Nagyvilág

DNS-technológiával azonosították a 40 évvel ezelőtti kanadai kettős gyilkosság elkövetőjét

Egy 61 éves kanadai férfi ellen emeltek vádat két nő meggyilkolása miatt, akiknek holttestét torontói otthonaikban találták meg majdnem négy évtizeddel ezelőtt. A vádlotthoz DNS-vizsgálatok vezettek el – írta a The Guardian online kiadása kedden.

Joseph George Sutherlandet csütörtökön tartóztatták le, és megvádolták Erin Gilmour és Susan Tice 1983-as meggyilkolásával. Mindkét nő szexuális támadás áldozata lett, és halálra késelték őket. Noha a holttesteket négy hónap eltéréssel találták meg, 2000-ben a DNS-elemzés elvégzése után a nyomozók arra gyanakodtak, ugyanaz a férfi követte el a gyilkosságokat – mondta el James Ramer torontói rendőrfőnök.

A rendőrségi közlemény szerint Gilmour 22 éves divattervező volt, Tice 45 éves, négygyerekes anya, magasan képzett szociális munkás, aki hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozott.

A két ügy évekre a lezáratlan akták közé került, majd 2019-ben elküldték a tetthelyen talált genetikai anyagot egy texasi laboratóriumba, ahol összevetették a houstoni székhelyű Family Tree genetikai tesztekkel foglalkozó cég mintáival.

Innentől kezdve visszafelé haladva elkészítették a tettes legközelebbi rokonainak családfáját. Ahogy Sutherlandhez eljutottak, a rendőrség mintát vett tőle, amelyet összehasonlítottak a tetthelyen talált mintákkal – ismertette a folyamatot Steve Smith detektív.

Hozzátette, hogy ugyanez a laboratórium egy másik ügyben már segített a rendőrségnek, DNS-elemzéssel azonosították az 1984-ben megölt kilencéves Christine Jessop gyilkosát. A férfit le is tartóztatták volna, de a család ügyvédje szerint 2015-ben öngyilkos lett.

Smith szerint Sutherland korábban nem volt a gyanúsítottak között sem a Gilmour-, sem a Tice-ügyben, a DNS-technológia nélkül nem került volna a rendőrség látókörébe.

Jelenleg a torontói rendőrség azt vizsgálja, van-e Sutherlandnek köze az elmúlt 39 év más megoldatlan ügyeihez, azokat a helyeket is felkeresik, ahol a férfi lakhatott vagy megfordulhatott.

A csütörtöki letartóztatást követően Smith elmondta, hogy Sutherland a gyilkosságok idején Torontóban élt, de ennél többet nem közölt. A gyanúsított legközelebb december 9-én jelenik meg a bíróságon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik