Nagyvilág

Elutasították Bolsonaro keresetét, marad a brazil választás eredménye

EVARISTO SA / AFP
EVARISTO SA / AFP

A brazil választási bíróság elutasította Jair Bolsonaro elnök pártjának indítványát az elnökválasztás eredménye ellen, írja a BBC.

Az indítvány „helyrehozhatatlan szabálytalanságokat” említett az elektronikus szavazógépekkel kapcsolatban, amelyek hatással lehettek a végkimenetelre, vagyis, hogy a választást– szűk többséggel – a hivatalban lévő elnök baloldali kihívója Luiz Inácio Lula da Silva korábbi elnök nyerte meg.

A bíróság szerint Bolsonaro Liberális Pártja (PL) rosszhiszeműen tette meg a beadványt, ezért 22,9 millió realra, vagyis 1,6 milliárd forintra bírságolták a pártot. Alexandre de Moraes, a Legfelsőbb Választási Bíróság (TSE) elnöke szerint a PL panasza „sérti a demokratikus normákat”, és „törvénytelen, antidemokratikus mozgalmakat bátorít”.

A testület egyúttal megerősítette a január 1-jén hivatalba lépő Lula 50,9-49,1 százalékarányú győzelmét.

Az országban 1996 óta működik elektronikus szavazórendszer, amely lényegesen felgyorsította a korábban napokig elhúzódó szavazatszámlálást: az idei választáson három óra alatt sikerült összeszámolni a voksokat a világ egyik legnagyobb demokráciájában, ahol összesen 156 millióan rendelkeznek szavazati joggal. Bolsonaro azonban régi kritikusa az elektronikus szavazásnak: először képviselőként próbálta megtorpedózni a rendszert, de elnökként is folyamatosan napirenden tartotta a témát, mondván a rendszer sebezhető, így lehetőség nyílik a csalásra.

Bolsonaro a választás közeledtével egyre nyíltabban beszélt arról, hogy számára kedvezőtlen eredmény esetén sem tervez távozni a székéből. Lula győzelme után emlékezetes módon napokig hallgatott. Miután megjelent a nyilvánosság előtt közölte, hogy utat ad a békés hatalomátadásnak, de vereségét továbbra sem ismerte el.

Kapcsolódó
„Megpróbáltak élve eltemetni, de itt vagyok” – Lula visszatérése a brazil elnöki székbe vörösre rajzolta Latin-Amerikát
Távozni kényszerül az elnöki székéből Bolsonaro. A populista elnököt az országot korábban két cikluson keresztül vezető baloldali ikon, Lula da Silva utasította maga mögé, aki ellenséges politikai-, és kedvezőtlen gazdasági környezetben próbálja megismételni múltbéli sikereit.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik