Nagyvilág

Ársapkát vezetnek be a lakossági áram- és gázfogyasztásra Csehországban

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Csehország ársapkát vezet be novembertől a lakossági áram- és gáz fogyasztásra, ezzel védve a háztartásokat a szárnyaló energiaáraktól – jelentette be Petr Fiala cseh kormányfő hétfőn este, amit az MTI közölt.

A rendelet értelmében az áram esetében kilowattóránként hat cseh koronás (96 forint), gáz esetében pedig három cseh koronás (48 forint)  árkorlátozást alkalmaznak.

Tájékoztatása szerint az ipari felhasználók terheinek csökkentését szolgáló megoldást szerdán fogják közzé tenni.

Zbynek Stanjura pénzügyminiszter közölte, hogy az árkorlátozások költsége várhatóan 130 milliárd cseh korona (kétezer milliárd forint) lesz. Hozzátette, hogy az egyes gazdasági ágazatokban keletkezett váratlan nyereségek tervezett megadóztatásával 70 milliárd cseh korona bevételre számítanak 2023-ban.

Az Európai Unióban is vészhelyzeti beavatkozásra készülnek a gáz- és árampiacon: rövid távon árplafont vezetnének be a tőzsdén elszabaduló gázárakra, a második lépcsőben pedig az árampiac árképzési modelljébe nyúlnának bele. Szijjártó Péter külügyminiszter mindezt álcázott szankciós intézkedésnek tartja, amely „pusztán az orosz állam bevételeinek megvágására irányul, nem várható tőle árcsökkenés”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik