Nagyvilág

Országos szükségállapotot hirdettek az erőszakos zavargások miatt Peruban

ERNESTO BENAVIDES / AFP
ERNESTO BENAVIDES / AFP

Országos szükségállapotot hirdetett szerda reggel a perui kormány. Mindezt egy héttel azután, hogy az ország elnökét, Pedro Castillót őrizetbe vették, miután megpróbálta feloszlatni a kongresszust. Az események után országszerte zavargások törtek ki, melyek az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint idáig nyolc ember életét követelték, és száznál is több rendőr sérült meg.

A rendkívüli intézkedést Alberto Otárola, az ország védelmi minisztere jelentette be, melynek értelmében egyebek mellett 30 napra korlátozzák a gyülekezési jogot, ahogy a személyek szabad mozgását is felfüggesztik. Az intézkedést szerda este írta alá az ország új elnöke, Dina Boluarte, és leszögezte, hogy az új szabályok betartását a nemzeti rendőrség biztosítja a hadsereg támogatásával. Kijárási tilalmat ugyanakkor nem rendelt el.

A perui kormány korábban hasonló intézkedést jelentett be a forrongó Arequipa, Ica és Apurímac tartományban, ahol ugyanezek a szabályok hatvan napig lesznek érvényesek.

A rács mögött ülő elnök támogatói a kongresszus feloszlatását és új választások kiírását követelik. Válaszul a kongresszus által beiktatott Boluarte, Castillo egykori alelnöke közölte, hogy nem tölti ki a ciklusát, és 2024 őszére elnökválasztást tartanak az országban. A zavargások miatt idáig 71 embert vettek őrizetbe. A tüntetők jelenleg négy repteret tartanak blokád alatt, Cusco, Puno, Arequipa és Apurímac tartományokban. A megmozdulásokat a legnagyobb szakszervezeti szövetség, a perui Amazonas-menti őslakosok legnagyobb civil szervezete és számos mezőgazdasági munkásokat képviselő szervezet támogatja.

Castillo elmozdításáról és az ügy hátteréről az alábbi cikkünkben írtunk bővebben:

Kapcsolódó

(La Republica/NY Times)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik