Nagyvilág

Valódi kalandor az ukrán idegenlégiós segélyek elsikkasztásával gyanúsított magyar nő

Egy ukrajnai idegenlégióban elkövetett sikkasztással összefüggésbe hozott magyar nőről ír a Hvg.hu.

Tavaly ősszel nyoma veszett egy egymilliárd forint értékű segélyszállítmánynak, a Daily Mail ausztrál aloldalának értesülése szerint az ukrán biztonsági szolgálat azt gyanítja, hogy az adomány eltűnéséhez köze lehet egy Emese F. nevű nőnek.

Noha az ausztrál sajtó a nőre mint „magyar származású” szélhámosra hivatkozik, a Hvg szerint a Kolozsváron született 30 éves nő ténylegesen magyar állampolgár.

A nemzetközi sajtóban azért nevezik következetesen csalónak, mert egy ausztrál valóságshow ingatlanárverésén 4,2 millió dollárt ígért egy házért, ám végül nem fizetett, a vételár kifizetését hamis banki papírokkal próbálta igazolni. Amikor a nagy médiafigyelem miatt forró lett a lába alatt a talaj, elhagyta Ausztráliát.

A portugáliai Madeira szigetén saját barátja jelentette fel, miután eltűnt értékes búvárórája és GoPrója.

Az, hogy F. magyar állampolgár, a brit cégnyilvántartásból tudható. 2017-ben ugyanis a nő Anakin néven alapított egy tanácsadó céget az Egyesült Királyságban, az alapításhoz szükséges dokumentumokat magyar állampolgárként töltötte ki. F. a cég képviselőjeként elnyerte egy nagy játékipari cég erdélyi származású menedzserének szimpátiáját is, és 2018 áprilisában ennek az ismeretségnek köszönhetően bekerült az ismeretterjesztő előadásairól ismert TEDx konferencia marosvásárhelyi előadói közé, immár Emese Abigail F. néven.

A lapnak nyilatkozó menedzser szerint azonban elképzelhető, hogy a nő egész élettörténete (végzettségei, cégei, háttere) kitaláció, boldogulását leginkább annak köszönheti, hogy tökéletesen beszél angolul. A valóságshow-s botránya után a TEDx oldaláról egyébként eltüntették az előadásáról készült videót, a szervezők a hírek alapján gyanították, hogy a nővel nincs minden rendben.

Idén tavasszal csatlakozott Ukrajnában a külföldi zsoldosokat tömörítő Nemzetközi Légióhoz, azt állította, hogy az Apple-nek és az ENSZ-nek dolgozik. Ő lett a légió egyik kommunikációs vezetője, így figyeltek fel rá ausztrál újságírók.

A légió nevében a külföldi adományok fogadására két adománygyűjtő szervezetet hozott létre a magyar nő és az akkori főnöke. A lap szerint egy titokban rögzített felvételen a nő elismerte, hogy „rendszeresen személyes haszonszerzésre használta fel az ezen a számlán lévő pénzeszközöket”.

Két jelentés készült róla, az egyikben egy 2,5 millió dolláros orvosi szállítmány eltűnésével hozzák összefüggésbe, a másik szerint pedig fennáll a veszélye, hogy az orosz titkosszolgálat beszervezte.

A nő Facebook-oldalán kiadott egy magyar nyelvű közleményt, eszerint semmi nem igaz, jelenleg is a légióban van.

Ami még fontosabb, hogy továbbra is élvezem a felettesem teljes bizalmát és támogatását a szárazföldi erők parancsnokságán, akik megengedték, hogy ezt a nyilatkozatot kiadjam. Nincs tudomásom semmilyen hivatalos panaszról, eljárásról, perről vagy bármi hasonlóról. Van azonban kattintás- és bulvárhírterjesztés. Semmilyen minőségben nem vettem részt az orvosi felszerelések szállításában, amelyet a legújabb szépirodalmi mű leír

– áll a közleményben.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik