Nagyvilág

Korrupció miatt nem indulhat a választáson a volt miniszterelnök

Bilaual Arbab / MTI / EPA
Bilaual Arbab / MTI / EPA

Korrupciós ügy miatt a pakisztáni választási bizottság pénteken öt évre eltiltotta mindenfajta közhivatal viselésétől az ázsiai ország előző miniszterelnökét, Imran Hánt, aki a vádak szerint törvénytelenül adott el állami ajándékként kapott tárgyakat – jelentették helyi sajtóforrások. A döntés értelmében Imran Hán nem indulhat a következő választáson sem.

Hán máris fellebbezést jelentett be, egyúttal az utcára szólította híveit. Szajed Ali, a volt kormányfő ügyvédje már az ítélet előtti sajtótájékoztatón hangsúlyozta, hogy a választási bizottság nem bíróság, így a döntését nem tekintik kötelező érvényűnek.

A volt kormányfő ellen több eljárás is indult, egyebek között terrorizmus vádjával, amelyet azonban a bíróság szeptember végén elejtett.

Hán többször hangoztatta, hogy az ellene felhozott terrorvádak politikailag motiváltak, mert Sehbaz Saríf miniszterelnök kormánya tart az ő növekvő népszerűségétől.

Hán 2018-ban került hatalomra ellenfelei szerint az országban továbbra is jelentős befolyással bíró hadsereg támogatásával, és azt ígérte, hogy megtöri a Pakisztánt eddig irányító családok uralmát. Áprilisban bizalmatlansági szavazással távolították el a miniszterelnöki posztról, amiről ő azt állítja, hogy egy amerikai összeesküvés eredményeképpen a hadsereg részvételével végrehajtott akció volt. Ezt a hadsereg és Hán utódja, Sehbaz Saríf miniszterelnök is tagadja. Leváltása óta Hán sorra szervezi a tömegmegmozdulásokat, hogy nyomást gyakoroljon a Saríf-kormányra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik