Nagyvilág

Súlyos pénzügyi csalással vádolta meg Donald Trumpot és három gyerekét a New York-i állami főügyész

MANDEL NGAN / AFP
MANDEL NGAN / AFP

Nagyszabású pénzügyi csalás vádjával pert indított Donald Trump, három legidősebb gyereke – ifjabb Donald Trump, Eric Trump, Ivanka Trump –, valamint a Trump Organization több vezetője ellen New York állam főügyésze. Letitia James szerdán közölte: nem csak polgári peres eljárás indul az ügyben, de büntetőeljárást is kezdeményeznek majd a manhattani kerületi ügyészséget, valamint bejelentést tesznek az amerikai szövetségi adóhivatalnál, az IRS-nél is.

A vádak szerint Donald Trump, a gyerekei és a Trump Org vezetői segítségével, dollármilliárdos nagyságrendben növelte meg papíron a vagyonát, többek között azért, hogy így kedvezőbb hiteleket és biztosítási díjakat kapjon a családi cég, illetve hogy adókedvezményekhez jussanak. Az ügyészség szerint a keresetben felrótt magatartással Trumpék szövetségi törvényeket is sértettek, például hamis nyilatkozatokat bocsátottak ki pénzintézeteknek, és banki csalást követtek el.

A vádiratban, amely mintegy három és fél év nyomozás munkájaként született meg, az ügyészség 250 millió dollárnyit kér vissza az állítólagosan illegálisan szerzett haszonból, valamint azt, hogy öt évre tiltsák el a négy Trump-családtagot az ingatlanügyekben való részvételtől, és hogy soha többé ne vállalhassanak New York államban engedéllyel rendelkező cégekben igazgatói vagy tisztségviselői megbízatást. Ha a bíróság helyt ad a döntésnek, az gyakorlatilag a Trump ingatlanbirodalom végét jelentheti majd.

Kapcsolódó
Trump reggel elment a New York-i főügyészhez, de végül nem tett vallomást
Ez az eljárás pénzügyi kimutatások miatt indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik