Élő Nagyvilág

Putyin rendeletben tiltotta be az olajexportot az ársapkát bevezető országokba

Mikhail Kireyev / Sputnik / AFP
Mikhail Kireyev / Sputnik / AFP
  • Az ukrán hadsereg tájékoztatása szerint Bahmut és a Liman környékén szenvedtek veszteségeket az oroszok.
  • Zelenszkij szerint nehéz és fájdalmas a harc a kelet-ukrajnai Donbaszban.
  • Bahmutban a városi infrastruktúra 60 százaléka semmisült meg a harcokban.
  • Az ukrán hadsereg közölte, hogy Luhanszk, Donyeck, Harkiv, Herszon és Zaporizzsja területén több tucat várost ért orosz légicsapás.
  • Zelenszkij szerint az áramhiány továbbra is fennáll, jelenleg közel kilencmillióan maradtak áram nélkül.
  • Csúcstalálkozót kezdeményeztek a békekötésről ukránok: jövő év február végéig, az ENSZ közvetítésével rendeznének meg az eseményt. Oroszországot azonban nem hívnák meg.
  • Moszkva Ukrajnát vádolja az oroszországi légibázis elleni dróntámadással, melyben három orosz katona vesztette életét.
  • A háború hétfői történéseit itt olvashatja vissza.

Meloni meghívta Rómába Zelenszkijt

A római jobboldali kormány teljes támogatásáról biztosította Volodimir Zelenszkijt Giorgia Meloni, aki telefonon egyeztetett az ukrán elnökkel kedden az olasz miniszterelnöki hivatal közlése szerint, írja az MTI.

Giorgia Meloni továbbra is teljes támogatást ígért Kijevnek politikai, katonai, gazdasági és humanitárius téren, az energetikai infrastruktúra helyreállításában, valamint az ország újjáépítésében.

A római kormányfő maximális elkötelezettségéről biztosította a kijevi elnököt az ukrán nép számára igazságos béke elérése érdekében.

Giorgia Meloni megerősítette, hogy a következő időszakban Kijevbe akar utazni, és meghívta Rómába Volodimir Zelenszkijt. Az ukrán elnök a háború kirobbanása óta egyszer hagyta el országát, amikor most decemberben Washingtonba utazott.

A miniszterelnöki hivatal közleménye hangsúlyozta, hogy Giorgia Meloni miniszterelnökként most beszélt második alkalommal Zelenszkijjel. Először október 28-án tárgyaltak telefonon.

Az ukrán elnök a közleményt megelőzve Twitter-fiókján mondott köszönetet Giorgia Meloninak a szolidaritásért, valamint a római kormány újabb tízmillió eurós segélycsomagjáért. Zelenszkij utalt rá, hogy Róma új légvédelmi rendszerrel készül segíteni Kijevet. Hozzátette, a békemegoldásról is egyeztettek.

Ukrán külügyminisztérium: Orbán Viktor közvetve szorgalmazza Ukrajna háborús vereségét

Ugyanakkor Ukrajna csak addig tud harcolni, amíg az Egyesült Államok támogatja pénzzel és fegyverrel. Ha az amerikaiak békét akarnak, akkor béke lesz.

Többek közt erről beszélt Orbán Viktor a Magyar Nemzetnek adott karácsonyi interjújában, amin a jelek szerint Kijev kiakadt.

A 444.hu szúrta ki, hogy az ukrán külügyminisztérium kedden közleményben reagált a magyar miniszterelnök kijelentéseire.

Mint fogalmaztak,

az orosz agressziónak ellenálló Ukrajna és az ukrán nép beteges semmibevételéről, valamint saját politikai rövidlátásáról tanúskodnak. Hiszen Ukrajna háborús veresége, amit Orbán Viktor közvetve szorgalmaz, Magyarország és a magyarok számára közvetlen orosz agresszióval fenyegetne.

Úgy folytatták, Orbánnak fel kellene tennie magának a kérdést, hogy akar-e békét.

„Ha a válasz igen, akkor a Moszkvához fűződő szoros kapcsolatait kellene felhasználnia, hogy rávegye Moszkvát az Ukrajna elleni agresszió beszüntetésére és csapatainak visszavonására” – tették hozzá.

Oroszországban megjelent az első hazai bankautomata

Bemutatta az első orosz gyártmányú bankautomatát a Tinkoff Bank – közölte kedden a RIA Novosztyi hírügynökség.

Ez az első üzembe helyezett ATM, amelyet nemcsak Oroszországban terveztek, de itt is szereltek össze, hazai berendezések és alkatrészek felhasználásával

– közölte a bank sajtószolgálata.

A készülék létrehozásában a Bankom műszaki és gyártási vállalat segített, amely tavasszal vált a Tinkoff Bank rendszerének részévé.

A bankautomata támogatja a készpénz érintésmentes kártya, telefon és QR-kód használatával való befizetését és felvételét. A rendszer különböző pénznemekkel működhet.

A Vzgljad című lap szerint a fejlett technika exportjával foglalkozó Rosztyeh állami cég tavaly augusztusban mutatta be az első teljes készpénz-újraforgalmazásra képes orosz ATM-et az Armija-2021 nemzetközi haditechnikai fórumon. Korábban a Sputnik rádió arról számolt be, hogy két orosz bank Törökországba és az Egyesült Arab Emírségekbe Mir kártyás ATM-eket kíván telepíteni.

Putyin betiltotta az olajexportot az ársapkát kivető országokba

Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden aláírt egy rendeletet, melynek értelmében tilos lesz olajat és egyéb olajipari termékeket exportálni olyan országokba, melyek korábban ársapkát vetettek ki az orosz olajra, írja a Reuters.

Az intézkedés 2023. február elsején lép életbe és 5 hónapig, július 1-ig érvényes.

Mint ismert, az Európai Unió és a G7 csoport december elején állapodott meg az orosz kőolaj hordónkénti 60 dolláros árplafonjáról, miután az EU-tagországok a tagállami kormányokat tömörítő Tanácsban jóváhagyták az intézkedés unión belüli végrehajtását.

Magyarország mentességet kapott az európai uniós olajársapka alól.

Orosz katonai szóvivő: előrenyomult a hadsereg Donyecknél

Donyeck körzetében az orosz hadsereg offenzívája során legyőzte az ukrán 79. ejtőernyős rohamdandárjának egységeit, megsemmisítve mintegy hatvan katonát, három gyalogsági harcjárművet és hét egyéb járművet – jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a keddi hadijelentést ismertetve.

A tábornok szerint az ukrán fegyveres erők a harci cselekmények következtében Kupjanszk irányában mintegy harminc katonát, két páncélozott harcjárművet és három egyéb járművet, Liman irányában több mint negyven katonát, négy páncélozott harcjárművet és két kisteherautót, a donyecki régió déli részén pedig négy páncélozott harcjárművet és két kisteherautót veszítettek.

Az orosz rakéta- és tüzérségi erők Kramatorszk közelében csapást mértek az ukrán 80. ejtőernyős támadó dandár tartalék vezetési pontjára, továbbá 67 tüzérségi egységre és tüzelőállásra, valamint 89 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra. Megsemmisítettek egyebek között két amerikai gyártmányú M777-es tarackot, egy Uragan és két Grad sorozatvetőt, két 2C1 Gvozgyika önjáró tarackot, négy Mszta-B és két D-20-as löveget. Az orosz légvédelem lelőtt három ukrán drónt, két Uragan-lövedéket, valamint három amerikai gyártmányú HARM radarelhárító rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 352 repülőgépet, 192 helikoptert, 2734 drónt, 399 légvédelmi rakétarendszert, 7267 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 947 sorozatvetőt, 3729 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7779 speciális katonai járművet veszítettek.

Az orosz ellenőrzés alá került területek több településéről jelentettek ukrán tüzérségi támadást a helyi hatóságok. A RIA Novosztyi hírügynökség orosz szervezetektől kapott tájékoztatásra hivatkozva azt írta, hogy külföldi zsoldosok agyonlőttek egy orosz kapcsolatokkal meggyanúsított házaspárt a Herszon megyei Beriszlav városban, amelyet az ukrán hadsereg visszafoglalt.

Lavrov az orosz hadsereggel fenyegetőzött és értelmetlennek nevezte az ukrán ellenállást

Teljesíteni kell Moszkva Kijevhez intézett javaslatait, különben az orosz hadsereg fogja megoldani a problémát – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a TASZSZ hírügynökségnek adott, kedden közölt interjújában, amit az MTI szemlézett.

“Javaslataink, amelyek a rezsim (az ukrán kormány) által ellenőrzött területek demilitarizálására és nácitlanítására, az Oroszország, beleértve az új területeink – a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság, Herszon és Zaporizzsja megye, (ezeket annektálták törvénytelenül az oroszok – a szerk.)  – biztonságát fenyegető veszélyek megszüntetésére vonatkoznak, jól ismertek az ellenség előtt. Csak egy dolgot kell megtennie: önként és jóhiszeműen teljesíteni őket. Egyébként az orosz hadsereg fogja megoldani a problémát” – fenyegetőzött az orosz diplomácia vezetője.

Lavrov szerint a helyzet ellenőrizhetetlenné válásának kockázata továbbra is nagyon magas.”Fontos, hogy elejét vegyük a katasztrófának” – mondta Lavrov, emlékeztetve a november 15-i incidensre, amikor egy lengyel területen két embert is megölt egy orosz rakéták ellen kilőtt ukrán légvédelmi rakéta. “Ami a konfliktus időtartamát illeti, a labda a rezsim és a mögötte álló Washington térfelén van. Bármelyik pillanatban véget vethetnek az értelmetlen ellenállásnak” – nyilatkozott a miniszter.

“A kollektív Nyugat országai és az általuk irányított Zelenszkij fellépése azt bizonyítják, hogy az ukrán válság globális jellegű. Már nem titok, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségeseinek stratégiai célja az Oroszország felett a harctéren aratott győzelem, egy olyan mechanizmus, amellyel jelentősen meggyengíthetik vagy akár el is pusztíthatják országunkat” – vázolta világpolitikai helyzetértékelését Lavrov.

“A forró konfliktus fő haszonélvezője az Egyesült Államok, amely igyekszik mind gazdasági, mind katonai-stratégiai szempontból a lehető legnagyobb hasznot húzni belőle. Washington egyúttal egy fontos geopolitikai feladatot is megold: az Oroszország és Európa közötti hagyományos kapcsolatok megszakítását, még jobban alárendelve magának európai csatlósait” – mondta. A külügyminiszter szerint Washington mindent elkövet a konfliktus elnyújtása és súlyosbítása érdekében, amelynek a NATO-országok tényleges részeseivé váltak az ukrán fegyveres erők támogatásával.

Lavrov szerint az orosz vezetés, ellentétben a volt brit kormányfővel és a névtelenül nyilatkozó Pentagon-illetékesekkel szemben, sohasem fenyegetőzött nukleáris fegyver ukrajnai bevetésével. “Mi teljesen másról beszélünk. Arról, hogy a Nyugat hazánkkal szembeni teljes feltartóztatási politikája rendkívül veszélyes. Fennáll a kockázata annak, hogy a nukleáris hatalmak közvetlen fegyveres összecsapásába torkollik” – hangoztatta. “Mi pontosan erre figyelmeztetünk, és ismételjük újra és újra, hogy egy nukleáris háborúnak nem lehetnek győztesei, és ilyet soha nem szabad elindítani” – tette hozzá. Szergej Lavrov újból felszólította a Nyugatot, hogy tanúsítson maximális önmérsékletet ezen a rendkívül érzékeny területen. A nukleáris kockázatok minimalizálása érdekében fontosnak nevezte, hogy az atomhatalmak elkötelezettek maradjanak a nukleáris háború elfogadhatatlansága mellett.

Moszkva és az EU kapcsolatai Lavrov szerint “történelmi mélypontot” értek el. Nehezményezte, hogy lényegében az unió is hibrid háborút hirdetett Oroszország ellen. Felidézte, hogy Josep Borrell, az EU fődiplomatája azt hangoztatta, hogy Oroszországot a csatatéren kell legyőzni. Szavai szerint az uniós országok vezetői polgáraik létérdekei és jóléte rovására járnak el, oroszellenességben néha megelőzve a “tengerentúli hegemónt” is. “Természetesen az ilyen partnerekkel nem lesz többé szokásos az üzletmenet. Nem szándékozunk sem a zárt ajtókon kopogtatni, sem közös projekteket kezdeményezni” – mondta Lavrov.

Minden áron meg akarják védeni Kreminnát az oroszok

Az ukránok jelenleg talán Kreminna visszafoglalásához vannak legközelebb, de nincs könnyű dolguk. “Az oroszoknak sikerült nagyon erős védelmi vonalat kiépíteniük és a hatalmas veszteségeik ellenére folyamatosan szállítják oda a tartalékosokat” – számolt be a nehézségekről Szerhij Hajdaj, Luhanszk megye ukrán kormányzója, aki szerint az oroszok jól tudják, ha Kreminnát elvesztik, az egész luhanszki védelmi vonaluk összeomolhat.

Kreminna kulcsfontosságú városnak számít Luhanszk megye délnyugati részén és az ukrán erők délről, nyugatról és északról is körbevették már. Egyes meg nem erősített hírek szerint már a város határánál folyhatnak a harcok.

Egy Wagner-csoporthoz köthető személy került az orosz nyugati katonai körzet élére

Az ukrán hírszerzés szerint egy Wagner-csoporthoz köthető orosz tisztet neveztek ki az orosz nyugati katonai körzet (WMD) parancsnokává.

Az amerikai Institute for the Study of War (Háborúkutató Intézet) legújabb jelentésében azt írta, hogy Jevgenyij Nyikiforov a beszámolók szerint a délnyugat-oroszországi Voronyezsi területen található Bogucsarban lévő parancsnoki állásból irányítja az ukrajnai orosz hadtestet.

Nyikiforov állítólag azért vehette át Szergej Kuzovlev vezérezredestől az irányítást, mert közeli szövetségese Szergej Szurovikinnak, az ukrajnai orosz erők főparancsnokának, valamint Jevgenyij Prigozsinnek, a Wagner-csoport nevű magánhadsereg alapítójának.

Az ukrán hírszerzés korábban arról számolt be, hogy Prigozsin és Szurovikin az orosz védelmi miniszter, Szergej Sojgu riválisa.

Nyikiforov korábban a Donbasszban irányította a Wagner-csoport elemeit 2014 és 2015 között.

(Guardian)

107 milliárd dollár fölött Ukrajna államadóssága

Októberhez képest Ukrajna államadóssága 4,34 milliárd dollárral, 107,46 milliárd dollárra nőtt novemberben, közölte Danyiil Getmancev, a Verhovna Rada (parlament) pénzügyi, adó- és vámpolitikai bizottságának vezetője Telegram csatornáján kedden.

Az illetékes beszámolója szerint november végén Ukrajna államadóssága 3929,7 milliárd hrivnya, devizában számítva pedig 107,46 milliárd dollár volt. Novemberben a hrivnyában kifejezett államadósság 158,7 milliárd hrivnyával, devizában pedig 4,34 milliárd dollárral nőtt.

