Nagyvilág

Ártatlannak mondta magát a milliárdos csalással vádolt FTX-alapító

Ártatlannak vallotta magát a New York-i bíróságon kedden a gazdasági bűncselekményekkel vádolt Sam Bankman-Fried, a csődbe került FTX kriptovaluta-tőzsde alapítója és korábbi vezérigazgatója.

Sam Bankman-Fried tagadta, hogy a befektetők pénzét törvénytelenül saját fedezeti tőkealapjába, az Alameda Research-be juttatta, amely kockázatos befektetésekre, nagy értékű ingatlanvásárlásokra és politikai támogatásokra fordította azokat. A vád szerint a cég befektetői pénzek dollármilliárdjaival nem tud elszámolni.

A védőügyvéd, Mark Cohen a bíróságon közölte, hogy ügyfele egyetlen vádpontban sem ismeri el bűnösségét. Bankman-Fried a kaliforniai házi őrizetből utazott New Yorkba a bírósági meghallgatásra.

A bíró áprilisra tűzte ki a vizsgálati eljárás következő tárgyalási napját, amikor a védők és ügyészek részletesen előadják érveiket, majd a következő nap az eljárásban május 18-án lesz. A mannhattani szövetségi bíró azt is közölte, hogy az ügyben az első tárgyalási napot október elejére tervezi kitűzni.

Sam Bankman-Friedet, a Bahama-szigeteken tartóztatták le december közepén az amerikai hatóságok kérésére, ahol egy hetet töltött a hatóságok őrizetében, mielőtt önként lemondott a hosszú kiadatási eljárásról. December 21-én szállították az Egyesült Államokba.

New Yorkban az első meghallgatáson a bíró elfogadta az óvadékra vonatkozó kérelmet, és 250 millió dollár ellenében elrendelte Bankman-Fried elengedését és házi őrizetbe helyezését. A 30 éves üzletembernek nyomkövetőt kell viselnie, és szülei kaliforniai otthonában kell kivárnia a büntetőeljárást.

Sam Bankman-Fried 27 évesen, 2019-ben alapította vállalkozását, amelynek révén rövid idő alatt a világ legfiatalabb milliárdosává vált, a Forbes 2021-ben még 26,5 milliárd dollárra becsülte vagyonát. Az FTX kriptovaluta-tőzsde novemberben jelentett csődöt, miután nem tudott eleget tenni fizetési kötelezettségeinek.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik