Nagyvilág

Két év börtönre ítélték Isztambul főpolgármesterét, mert bolondnak nevezte a választási tanács tagjait

Yasin Akgul / AFP
Yasin Akgul / AFP

Két év hét hónap börtönbüntetésre, valamint a politikai élettől való eltiltásra ítélte szerdán egy török bíróság Isztambul ellenzéki főpolgármesterét, Ekrem Imamoglut, aki a törvényszék szerint megsértette a Legfelsőbb Választási Tanács (YSK) tagjait, jelentette szerdán a Halk TV török ellenzéki hírtelevízió.

Az ítélet nem jogerős, Imamoglu várhatóan megfellebbezi.

Imamoglu, a legfőbb ellenzéki tömörülés, a kemalista Köztársasági Néppárt (CHP) politikusa az ítéletre reagálva főpolgármesteri irodájában azt mondta, hogy „nem veheti el csak úgy egy maroknyi ember a nép adta felhatalmazást. Allah segítségével fokozzuk harcunkat”, tette hozzá.

A hír hallatán Kemal Kilicdaroglu CHP-elnök megszakította berlini útját, és visszatért Törökországba. Imamoglu még az ítélethirdetés előtt a Twitteren arra szólította fel támogatóit, hogy menjenek a városháza elé. Ezrek gyűltek össze a felhívására.

Bülent Turan, a kormányon lévő iszlamista-konzervatív Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) frakcióvezető-helyettese újságíróknak azt mondta, hogy a döntés nem végleges. Egyúttal jelezte:

Akár a legfelsőbb bíróságig el fogunk menni.

Isztambul főpolgármesterét azért vonták felelősségre, mert 2019 novemberében „bolondnak” nevezte azokat, „akik érvénytelenítették” a 2019. márciusi helyhatósági választások isztambuli eredményét, amely bár szűken, de Imamoglu győzelmét hozta. Imamoglu szerint azért használta a „bolond” kifejezést, mert Süleyman Soylu török belügyminiszter előzőleg szintén így illette őt, szavai pedig az eredmény érvénytelenítését szorgalmazó kormánypárt egyes politikusaira, és nem az YSK tagjaira vonatkoztak.

Kapcsolódó
Isztambul főpolgármestere: A szeretetkampánynak Budapesten is működnie kell
Ekram Imamoglu ellenzéki jelöltként verte meg Erdogan elnök emberét a főpolgármesteri székéért. Arról beszéltünk vele, zavarja-e az Orbán és Erdogan közötti szoros kapcsolat, a kampányfőnöke elmagyarázta, mi vezetett a győzelemhez.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik