Élő Nagyvilág

Amerika bizalmas megbeszéléseket folytatott Oroszországgal

Bernat Armangue / AP / MTI
Bernat Armangue / AP / MTI

Ukrajnának elegendő gáz- és szénkészlete fel a télre

Ukrajna elegendő készletet halmozott fel földgázból és szénből, hogy átvészelje a téli fűtési szezont – jelentette ki Denisz Smihal miniszterelnök a Telegramon.

A kormányfő szavai szerint jelenleg 14,6 milliárd köbméter gáz van Ukrajna tárolóiban. A hőerőművek raktáraiban pedig 1,5 millió tonna szén, ami közel kétszerese a szükséges és garantált tartaléknak. Smihal hozzátette: a viszonylag enyhe ősz és az energiamegtakarítás lehetővé teszi Ukrajnának, hogy több gázt szivattyúzzon be a tározókba, mint amennyit kivesz onnan.

Az Ukrajinszka Pravda hírportál emlékeztetett: a miniszterelnök a fűtési szezon kezdetén, október 21-én arra szólította fel a helyi hatóságokat, hogy takarékosan használják az energiahordozókat. Volodimir Zelenszkij elnök pedig augusztusban aláírta azt a törvényt, amelynek értelmében a háború végéig moratóriumot vezetnek be a lakossági fogyasztók számára a gáz-, a melegvíz-szolgáltatási és a távfűtési díjakra.

(MTI)

Kijevbe látogatott Sean Penn, Oscar-díját pedig a háború végéig otthagyta

Sean Penn amerikai színész és filmrendező Kijevbe látogatott, magával vitte Oscar-szobrát és Kijevben hagyta a háború végéig – hozta nyilvánosságra kedden Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Facebookon.

A közlés szerint Sean Penn az Oroszország által indított ukrajnai háború februári kezdete óta már harmadjára látogatott Ukrajnába.

Ezúttal különleges volt a találkozásunk. Sean az országunk győzelmébe vetett hit jelképeként magával hozta az Oscar-szobrát, amely Ukrajnában marad a háború végéig

– mondta el Zelenszkij.

Az ukrán elnök átadta az amerikai színésznek a „Szolgálatért” elnevezésű állami érdemrend III. fokozatát, és megköszönte neki „őszinte támogatását és jelentős hozzájárulását Ukrajna népszerűsítéséhez a világban”.

Az elnöki irodából Zelenszkij és Penn kimentek Kijevben a Bátorság Fasorra, ahol Sean Penn névtáblája található.

A 62 éves Sean Penn kétszeres Oscar-díjas. Első Oscar-díját színészi alakításáért a 2003-ban bemutatott Titokzatos folyó című filmért kapta, a másodikat a 2008-as Milk című film főszereplőjeként nyerte el. Az nem derült ki, hogy az elnyert két Oscar-szobor közül melyiket hagyta az ukrán fővárosban.

 Moszkva elmondta, mi alapján tárgyalna Ukrajnával

Oroszországnak nincsenek előfeltételei az Ukrajnával folytatandó rendezési tárgyalásokkal kapcsolatban – jelentette Andrej Rudenko orosz külügyminiszter-helyettes újságíróknak kedden Moszkvában. “Részünkről nincsenek előfeltételek, kivéve a fő feltételt, hogy Ukrajna jó szándékot mutasson” – mondta a diplomata kérdésre válaszolva.

Rudenko szerint Oroszország mindig is jelezte: kész ilyen tárgyalásokat folytatni, ám Ukrajna olyan törvényt fogadott el, amellyel megtiltotta maga számára a béketárgyalásokat, amíg Vlagyimir Putyin marad az orosz elnök. Azt mondta, hogy a The Wall Street Journal értesülésével ellentétben Oroszország nem folytat titkos tárgyalásokat Ukrajnáról az Egyesült Államokkal.

Közölte, hogy folytatódnak az egyeztetések a zaporizzsjai atomerőmű körül létesítendő védőövezet ügyében, és hogy az illetékes orosz hatóságok tanulmányozzák a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) javaslatait.

(MTI)

Az ukránok listázták a MOL-t, mint az orosz agresszió támogatóját

Az ukrán külügyminisztérium egy 50-es listát posztolt a Twitterre, az ukránok szerint a listán szereplő cégek továbbra is finanszírozzák Oroszország Ukrajna elleni véres, igazságtalan háborúját. A felsorolásban szerepel a magyar Mol Group is – írja az rtl.hu.A listán olyan cégek is szerepelnek, mint az az ÖMV, a Philips, az Auchan, a Metro, a Danone és a Bayer, a Johnson & Johnson, valamint az AstraZeneca is. Az ukrán külügy azt kéri, hogy a felhasználók kerüljék ezeket a cégeket.

Úgy tűnik, Putyin nem vesz részt a G20-csúcson

Nemrég írtuk meg, hogy Zelenszkij részt vesz a G20-csúcson, ahogy beszámoltunk arról is, hogy Putyin még nem erősítette meg a részvételét. Úgy tűnik, erre nem is kerül majd sor, miután az indonéz elnöki hivatal egyik alkalmazottja azt közölte, hogy az orosz elnök várhatóan nem vesz részt a jövő heti csúcstalálkozón. Joko Widodo indonéz elnök meghívta Putyint a november 15-én és 16-án esedékes találkozóra, melyet Putyin, Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó júniusi közlése szerint el is fogadott. A részvétel pontosítására a Kreml részéről azonban egyelőre nem került sor.

Az indonéz elnök keddi sajtótájékoztatóján közölte, hogy eddig 17 állam vezetőjéről tudják biztosan, hogy részt vesz majd a Balin tartandó találkozón. Widodo szerint ez igen jó arány, hiszen – mint azt újságíróknak elmondta – a húszból általában 17-18 állam vezetője szokott személyesen megjelenni, ám mivel nem szokványos időket élünk, nagyszerű lenne, ha ezúttal is ennyi vezető venne részt a találkozón.

Erdoganhoz utazott a svéd miniszterelnök

Ulf Kristersson svéd miniszterelnök Törökországba látogatott, hogy Recep Tayyip Erdoğan török elnök jóváhagyását kérje országának NATO-csatlakozási kérelméhez. Svédország Finnországgal együtt májusban folyamodott a NATO-tagságért, válaszul Oroszország ukrajnai inváziójára. Törökországnak viszont aggályai vannak a két ország csatlakozásával kapcsolatban. Ankara például azzal vádolja a két északi országot, hogy menedéket nyújtanak az általa terroristáknak tartott kurd fegyvereseknek. Erdoğan ma délután látja vendégül Kristerssont az elnöki palotában, sajtótájékoztatót pedig a találkozó után tartanak.

Már csak két ország, Törökország és Magyarország jóváhagyásán múlik, hogy csatlakozhat-e ez a két ország a NATO-hoz. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter korábban úgy nyilatkozott, a parlament még a december közepén véget érő őszi ülésszakában tárgyalhat a finn és a svéd NATO-csatlakozás megszavazásáról.

Megint rendkívüli áramszünetek vannak számos ukrajnai régióban

Ismét rendkívüli áramszünetek kezdődtek kedd reggel számos ukrajnai régióban, köztük Kijevben és hét közép- és kelet-ukrajnai megyében a hideg időjárással megnövekedett áramfogyasztás miatt, írja az MTI az Ukrenerho nemzeti energetikai vállalat beszámolója alapján.

A tájékoztatás szerint vészhelyzeti leállás volt a fővárosban, Kijev, Csernyihiv, Cserkaszi, Zsitomir, Szumi, Harkiv és Poltava régiókban.

Az Ukrenerho kifejtette, hogy a korábban meghirdetett óránkénti áramszüneteken túli további korlátozásokra azért volt szükség, mert a hideg időjárás beköszöntével megnőtt a villamosenergia-fogyasztás, ami a berendezések fokozott terheléséhez és az energiarendszerben fellépő hiányokhoz vezet.

A nap folyamán az Ukrenerho tervezett üzemszüneteket vezetett be Odessza, Lviv és Rivne régiókban is.

Hétfő este a vállalat bejelentette, hogy a tervezett áramfogyasztási korlátozásokat másnap a fővárosban, valamint Kijev és hét közép- és kelet-ukrajnai régióban a meghirdetett ütemterveknek megfelelően hajtják végre.

Moldova beperelheti a Gazpromot

A moldovai kormány azt fontolgatja, hogy bepereli a Gazprom orosz állami energiavállalatot a földgázszállítmányok jelentős csökkentése miatt, közölte Andrei Spinu moldovai miniszterelnök-helyettes. Az orosz energiától függő volt szovjetköztársaságba negyven százalékkal kevesebb földgáz érkezik a Gazpromtól, ami miatt Moldova csak nehézkesen tudja ellátni 2,5 milliós lakosságát villanyárammal.

Jogászok mérlegelik, hogy a szerződés be nem tartása miatt lehet-e szankciókat kivetni Oroszországra

– mondta el Andrei Spinu miniszterelnök-helyettes a PRO-TV tévécsatornának hétfő este. Az MTI tudósítása szerint hozzátette: a lehetőségek körvonalazódása után eldöntik, hogy milyen irányba tegyenek lépést.

Moldova olyan szerződést kötött a Gazprommal, amely a gáz és az olaj esedékes piaci árának függvényében hónapról hónapra változik.

Zelenszkij részt vesz a G20-csúcson, Putyin még nem biztos

Zelenszkij szóvivője elárulta, hogy Ukrajna elnöke részt vesz a G20-ak bali találkozóján, de valószínűleg csak online kapcsolódik be a tárgyalásokba. Zelenszkij a múlt héten még azt mondta, nem vesz részt az eseményen, ha Vlagyimir Putyin ott lesz a november 15-16-án esedékes indonéz csúcstalálkozón. Putyin egyelőre nem erősítette meg a részvételét, de júniusban még arról szóltak a hírek, hogy az orosz elnök elfogadta a meghívást.

Ukrán elnöki tanácsadó: Hülyék lennénk tárgyalni az oroszokkal

Ukrajna kijelentette, hogy álláspontja az Oroszországgal folytatott tárgyalásokkal kapcsolatban nem változott, és szövetségesei sem kérik, hogy tárgyaljanak Putyin embereivel. Hétfőn az olasz La Republicca újság azt közölte, hogy Ukrajna NATO-szövetségesei a hírek szerint a tárgyalások megkezdését tervezik, miután Ukrajna visszafoglalta a Herszon régiót, így Kijev egy erős pontról indulna.

Mykhailo Podalyak ukrán elnöki tanácsadó a Radio Svoboda-nak viszont azt mondta, hogy Ukrajna csak akkor fog tárgyalni Oroszországgal, ha az orosz csapatok elhagyják Ukrajna egész területét, beleértve a 2014-ben elfoglalt területeket is. Podalyak hozzátette, hogy az Egyesült Államok egyenlő félként kezeli Ukrajnát, és nincsen semmi kényszer Amerika részéről. Azt mondta, Ukrajna nyer, ezért most tárgyalóasztalhoz ülni „hülyeség lenne”.

Amerikai-orosz megbeszélések

Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója bizalmas megbeszéléseket folytatott magas rangú orosz tisztviselőkkel – írja a The Guardian. Sullivan megerősítette, hogy „a magas rangú kommunikációs csatornák” továbbra is nyitva maradnak Washington és Moszkva között. Sullivan hétfőn a New York-i Economic Clubban tartott rendezvényen beszédében kijelentette, hogy az Egyesült Államoknak és az ukrajnai háború által érintett összes országnak „érdeke” a kapcsolat fenntartása a Kreml-lel.

Ezt akkor tettük, amikor szükség volt a lehetséges félreértések tisztázására, és megpróbáltuk csökkenteni a kockázatot és mérsékelni az olyan katasztrófák lehetőségét, mint például az atomfegyverek lehetséges alkalmazása

– mondta a BBC tudósítása szerint.

Ugyanakkor kitartott amellett, hogy a tisztviselők „tisztán látják, kivel van dolgunk”, és azt mondta a jelenlévőknek, hogy az Egyesült Államoknak „kötelessége az elszámoltatás”, és ígéretet tett arra, hogy nemzetközi partnerekkel együttműködve „felelősségre vonják az ukrajnai háborús bűnök elkövetőit”.

Ukrajna utcai harcokra készül Herszonban

Az ukrán erők heves harcokra számítanak Herszonban, megpróbálják ugyanis kiszorítani az orosz megszálló csapatokat a déli városból. Oroszország azt jelezte, hogy katonáik kivonulhatnak a térségből, de a helyiek szerint ez csak egy trükk.

Az oroszok civilnek öltöznek, és házakba bújnak

– mondta egy helyi a The Guardian tudósítójának. Az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatósága hétfőn közleményt adott ki, amelyben tömeges kifosztásról írtak, magyarán az oroszok mindent visznek, ami mozdítható házakból, üzletekből, raktárakból.

Észak-Korea: Sosem voltak fegyverügyleteink Oroszországgal

Észak-Korea tagadja, hogy fegyvereket szállítana Oroszországnak. A KCNA, a kommunista ország hírügynöksége a phenjani vezetés közleményét ismertetve számolt be erről helyi idő szerint kedden.

Ismételten szeretnénk világossá tenni, hogy sosem voltak fegyverügyleteink Oroszországgal, és nem tervezünk ilyesmit kötni a jövőben sem

– írta az észak-koreai vezetés állásfoglalásában. Phenjan szerint a fegyverügyletekről szóló híresztelésekkel akarja az Egyesült Államok befeketíteni Észak-Koreát.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdán azt állította, hogy Észak-Korea titokban jelentős mennyiségben szállít tüzérségi lövedékeket Oroszország ukrajnai háborújához. Kirby szerint az Egyesült Államok úgy véli, hogy a phenjani vezetés közel-keleti, illetve észak-afrikai országokon keresztül próbálja eljuttatni a szállítmányokat, elkendőzve ezzel azok valódi rendeltetését.

Phenjan egyben visszautasította António Guterres ENSZ-főtitkár észak-koreai rakétaindításokkal kapcsolatos kijelentéseit is, mondván, azok tisztességtelenek. Guterres még pénteken elítélte az észak-koreai rakétaindításokat és sürgette a kommunista országot, hogy haladéktalanul hagyjon fel a további provokációkkal.

Úgy vélem, az ENSZ-főtitkár igazságtalan és elfogult viselkedése tehető bizonyos mértékben felelőssé azért, hogy ennyire komollyá vált a helyzet a Koreai félszigeten

– idézte a KCNA az észak-koreai külügyminiszter nemzetközi szervezetért felelős helyettesét.

(MTI)

Olvasói sztorik