A parlamenti szakbizottság vezetője szerint az államadósság novemberi növekedését elsősorban a költségvetési hiány finanszírozását szolgáló külső hitelek okozták. Danyiil Getmancev szerint Ukrajna egyebek között 2,5 milliárd eurós kedvezményes, hosszú lejáratú uniós hitelhez jutott novemberben.

Az illetékes rámutatott arra, hogy Ukrajna államadóssága november végén a GDP 83,1 százaléka volt az október végi 79,7 százalék után. A múlt év végén ez az arány jóval alacsonyabb, a GDP 48,9 százaléka volt.

Bahmut és a Liman környékén szenvedték a legnagyobb veszteségeket az oroszok

Az ukrán erők az elmúlt 24 órában két luhanszki és hat donyecki településnél verték vissza az oroszok támadását – közölte az ukrán fegyveres erők vezérkara ma reggeli műveleti tájékoztatójában.

Volinyi, Poliszja, Sziverszkij és Szlobozsjanszkij irányában nincs jelentős változás: az ellenség fenntartja katonai jelenlétét az államhatár mentén, egy lehetséges offenzíva előjelei egyelőre nem látszanak

– olvasható a jelentésben.

Az ukrán fegyveres erők közölték, hogy december 24. és december 27. között további 620 orosz katona vesztette életét, így az orosz veszteségek száma 103 220-ra emelkedett.

Hozzáteszik: az orosz fél a legnagyobb veszteségeket (az elmúlt nap folyamán) a Bahmut és a Liman környékén szenvedte el.

Az ukránok által közzétett adatokat független fél nem hitelesítette.

(Guardian)

Lukasenkóval találkozott Putyin

Vlagyimir Putyin orosz elnök 24 órán belül kétszer is tárgyalt fehérorosz kollégájával, Alekszandr Lukasenkóval, mialatt számos kérdést véglegesítettek – jelentette a belarusz állami Belta hírügynökség.

A találkozókra Szentpéterváron került sor, ma reggel az Orosz Múzeumban tartott reggelinél, valamint tegnap este a Független Államok Közössége (FÁK) informális csúcstalálkozóján.

Lukasenko elmondta, hogy a késő éjszakába nyúló tárgyalások során sok kérdésben sikerült felrakni az i-re a pontot, hozzátéve, hogy szerinte gyakran évekbe telik, hogy két ország ennyi mindenben egyezségre jusson.

Bár folyamatosan tartjuk a kapcsolatot, időről időre felmerülnek bizonyos kérdések, melyekkel foglalkoznunk kell, és a hatékonyság érdekében meg kell hoznunk a szükséges döntéseket

– értékelt Putyin.

(Guardian)

Megcsappant az ukrán milliárdosok vagyona a háború óta

A leggazdagabb ukránok együttes vagyona közel feleződött, több mint 20 milliárd dollárral, 22,5 milliárd dollárra csökkent az orosz intervenció februári kezdete óta – áll a Forbes magazin kedden ismertetett ukrán kiadásában. Szinte mindenki bukott.

Egy háborút kritizáló idős nénit földön húzva dobták ki a buszból valahol Oroszországban

Szóváltás alakult ki az utasok között egy orosz buszon az orosz-ukrán háborúról. Egy idős néni, szembemenve az orosz hivatalos állásponttal, megkérdőjelezte a háború értelmét és jogosságát, ami nehezen hihető reakciót váltott ki az egyik utastársából. Miután a vitapartnere azt mondta rá, hogy „ő egy igazi „hohol” (ez az ukránok gúnyneve Oroszországban – a szerk.) Ukrajnából, az egyik férfi megragadta a nénit és a földön vonszolva dobta ki a buszból. Egyetlen utas sem sietett az idős hölgy segítségére.

A volt orosz elnök szerint jövőre Magyarországhoz csatolják Ukrajna nyugati részeit

Tíz pontból álló jóslatsorozatot közölt Twitter oldalán Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, miniszterelnök, a nemzetbiztonsági tanács jelenlegi alelnöke, amit a 444 szemlézett.

„Újévkor mindenki jóslatokba bocsátkozik, sokan mintha versenyeznének, ki tudja a legvadabb, legabszurdabb hipotéziseket felállítani. Itt a mi szerény hozzájárulásunk arról, mi minden történhet 2023-ban” – kezdi fejtegetését Medvegyev, melynek negyedik pontja érinti Magyarországot is.

Lengyelország és Magyarország osztozik majd az egykori Ukrajna nyugati részén

– írja Medvegyev.

Ráadásul nem is ez a legvadabb jóslata a putyinista provokátornak: szerinte 2023-ban az Egyesült Királyság visszatér az EU-ba, ami ezután összeomlik, létrejön a Negyedik Német Birodalom, amely harcba lép Franciaországgal, valamint Texas és Kalifornia függetlenedése után Elon Muskot választják az USA elnökévé.

Mindezt a Twitter új tulajdonosa sem hagyhatta szó nélkül.

Nagyszerű fejtegetés!!!

– fejezte ki elismerését a világ egyik leggazdagabb embere.

Lavrov szerint nincs miről tárgyalni az ukránokkal, az orosz álláspont ismert

Nem áll szándékában Oroszországnak új kezdeményezéseket javasolni a fegyverkezési pozíciók vagy a biztonsági garanciák terén – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter az állami TASSZ hírügynökség által kedden közzétett interjúban.

Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter tegnap közölte: az ukrán kormány arra törekszik, hogy jövő év február végéig csúcstalálkozót rendezzenek a békéről, lehetőleg az ENSZ-ben António Guterres főtitkár közvetítésével.

Lavrov szerint Kijev ismeri az orosz álláspontot a demilitarizálás és denácifikáció terén, így amíg nem teljesítik az orosz követeléseket, addig a hadsereg fog dönteni ezekben a kérdésekben. A tárcavezető egyúttal felszólította a Nyugatot, hogy a rendkívül érzékeny nukleáris szférában tanúsítson maximális önmérsékletet.

A külügyminiszter korábban hétfőn közzétett bejegyzésében azt állította, hogy az Egyesült Államok és NATO-szövetségesei Ukrajnával együtt a csatatéren akarják legyőzni Oroszországot, hogy megsemmisítsék azt.

(Guardian/SkyNews)

Jelenleg Bahmutban zajlanak a legintenzívebb harcok

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az ukrán csapatok fájdalmas és nehéz harcokat vívnak Bahmutban, Kreminában és a Donbassz további részein.

Az államfő esti videóbeszédében a kelet-ukrajnai fronton kialakult helyzetről elmondta:

Bahmut, Kremina és más donbasszi területek most maximális erőt és koncentrációt igényelnek. A helyzet nehéz, kiélezett. A megszállók minden rendelkezésükre álló erőforrást felhasználnak, jelentős erőforrásokat, hogy legalább minimális előrenyomulást kicsikarjanak.

Pavlo Kijrilenko donyecki területi kormányzó hétfőn elmondta, hogy az intenzív harcok színhelyén, Bahmutban a város infrastruktúrájának több mint 60 százaléka részben vagy egészben megsemmisült.

„Oroszország folyamatosan bombázza Bahmut infrastruktúráját. Az ellenség a felperzselt föld taktikáját alkalmazza” – tette hozzá.

Szerhij Csereváty, az ukrán keleti katonai parancsnokság szóvivője azt is elmondta, hogy a donyecki Bahmutban és Avdijivkában zajlanak továbbra is legsúlyosabb harcok. Beszámolt arról, hogy csak hétfőn 225 tüzérségi- és harckocsilövedéket lőttek ki Bahmutra.

Az ukrán hadsereg azt is közölte, hogy Luhanszk, Donyeck, Harkiv, Herszon és Zaporizzsja térségében több tucat várost lőttek az orosz erők. Szerintük Herszon megyében Oroszország lakott területeket lőtt a Dnyeper folyó jobb partján.

(Guardian)

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik