Nagyvilág

Elfogták az isztambuli robbantás elkövetőjét

Francisco Seco / AP / MTI
Francisco Seco / AP / MTI
A török belügyminiszter szerint a tettes a Kurdisztáni Munkáspárthoz köthető.

A török hatóságok őrizetbe vették a hat halálos áldozatot követelő vasárnapi isztambuli robbantás fő elkövetőjét – közölte hétfő hajnalban  a török belügyminiszter a merénylet helyszínén. Süleyman Soylu szerint a pokolgépet a metropolisz forgalmas sétálóutcájában, az Istiklalon elhelyező tettes ahhoz a Kurdisztáni Munkáspárthoz (PKK) köthető, amelyet Törökország terrorszervezetként tart nyilván.

A miniszter szerint a merényletre az észak-szíriai Kobaniban adtak utasítást, a tettes vélhetően az északnyugat-szíriai Afrín térségében jutott át a szíriai-török határon. A robbantással kapcsolatban, a merénylő előtt, már 21 másik embert is őrizetbe vettek – tette hozzá a miniszter, aki emlékeztetett rá, hogy Isztambulban utoljára 2016 szilveszterén, a Reina klubban történt terrorakció.

Süleyman Soylu közölte, hogy a vasárnapi merénylet 81 sebesültjéből 50-et már hazaengedtek a kórházból. Öten vannak intenzív osztályon, két ember állapota továbbra is súlyos. Az MTI idézte Recep Tayyip Erdogan török elnököt, aki este aljas támadásnak nevezte a történteket, kijelentette, hogy Törökországot ahogy eddig, úgy ezután sem lehet terrorizmussal rabul ejteni. Az államfő már előre jelezte, terrorakció történt, alelnöke pedig arról számolt be, hogy egy nő robbantotta fel a pokolgépet.

Az isztambuli főügyészség nagyszabású nyomozást indított az ügyben. Törökország 2015 és 2017 között számos véres terrortámadás helyszíne volt. A merényleteket túlnyomó többségében az Iszlám Állam dzsihadista terrorszervezet vagy a Délkelet-Törökországban 1984 óta fegyveres felkelést folytató PKK hajtotta végre. A pokolgépes támadásokban több százan vesztették életüket. Novák Katalin államfő vasárnap este részvétét nyilvánította az áldozatok hozzátartozóinak és a török nemzetnek az isztambuli robbantás miatt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik