Élő Nagyvilág

Mongóliába is oroszok ezrei menekülnek a mozgósítás elől

Sergei CHUZAVKOV / AFP
Sergei CHUZAVKOV / AFP

Ultraortodox zsidók tízezrei zarándokoltak el Ukrajnába

Ultraortodox zsidók tízezrei gyűltek össze vasárnap a szokásos zsidó újévi zarándoklatukon az ukrajnai Uman városában, dacára a háború miatt kiadott figyelmeztetéseknek.

Az ukrajnai rendőrség biztonsági okokból nem hozta nyilvánosságra a zarándokok számát, ugyanakkor az Ukrajnai Egyesült Zsidó Közösség szerint mintegy 23 ezren érkezhettek.

Minden évben haszid zsidók ezrei zarándokolnak el a haszidizmus alapítójának, Nachman rabbinak a közép-ukrajnai Cserkaszi megyében Uman város zsidó temetőjében található sírjához, hogy szokás szerint táncos, vidám ünnepléssel üljék meg az idén szeptember végére eső zsidó újévet. Bár Uman viszonylag messze van a frontvonaltól, az ukrajnai és az izraeli hatóságok is arról próbálták meggyőzni az embereket, hogy az idén a háborús helyzet miatt tekintsenek el az úttól. A figyelmeztetések ellenére több ezer, a hagyományos fekete öltözetet viselő haszid zsidó ünnepelt a város utcáin. A zarándokok egyike, Aaron Allen az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozva úgy fogalmazott, hogy “az év legfontosabb napjáról van szó, hogy Istennel kapcsolatba léphessünk, és ez egy nagyszerű hely erre”. Mint mondta, szirénákat is hallott, de izraeliként “már megszokhattuk ezeket, és tudjuk, mi a teendő. Eléggé biztonságban érezzük magunkat” – tette hozzá.

Az ukrán rendőrség lezárta a környéket, csak a helyi lakosokat és a zarándokokat engedi be a térségbe. A hatóságok a szeptember 25-től 27-ig tartó ünnepségek idejére megtiltották az alkohol, tűzijáték és játékpisztolyok eladását, éjszakára pedig kijárási tilalmat rendeltek el. (MTI)

Ukrán kamikaze drónok bevetéséről beszélt az orosz katonai szóvivő

Ukrán erők további támadásokat indítottak az orosz csapatok ellenőrzése alatt álló zaporizzsjai atomerőmű ellen, a többi között nyolc kamikaze drónnal – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint a pilóta nélküli repülőeszközöket mind egy szálig megsemmisítették még a létesítmény területén kívül. A minisztérium egyben hangsúlyozta, hogy a sugárzás szintje normális. Igor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a vasárnapi hadijelentést ismertetve azt mondta, hogy Nyikolajev megyében az orosz légierő megsemmisített két ukrán MiG-29-es vadászgépet, amelyek amerikai HARM rakéták kilövésére készítettek fel. Ezen felül az orosz csapatok megsemmisítettek hét ukrán tüzérségi egységet is. Hozzátette, hogy a precíziós levegő-föld fegyverek az utóbbi 24 órában több mint 110 fős veszteséget okoztak az ukrán erőknek Nyikolajev és Krivij Rih térségében és 13 haditechnikai eszközt tettek üzemképtelenné. (MTI)

Oroszok ezrei menekültek a szomszédos Mongóliába mozgósítás elől

Az AFP jelentése szerint hosszú sorok alakultak ki az Oroszország és Mongólia közötti határátkelőkön, továbbra is tart a Vlagyimir Putyin elnök részleges mozgósítási parancsa által kiváltott menekülési hullám.

Az Altanbulag város ellenőrzőpontjának vezetője azt mondta az ügynökségnek, hogy szerda óta több mint 3000 orosz lépett át Mongóliába az átkelőn keresztül.

Az AFP ottani riportere szerint a határátkelő bevándorlási pultja előtt is sorakoztak az orosz útlevéllel rendelkezők.

Az orosz katonai mozgósítás célja, hogy több százezer emberrel töltse fel az Ukrajnában folyó háború sorozatos kudarcai után a hadsereget. (Guardian)

Már több mint kétezer háborúellenes tüntetőt vettek őrizetbe Oroszországban

Már több mint kétezer olyan embert vettek őrizetbe Oroszországban, akik a háború elleni tüntetéseken vettek részt – írja a Guardian az OVD-Info nevű független megfigyelő csoport alapján. Szombaton 33 településen 798 embert fogtak el a rendőrök azért, mert a részleges mozgósítás miatt demonstráltak.

Ahogy azt korábban írtuk, a mozgósítás miatt már a propagandatévé RT vezetője is felemelte a hangját, de az orosz felsőház elnöke, Valentyina Matvijenko is kritizálta a lépést, mondván, teljes mértékben túlzás az, hogy olyanok is megkapják a behívót, akik alap esetben alkalmatlanok lennének. Matvijenko szerint ugyanakkor a felelősség teljes mértékben a kormányzóké.

A belbiztonsági feladatokat ellátó orosz nemzeti gárdánál is mozgósítást javasol egy képviselő

Az orosz parlament, a duma egyik legismertebb nacionalista képviselője, Alekszandr Kinstein szeptember 22-én részleges mozgósítást javasolt az orosz nemzeti gárda (Roszgvardia) is – jelentette a brit védelmi minisztérium.

A bejegyzés szerint a Roszgvardia fontos szerepet játszott az ukrajnai harcokban és az elfoglalt területek biztosításában, ugyanakkor elsősorban belföldi biztonsági szerepre szánták és tagjai nem voltak felkészülve az intenzív összecsapásokra Ukrajnában.

A brit védelmi minisztérium úgy véli, hogy a (részleges) katonai mozgósítás miatt tapasztalható elégedetlenség nagy nyomást helyezhet a Roszgvardiára is, emiatt az újonnan besorozott emberek közül a nemzeti gárdához is kerülhetnek.

https://twitter.com/DefenceHQ/status/1573911829910364160

Több mint 12 ezren érkeztek Ukrajnából szombaton

Az ukrán-magyar határszakaszon 6317-an léptek be szombaton Magyarországra, a román-magyar szakaszon belépők közül 6404-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) vasárnap az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 237 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ezen időtartamon belül fel kell keresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzése érdekében.

Vonattal 112 ember, köztük 45 gyermek érkezett Budapestre az ukrajnai háború elől menekülve – tudatta az ORFK.

Az orosz propagandatévé feje is kritizálta a mozgósítást

A Guardian azt írja, hogy az orosz kormányt minden körülmények között támogató RT televízió vezetője ritka kritikával illette a mozgósítást, mondván azokat is behívják katonának, akiket nem kellene – „mintha Kijev utasítására tennék”, fogalmazott Margareta Szimonyan.

Más sajtóbeszámolók szerint is kaotikus a helyzet: betegségekkel küzdők, ötven év felettiek, kisgyerekes férfiak és nők, valamint olyanok is kapnak behívót, akik korábban sosem szolgáltak a hadseregben, ellentmondva ezzel annak, hogy csak részleges mozgósításról lenne szó.

Mariupol mészárosa váltja az orosz védelmi miniszter helyettesét

Leváltották posztjáról Dmitrij Bulgakov tábornokot, az orosz védelmi miniszter helyettesét, aki a háborús logisztikáért felelt – írja a BBC. A tárca szerint Bulgakov új feladatot kap, de azt nem írták, hogy milyet. Helyére a „Mariupol mészárosaként” ismert Mihail Mizincev vezérezredes érkezik, aki az ukrán tengerparti város elleni brutális támadásokat irányította.

A BBC beszámolója azt írja, hogy Bulgakov 2008 óta volt a posztján, de az utóbbi hónapokban egyre az oldalvonalra sodródott és sokan őt hibáztatták az orosz hadsereg logisztikai problémái miatt. Nemrég a közösségi médiában például elkezdett terjedni egy felvétel, amelyen az látható, hogy a frissen toborzott újoncok rozsdás fegyvereket kapnak.

Olvasói sztorik