Élő Nagyvilág

Zelenszkij: Az ukránok megteremtik a saját karácsonyi csodájukat

MTI
MTI

Az előző nap legfontosabb eseményeit itt olvashatják.

Putyin: A Nyugat meg akarja osztani a történelmi Oroszországot

Interjút adott Vlagyimir Putyin az orosz közszolgálati televíziónak. Ebben az elnök kijelentette: „Minden a geopolitikai ellenfeleink politikáján alapul, akik meg akarják osztani Oroszországot, a történelmi Oroszországot”.

 Oszd meg, és uralkodj. Mindig erre törekedtek, most is ezt próbálják tenni, de a mi célunk más: az orosz nép egyesítése

– fogalmazott a Gergely-naptár szerinti karácsony első napján ki Putyin.

Az interjúból az is kiderül: szerinte „jó irányba halad” az orosz hadsereg. „Nemzeti érdekeinket, állampolgáraink érdekeit és a népünket védelmezzük” – mondta Ukrajna leruhanára után pontosan tíz hónappal és egy nappal.

Az orosz elnök ezen kívül újra Kijevet és nyugati szövetségeseit kritizálta, akik szerinte „elutasítják a tárgyalásokat”. Ő viszont – mint mondta – „kész tárgyalni a folyamat valamennyi résztvevőjével az elfogadható eredmények érdekében”.

Mindig is arra törekedtünk, hogy minden nézetkülönbséget békés eszközökkel oldjunk meg, tárgyalások útján

– állította a háborús agresszor Oroszország első számú vezetője.

Az amerikai Patriot rakétavédelmi rendszer Ukrajnába történő szállításával – amelyről Volodimir Zelenszkij ukrán elnök washingtoni látogatásán született megállapodás – kapcsolatos kérdésre válaszolva az orosz elnök kijelentette, hogy “száz százalékban” bizonyos abban, hogy az orosz erők megsemmisítik az ukrán hadsereg által amerikai szövetségesétől hónapok óta kért fegyverzetet.

„Moszkva és Minszk, a két közeli szövetséges kapcsolataitól senkinek sem kell tartania, nem valaki ellen irányulnak, hanem a közös érdekeket szolgálják” – mondta vasárnap szintén az orosz állami televízióban vasárnap Dmitrij Peszkov, Putyin szóvivője arra reagálva, hogy Berlinben aggodalmuknak adtak hangok Putyin elnök december 19-i minszki látogatása kapcsán.

Putyin a tárgyalások utáni sajtótájékoztatón azt mondta, hogy „az orosz-fehérorosz gazdasági, kulturális, humanitárius, biztonsági és védelmi kapcsolatokat vitatták meg”.

Putyin a Rosszija1-nek: Oroszország „tárgyalásra kész” Ukrajnáról

Oroszország kész tárgyalni az ukrajnai háborúban érintett valamennyi féllel

– mondta Vlagyimir Putyin elnök a Rosszija 1 állami televíziónak adott interjújában. Putyin azt mondta minden az elfogadható megoldást számba vesznek, de nem rajtuk múlik:

nem mi vagyunk a tárgyalások elutasítói, hanem ők.

Az orosz elnök hozzátette, hogy Oroszország a „helyes irányban” jár el Ukrajnában, mert a nyugat az Egyesült Államok vezetésével megpróbálja szétszakítani Oroszországot. Ő folytatta:

Úgy gondolom, hogy jó irányban cselekszünk, nemzeti érdekeinket, polgáraink, népünk érdekeit védjük. És nincs más választásunk, mint megvédeni polgárainkat.

Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója gyorsan reagált az interjúra. Szerinte Putyinnak „vissza kell térnie a valóságba”.

Nyilvánvaló, hogy Oroszország „nem akar tárgyalásokat, hanem igyekszik elhárítani a felelősséget

– írta Podoljak a Twitteren.

MTI Tula, 2022. december 23.
Vlagyimir Putyin orosz elnök (k) Alekszej Gyuminnak, a Tulai terület kormányzójának (b) és Alekszej Viszloguzov vezérigazgatónak a társaságában meglátogatja a tulai Scseglovszkij Val fegyvergyárat 2022. december 23-án.
MTI/EPA/Szputnyik/Orosz elnöki sajtószolgálat

Herszon kormányzója véradásra szólított fel, 16 embert megölt az orosz tüzérségi tűz

Legkevesebb 16-an haltak meg és 64-en sebesültek meg a dél-ukrajnai Herszon régió orosz tüzérségi támadásában szombaton – közölte Jaroszlav Janusevics, a régió kormányzója.

Az orosz erők a tüzérséggel, rakétákkal és aknavetőkkel „71-szer nyitottak tüzet a Herszon régióra” – mondta Janusevics ma reggel a közösségi médiában közzétett nyilatkozatban.

A Guardian szerint az oroszok 41 alkalommal támadták meg a regionális központokat. Herszon belvárosa kiterjedt ellenséges tűz alá került: civilek haltak meg, épületek dőltek romba. Az ellenséges tűz ipari és egészségügyi létesítményeket, családi házakat és lakóházakat is érintett.

A meggyilkoltak között volt az ukrán mentőszolgálat három dolgozója is, egy aknamentesítési akció közben vesztették életüket Beryslav kerületben.

Janusevics elmondta, hogy aki vért szeretne adni a tegnapi ágyúzás sérültjeinek megsegítésére, az ingyenesen utazhat taxival a herszoni véradóközpontba.

Légiriadó ébresztette a kijevieket

Karácsony reggelén havazásra és légiriadó-szirénák hangjára ébredtek Kijev lakói, de az ország más régióiban is riasztották a lakosságot.

Kijevben arra buzdította az embereket, hogy menjenek óvóhelyekre a légiriadó idejére. A Daily Mail szerint az ukrán közösségi médiában arról számoltak be, hogy a riasztás orosz katonai repülőgépek fehéroroszországi felszállása után rendelték el.

Áramszünet miatt szünetel a forgalom az ukrán–magyar határátkelőn

Az ukrán oldalon fennálló áramszünet miatt szünetel a határfogalom a barabási közúti határátkelőhelyen december 24-én 9 óra 20 perctől – számolt be a rendőrség honlapján.

A hatóság arra kéri az utazókat, hogy a várakozás elkerülése érdekében válasszák a beregsurányi, tiszabecsi, vagy a záhonyi közúti határátkelőhelyek valamelyikét.

Volodimir Zelenszkij karácsonyi üzenetet küldött az ukránoknak

Volodimir Zelenszkij elnök videóüzenetet intézett az háborús Ukrajnához, amelyben azt mondta: az ukránok idén karácsonykor saját csodájukat fogják létrehozni, ha nem hajolnak meg, az orosz támadások ellenére sem. Az ukránok többsége ortodox keresztény, és január elején ünneplik a karácsonyt.

Zelenszkij szerint a szabadságnak nagy ára van, a rabszolgaság azonban még többe kerülne.

Még a teljes sötétségben is megtaláljuk egymást, hogy szorosan átöleljük egymást. És ha nincs meleg, sokáig öleljük egymást, hogy melegítsük egymást

– utalt az orosz támadások miatt az ország jelentős részét sújtó energia-kimaradásokra.

Mosolyogni fogunk és boldogok leszünk, mint mindig. Egy különbség van: nem várunk csodát, hiszen mi magunk hozzuk létre.

Zelenszkij a Guardian szerint „terrorista országnak” minősítette Oroszországot a nemrég felszabadult Herszon város elleni orosz csapásokra utalva, amelyekben legalább 10 ember meghalt szombaton.

Karácsony első napján csaknem kilencezren érkeztek Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 5771 személy lépett be Magyarország területére szombaton, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 2873-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t közleményben.

A beléptetettek közül a rendőrség 265 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Ezen időtartamon belül kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Vonattal 45 ember, köztük 13 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – közölte az ORFK.

Olvasói sztorik