Élő Nagyvilág

Svéd ügyészség: szabotázs akció okozta a gázszivárgást az Északi Áramlat vezetékeken

ImageSat International (ISI) / AFP
ImageSat International (ISI) / AFP
  • Az Északi Áramlat-1 és Északi Áramlat-2 vezeték megrongálásának ügyében folytatott nyomozást vezető svéd ügyész megerősítette, hogy az incidens szabotázs volt, és azt is közölte, hogy robbanóanyag nyomaira bukkantak.
  • Tízmillióan maradtak áram nélkül Ukrajnában, az ország infrastruktúra hálózatát ért támadássorozat után – közölte Zelenszkij elnök csütörtök esti videóbeszédében.
  • Fokozódnak a harcok Donyeckben: az orosz erőket a múlt héten visszafoglalt Herszon városából kivont csapatokkal erősítették meg. Az oroszok Bahmutot és Szoledárt is bombázták.
  • A kritikus infrastruktúrát érte légicsapást Dnyipróban és Odesszában.
  • Négy hónappal meghosszabbították az ENSZ és Törökország közvetítésével létrejött gabonaexportról szóló megállapodást, annak ellenére, hogy az oroszok szerint továbbra sem orvosolták az aggályaikat.
  • A tegnapi nap eseményeit itt tudja visszaolvasni.

Orosz csapatokra mértek csapást az ukránok Herszonban

Az ukrán védelmi erők az elmúlt napokban csapást mértek egy orosz katonai egységre az orosz megszállás alatt lévő Herszon megyei Szkadovszk városban, és megerősített információk szerint közülük mintegy ötven katona halálát okozták – közölte az ukrán vezérkar péntek esti harctéri helyzetjelentésében.

A kijevi katonai vezetés hozzátette, hogy a szintén Herszon megyei Csaplinka városban pedig egy orosz lőszerraktárt semmisítettek meg. A vezérkar arról is tájékoztatott, hogy értesülései szerint az orosz megszálló csapatok egyes egységeit áttelepítették a herszoni régióból a Luhanszk megyei Novoajdar város térségébe.

A vezérkar közlése szerint pénteken az orosz erők országszerte öt rakétatámadást hajtottak végre, és több mint tízet rakéta-sorozatvetőkkel. A nap folyamán az ukrán légierő négy csapást mért olyan területekre, ahol orosz katonák és fegyverek összpontosultak. A nap folyamán az ukrán rakéta- és tüzérségi egységek két orosz parancsnoki állást, kilenc élőerő-, fegyver- és haditechnika-koncentrációs területet, két lőszerraktárt és egy vasúti hidat találtak el.

(MTI)

Az EBRD irányítja a mariupoli károk felmérését

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) memorandumot írt alá pénteken a Mariupol által elszenvedett háborús károk számszerűsítéséről és az újjáépítési költségek felméréséről az Donyeck megyei kikötőváros vezetésével.

A közép- és kelet-európai gazdaságok, valamint az egykori szovjet térség átalakulásának támogatására 1991-ben életre hívott londoni pénzintézet pénteki beszámolója szerint a memorandum egy olyan megbízásról szól, amelynek célja jelentés összeállítása a károk, a veszteségek és a szükségletek mértékékéről.

A jelentésben meg kell határozni a háború által a mariupoli infrastruktúrára gyakorolt hatást, és becslést kell készíteni a rekonstrukció költségeiről – áll az EBRD londoni tájékoztatásában.

A bank ismertetése szerint a jelentés lesz a város újjáélesztését célzó stratégia alapja. A cél a költségbecslések mellett potenciális befektetők és adományozók bevonása Mariupol újjáépítésébe a város teljes felszabadulása után – fogalmaz az EBRD beszámolója.

A megállapodás alapján, amelyet Varsóban írt alá Vadim Bojcsenko, az Oroszország megszállta Mariupol polgármestere és Mark Magaletsky, az EBRD Ukrajnáért felelős igazgatóhelyettese, az EBRD vezetésével készül majd a jelentés a város tömegközlekedésében, vízellátási és közegészségügyi rendszerében, valamint a hulladékkezelésben és a közvilágításban keletkezett károkról.

Az EBRD közölte, hogy a munkát a Világbank-csoporttal szoros együttműködésben végzi, annak érdekében, hogy a jelentés illeszkedjen a károk és a szükségletek Ukrajna egészére kiterjedő világbanki gyorsfelméréséhez.

Az EBRD pénteki londoni tájékoztatása szerint a mariupoli városi hatóságoknak – amelyek jelenleg ukrán ellenőrzésű térségekben dolgoznak – nincsenek meg az erőforrásaik és a kapacitásuk egy ennyire összetett felmérési program finanszírozásához és kivitelezéséhez, ezért kérték az EBRD támogatását.

A beszámoló felidézi, hogy az EBRD nemrégiben hárommilliárd euróig terjedő pénzügyi támogatási csomagot állított össze Ukrajnának a 2022-2023-as időszakra.

Az Ukrajna elleni orosz invázió februári kezdete óta az EBRD több mint egymilliárd euró támogatásra vállalt kötelezettséget Ukrajna számára, és a 2023 végéig terjedő időszakban ezt az összeget szeretné a háromszorosára növelni.

A program elsődleges célja a reálgazdaság támogatása, ezen belül a kereskedelemfinanszírozás, az energia- és az élelmiszerellátási biztonság fenntartása, a vasúti infrastruktúra helyreállítása és likviditási támogatás nyújtása az ukrajnai gyógyszeriparnak.

Az e befektetésekkel járó kockázatok megosztásába az EBRD más partnereket is bevon, köztük az Európai Uniót, az Egyesült Államokat és az Egyesült Királyságot.

A tevékenységi területéhez tartozó országok növekedési kilátásairól összeállított idei őszi jelentésében az EBRD azt valószínűsítette, hogy az ukrán hazai össztermék (GDP) 2022 egészében 30 százalékkal zuhan.

(MTI)

Ukrajna energiarendszerének fele leállt

Ukrajna energiarendszerének csaknem fele leállt az orosz rakétacsapások következtében – jelentette ki Denisz Smihal ukrán miniszterelnök pénteki sajtótájékoztatóján.

A kormányfő hangsúlyozta, hogy Oroszország folytatja a rakétacsapásokat Ukrajna létfontosságú polgári infrastruktúrája ellen, így harcolva a civil lakosság ellen, és megfosztva az embereket a téli időszakban az áramtól, a vezetékes víztől, a fűtéstől és a kommunikációtól.

Emlékeztetett arra, hogy csak november 15-én Oroszország mintegy száz rakétát lőtt ki Ukrajna városaira. Kiemelte, hogy ilyen körülmények között Ukrajnának további támogatásra van szüksége európai partnereitől az energiaszektorban. Kiegészítő berendezések szállítására számít, valamint gáz beszerzése céljából pénzügyi forrásokra.

(MTI)

Putyin és Erdogan gázelosztó építéséről tárgyalt

Egy nagy törökországi gázelosztóközpont létrehozásáról tárgyalt telefonon Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök – közölte pénteken a Kreml sajtószolgálata.

A moszkvai tájékoztatás szerint a felek méltatták a kereskedelmi és gazdasági kapcsolatok pozitív dinamikáját, valamint a jelentős közös projektek szisztematikus előmozdítását, többek között az atomenergia-ágazatban. Különös figyelmet fordítottak az orosz elnök által októberben előterjesztett és török partnere által támogatott kezdeményezésre, amelynek értelmében egy nagy gázközpontot kellene létesíteni Törökországban.

A két vezető korábban utasítást adott a részletek kidolgozására a központtal kapcsolatban, amelyen keresztül Oroszország át tudná irányítani a gáztranzitot a felrobbantott Északi Áramlatok felől a Fekete-tenger térségébe és Törökországba.
Erdogan úgy látja: Európa Törökországon keresztül kaphatná az orosz gázt. Fatih Donmez török energiaügyi miniszter azt mondta, hogy a projekt keretében a gázelosztó az ország európai részén, Trákiában lenne. A Törökországban felhasznált gáz mintegy 44 százaléka Oroszországból származik.

(MTI)

Településeket foglaltak el az oroszok Donyeckben

Elfoglalták az orosz erők Opitne települést a Donyecki Népköztársaságban – jelentette be pénteken Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője.

Elmondta, hogy csütörtökön az orosz fegyveres erők nagy hatótávolságú, precíziós légi, tengeri és szárazföldi indítású fegyverekkel koncentrált csapást mértek az ukrán katonai vezetés létesítményeire, védelmi és ipari komplexumaira, valamint a hozzájuk kapcsolódó üzemanyag- és energetikai infrastruktúrára. Állítása szerint a támadás elérte céljait, és minden rakéta pontosan a kijelölt célpontot találta el.

Mint mondta, a csapások ukrán rakétagyártó üzemeket találtak el, megsemmisítettek egy nyugati tüzérségi fegyvereket tároló arzenált, valamint megállították az ukrán tartalékosok átcsoportosítását és a külföldi fegyverek harctérre szállítását.

A Konsenkov által ismertetett hadijelentés szerint az ukrán erők a sikertelen támadási és ellentámadási kísérleteik során a donyecki régióban több mint száz halottat és sebesültet, egy harckocsit, három gyalogsági harcjárművet, két páncélozott személyszállítót és hét járművet, Kupjanszk irányában több mint ötven embert, két harckocsi és öt páncélozott járművet, Liman irányában mintegy negyven embert, két gyalogsági harcjárművet és két páncélozott járművet veszítettek.

Andrej Marocsko, a luhanszki népi milícia sajtótisztje a Pervij Kanal állami tévécsatornának nyilatkozva azt mondta, hogy a luhanszki régióban az ukrán erők kezdenek kifulladni és néhány frontszakaszon védekezésbe mentek át.

Szergej Akszjonov, az Ukrajnától 2014-ben elcsatolt Krím vezetője Telegram-csatornáján azt írta, hogy a félsziget területén erődítési munkálatok folynak a lakosság biztonsága érdekében.

A moszkvai hadijelentés szerint az orosz harcászati légierő gépei, valamint a rakéta- és tüzérségi erők csapást mértek három ukrán vezetési pontra, 83 lőállásban lévő tüzérségi egységre, valamint 172 élőerő- és hadfelszerelés-összpontosulásra, megsemmisítve egyebek között egy Uragan sorozatvetőt. Az orosz légvédelem lelőtt két drónt, valamint tíz Uragan- és HIMARS-rakétát.

Az orosz védelmi minisztérium összesítése szerint az ukrán fegyveres erők a háború kezdete óta 333 repülőgépet, 177 helikoptert, 2522 drónt, 388 légvédelmi rakétarendszert, 6889 harckocsit és egyéb páncélozott harcjárművet, 895 sorozatvetőt, 3595 tüzérségi löveget és aknavetőt, valamint 7266 különleges katonai járművet veszítettek. Az adatokat más forrás nem erősítette meg.

Az Ukrajnától elcsatolt területek több településéről jelentettek ukrán nehéztüzérségi támadást pénteken a helyi hatóságok.

(MTI)

Már 9 halottja van a vilnyanszki lakóépületeket ért támadásnak

A zaporizzsjai régióban lévő Vilnyanszk városában kilencre nőtt a csütörtökre virradó éjszaka végrehajtott orosz rakétacsapás civil áldozatainak száma, a mentési munkálatok tovább folytatódnak – közölte Kirilo Timosenko, az elnöki hivatal helyettes vezetője pénteken a Telegram üzenetküldő alkalmazáson.

A tisztségviselő kifejtette, hogy péntek reggel még 2 halottat találtak az egyik lakóépület romjai alatt. Vilnyanszkot csütörtökre virradó éjjel érte orosz rakétatámadás, aminek következtében lakóházakban keletkeztek károk. Az egyik összeomlott házban három család lakott, összesen mintegy tíz fő.

Olekszandr Sztaruh, Zaporizzsja megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy péntekre virradóan is orosz csapás érte a régiót. Az orosz erők nagy valószínűséggel Sz-300-as rakétákkal lőtték a térséget, aminek következtében Zaricsne faluban súlyosan megrongálódott a helyi kultúrház. Az előzetes információk szerint senki sem sérült meg.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság a Facebookon arról számolt be, hogy az orosz csapatok folyamatosan tűz alatt tartják Herszon megyének az ukrán hadsereg által felszabadított részét. A jelentés szerint az oroszok rakéta-sorozatvetőkkel, aknavetőkkel és egyéb nehéztüzérségi fegyverekkel ágyúzzák a Dnyeper (Dnyipro) folyó jobb partját, valamint Csonobajivka, Antonyivka településeket, és a megyeszékhelyt, Herszon városát is. A műveleti parancsnokság értesülése szerint a régió központját ért támadás következtében egy helyi lakost repeszek találtak el, belehalt sérüléseibe.

Közben Szerhij Hlany, a Herszon megyei kormányzó tanácsadója bejelentette, hogy az Ukrzaliznicja ukrán állami vasúttársaság péntek este elindítja az első személyvonatot Kijevből Herszonba. Szavai szerint körülbelül kétszáz utas lesz rajta, a vagonokat ukrán művészek díszitették ki festményeikkel.

A vasúttársaság ellátta a herszoni pályaudvart tartalék áramforrással és Starlink terminálokkal. Az állomás a város második olyan helyszíne lett, ahol mobiltelefonokat lehet feltölteni és csatlakozni lehet az internethez. A villanyáram hiánya miatt a mobilszolgáltatók bázisállomásai Herszonban generátorokon és Starlink terminálokon működnek – fűzte hozzá az Ukrajinszka Pravda hírportál.

Vitalij Kim, a Herszonnal szomszédos Mikolajiv megye kormányzója egy pénteki tévéműsorban kijlentette, hogy a vezetékes ivóvízellátást régiójában csakis Herszon megye elektromos hálózatainak megjavítása után lehet majd teljesen helyreállítani, ez pedig még néhány hétig eltarthat.

A kormányzó kifejtette, hogy Mikolajiv megyében Snyihurivka és a régió déli területe maradt áram nélkül, az ottani hálózatok ugyanis megsemmisültek. Ez azt jelenti, hogy jelenleg mintegy 20 ezer lakásban nincs áram.

(MTI)

Beengedik az ukrán felet a lengyelországi rakétabecsapódás helyszínére

Beengedik az ukrán felet a kelet-lengyelországi Przewodówban történt rakétabecsapódás helyszínére, de a nyomozásban való ukrán részvételről még egyeztetnek – közölték pénteken vezető lengyel politikusok.

Ukrán szakértők esetleges jelenlétéről a baleset helyszínén, illetve a nyomozásban való részvételükről Mariusz Blaszczak lengyel kormányfőhelyettes, nemzetvédelmi miniszter a lengyel közszolgálati rádióban nyilatkozott. Megerősítette: az ukrán fél kérte, hogy részt vehessen az eljárásban.

Megvan a jóváhagyás, de mivel nyomozás folyik, be kell tartani a vonatkozó előírásokat. Ez azt jelenti, hogy az ukrán szakértők számára lehetővé teszik a terepszemlét

– magyarázta Blaszczak.

Péntekre virradóan Jacek Siewiera, a lengyel államfői hivatal Nemzetbiztonsági Irodájának (BBN) főnöke a TVN24 kereskedelmi hírtévének elmondta: a lengyel ügyészség által folytatott nyomozásba az ügyben érdekelt külföldi partner jogsegélykérelem kapcsán – vagyis kétoldalú szerződés alapján –, vagy a lengyel főügyész által létrehozandó nemzetközi csoport keretében kapcsolódhat be.

Jogsegélykérelmet az ukrán fél eddig nem nyújtott be, a nemzetközi csoportról pedig egyeztetnek – közölte Siewiera, továbbá azt is megerősítette, hogy szerdán az ukrán felet diplomáciai jegyzékben tájékoztatták arról, hogy az ukrán közigazgatás képviselőit beengedik az esemény helyszínére.

Megerősítette azt is, hogy a helyszínen amerikai szakértők is dolgoznak.

Az ukrán határ közelében fekvő Przewodówban a 80-as években a Szovjetunióban gyártott SZ-300-as légvédelmi rakéta csapódhatott be egy gabonaszárítóba, melynek következtében két ember életét vesztette.

(MTI)

Kreml: Nincs tervben találkozó Putyin és Biden között

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője kijelentette, hogy nincs kilátásban Vlagyimir Putyin orosz elnök és Joe Biden amerikai elnök találkozója.

A TASSZ orosz állami hírügynökség szerint Peszkov a tervek hiányát azzal indokolt, hogy

egyszerűen nincs mit beszélni velük Ukrajnáról.

Korábban Szergej Rjabkov moszkvai külügyminiszter-helyettes azt mondta, hogy Oroszország a „stratégiai stabilitás érdekében” nem zár ki további magas szintű találkozókat az Egyesült Államokkal, így amennyiben „az amerikaiak érdeklődést és készséget mutatnak”, azt az orosz fél „nem fogja visszautasítani”.

(Guardian)

Svéd ügyészség: Felrobbantották az Északi Áramlat vezetékeket

Az Északi Áramlat-1 és Északi Áramlat-2 vezeték megrongálásának ügyében folytatott nyomozást vezető svéd ügyész megerősítette, hogy az incidens szabotázs volt, és azt is közölte, hogy robbanóanyag nyomaira bukkantak.

A Balti-tengeren szeptember végén megrongálódott az Oroszországot Németországgal összekötő Északi Áramlat-1 és -2 vezeték, miután napokig négy helyen ömlött hatalmas mennyiségű gáz a tengerbe. Az orosz gázvezetékpáron keletkezett négy lyukból kettő Svédország, kettő Dánia kizárólagos gazdasági övezetében található. A svédek és a dánok szabotázs akciót emlegettek és vizsgálatot rendeltek el a gázszivárgás ügyében.

Mats Ljungqvist ügyész nyilatkozatában elmondta, hogy a helyszíni vizsgálatok során gondosan dokumentálták a területet. A most elvégzett elemzések robbanóanyag nyomait mutatták ki több idegen tárgyon.

A részletes elemzői munka folytatódik annak érdekében, hogy az incidenssel kapcsolatban pontos következtetéseket lehessen levonni.

– nyilatkozta Ljungqvist, hozzátéve, hogy a rendkívül összetett és átfogó vizsgálat során kiderül, hogy azonosíthatóak-e az elkövetők.

(Reuters/Guardian)

Videón a dnyiprói rakétabecsapódás

Olekszij Goncsarenko ukrán parlamenti képviselő osztott meg egy Dnyipróban készült felvételt a tegnapi rakétatámadásról.

Február 24-e óta majdnem az összes reggele így néz ki az ukránoknak. Munkába indulunk, de nem tudjuk, hogy hazaérünk-e vagy egy rakéta eltalálja az utat, melyen megyünk.

– fogalmazott a tisztviselő.

Az ország energetikai infrastruktúráját tegnap folyamatosan rakétázták az oroszok. Az ukrán erőknek két cirkálórakétát, öt légibombát és öt iráni gyártmányú drónt sikerült semlegesíteni.

(Sky News)

Brit hírszerzés: Oroszország újabb ukrán támadásokra készül

Az orosz hadsereg mélyen a frontvonalak mögött helyezkedő védelmi vonalak létesítésével készül az újabb ukrán offenzívára – olvasható a brit védelmi minisztérium hírszerzési jelentésében.

A ma reggel közzétett jelentés pontjai az alábbiak:

  • Miután az orosz erők kivonultak a Dnyipro folyótól nyugatra fekvő területekről,  prioritásként kezelik a csapatok újjászervezést, a fegyverek újratöltését, a védelem megerősítését a legtöbb ukrajnai területen.
  • Az egységek új lövészárokrendszereket építettek ki a krími határ mentén, valamint a Donyeck és Luhanszk megyék közötti Sziverszkij-Donyeck folyó közelében. A védelmi vonalak némelyike 60 kilométere van a jelenlegi frontvonaltól, ami arra utal, hogy az oroszok további jelentős ukrán áttörésekre készülnek.
  • Oroszország vélhetően megpróbálja majd átcsoportosítani a Herszonból visszavonult erők egy részét, hogy megerősítse és kiterjessze támadó hadműveleteit a Donyecki területen található Bahmut környékén.

Zelenszkij: Milliók maradtak áram nélkül

Volodimir Zelenszkij közölte: jelenleg több mint 10 millió ember maradt áram nélkül Ukrajnában, miközben arra figyelmeztetett, hogy országának még többet kell tennie a légtérvédelmi feladatok ellátása érdekében.

Az ukrán elnök esti videóbeszédében elmondta,

Kijev mindent megtesz az energiaellátás normalizálása érdekében, egyes területeken kényszerű áramszünet van érvényben.

Hozzátette: az áramkimaradások leginkább Vinnyica, Odessza és Szumi megyéket, valamint a fővárost sújtják.

Az Ukrajna kritikus infrastruktúra elleni orosz támadássorozat miatt sok lakos maradt áram és víz nélkül, miközben a tél közeledtével egyre nagyobb az aggodalom. Ukrajnában jellemzően hosszú és hideg a tél, a hőmérséklet akár -20 Celsius-fok is lehet.

Az ukrán hadsereg szerint az ország energetikai infrastruktúráját folyamatosan orosz rakéták és drónok támadják az északi Kijevtől a közép-ukrajnai Dnyiprón át egészen a déli Odesszáig.

Zelenszkij beszédében felszólította szövetségeseit Ukrajna légvédelmének megerősítésére, mondván, hogy kevesebb mint egy nap alatt hat orosz cirkálórakétát és öt iráni gyártmányú drónt lőttek le.

Csak az ukrán égbolt teljes védelme fogja megakadályozni az orosz agresszió eszkalációját Ukrajnában és Európában, amely egyúttal ösztönözni a háború befejezésére ösztönzi Oroszországot

– érvelt Zelenszkij.

(SkyNews)

Olvasói sztorik