Nagyvilág

Uram, szeretlek! – ezek voltak XVI. Benedek pápa utolsó szavai

Pier Paolo Cito / AP / MTI
Pier Paolo Cito / AP / MTI
Személyi titkára, Georg Gänswein érsek szerint az emeritus pápa néhány órával halála előtt mondta ezt.

A Magyar Kurír a Vatican News főszerkesztőjére hívatkozva ír arról, hogy XVI. Benedek emeritus pápa utolsó szavait egy ápoló hallotta az éjszaka közepén. Andrea Tornielli szerint ez december 31-én hajnali 3 óra körül történt, néhány órával halála előtt, amikor Joseph Ratzinger mellett csak egyetlen ápoló volt vele, aki nem beszélt németül. XVI. Benedek suttogó hangon, de jól kivehetően olaszul mondta:

Uram, szeretlek!

A főszerkesztő szerint erről beszélt megindultan titkára, aki akkor nem volt ott, de az ápoló nem sokkal később beszámolt róla.

Ezek voltak az utolsó érthető szavai, mert utána már nem tudta kifejezni magát

– tette hozzá megindultan Georg Gänswein érsek. A Vatican News szerint utolsó szavai szinte összefoglalják egész életét, Joseph Ratzinger évek óta készült a Teremtőjével való végső, személyes találkozásra. Mint írták, Ferenc pápa 2016. június 28-án, emeritus elődje pappá szentelésének 65. évfordulóján is ezt hangsúlyozta „alapvonásként”, amely végigvonult hosszú papi pályafutásán.

Közben hétfőn felravatalozták XVI. Benedek nyugalmazott pápát a római Szent Péter-székesegyházban. Az óév utolsó napján 95 évesen elhunyt nyugalmazott pápát csütörtökön temetik el. A szertartást Ferenc pápa vezeti majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik