Legkevesebb 31 ember meghalt Thaiföld egyik észak-keleti tartományában egy óvodában, miután egy volt rendőr tüzet nyitott az épületben, közölte a helyi rendőrség szóvivője.
A Reuters azt írja, az áldozatok között gyerekek és felnőttek egyaránt vannak.
Az elkövető ellen hajtóvadászat indult. A miniszterelnök utasította a hatóságokat, hogy minél előbb kerítsék kézre a gyilkost. A thai sajtó nem sokkal később arról számolt be, hogy a tettes végzett magával, de ezt egyelőre nem erősítették meg hivatalosan.
Thaiföldön a környező országokhoz képest magas a kiadott fegyvertartási engedélyek száma, és ebben még benne sincsenek az illegálisan vásárolt fegyverek.
Az országban ritkák a tömeggyilkosságok, de 2020-ban egy katona egy kútba esett ingatlanügylet miatt négy helyszínen 29 emberrel végzett és további 57-et megsebesített.