i alkalmazottai.

Philippe Verdonck, a Charleroi repülőtér vezérigazgatója közölte, a hétvégi munkabeszüntetés legkevesebb 20 ezer utast érint. Nagyjából ugyanannyit, mint az év végén tartott sztrájksorozat három napja alatt, amikor összesen közel 130 Ryanair-járatot töröltek a légikikötőben.

A napilap közölte: a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren nem tervez járattörlést a Ryanair, mivel az onnan induló és érkező repülőgépeit a fapados légitársaság más bázisairól üzemelteti. A légicég bejelentette, hogy minden érintett utast előre értesítenek járata esetleges törléséről.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik