A következő élő közvetítés része Amerika bizalmas megbeszéléseket folytatott Oroszországgal

Észak-Korea: Sosem voltak fegyverügyleteink Oroszországgal

AFP
AFP

Észak-Korea tagadja, hogy fegyvereket szállítana Oroszországnak. A KCNA, a kommunista ország hírügynöksége a phenjani vezetés közleményét ismertetve számolt be erről helyi idő szerint kedden.

Ismételten szeretnénk világossá tenni, hogy sosem voltak fegyverügyleteink Oroszországgal, és nem tervezünk ilyesmit kötni a jövőben sem

– írta az észak-koreai vezetés állásfoglalásában. Phenjan szerint a fegyverügyletekről szóló híresztelésekkel akarja az Egyesült Államok befeketíteni Észak-Koreát.

John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdán azt állította, hogy Észak-Korea titokban jelentős mennyiségben szállít tüzérségi lövedékeket Oroszország ukrajnai háborújához. Kirby szerint az Egyesült Államok úgy véli, hogy a phenjani vezetés közel-keleti, illetve észak-afrikai országokon keresztül próbálja eljuttatni a szállítmányokat, elkendőzve ezzel azok valódi rendeltetését.

Phenjan egyben visszautasította António Guterres ENSZ-főtitkár észak-koreai rakétaindításokkal kapcsolatos kijelentéseit is, mondván, azok tisztességtelenek. Guterres még pénteken elítélte az észak-koreai rakétaindításokat és sürgette a kommunista országot, hogy haladéktalanul hagyjon fel a további provokációkkal.

Úgy vélem, az ENSZ-főtitkár igazságtalan és elfogult viselkedése tehető bizonyos mértékben felelőssé azért, hogy ennyire komollyá vált a helyzet a Koreai félszigeten

– idézte a KCNA az észak-koreai külügyminiszter nemzetközi szervezetért felelős helyettesét.

(MTI)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik