Nagyvilág

Jászberényi Sándor jelenti Ukrajnából: Éjszaka a fronton

A szerző felvétele
A szerző felvétele
„Az ukrán katonák remekül szórakoztak azon, hogy kapkodom a fejemet a becsapódásokkor” – írja háborús tudósítónk a frontról. A háború első heteiben Ukrajnából már jelentkező Jászberényi Sándor most visszatért az országba, cikksorozatának első része arról szól, hogyan jutott Kijevből a 72. nehézgéppuskás brigád központjába: a frontra.

A sofőrnek nem volt jogosítványa, ám tudta az összes jelszót. Ez pedig jelenleg elég Ukrajnában, ha katonai gépjárművet vezetsz. Reggel hatkor vett fel a kijevi Kozatskiy Hotel előtt. Félhomály volt és ősz, láttam a leheletemet a levegőben, miközben vártam rá. Egy terepszínűre festett Nissan pickuppal érkezett.

„Sándor?” – mondta ki a nevemet, aztán már vette is a vállára a hátizsákomat és a táskámat, amiben a golyóálló mellényem meg a sisakom volt. Bedobálta a kocsi hátsó ülésére, majd beindította a motort. A magnó helyén egy lyuk volt a műszerfalban.

„Majd az autópályán iszunk egy kávét” – mondta, és elindultunk Dnyipropetrovszk felé. Az volt a terv, hogy Dnyipróban szednek össze a 72. brigád mesterlövészei, és onnan Kurakhovéhoz visznek. Ez az a kisváros, amit tartanak az ukránok.

A szerző felvétele Műveletbe induló ukrán katonák csoportképe a Donyecka Oblaszty feliratú a megye határát jelző emelvény előtt.

Bob bácsi volt a kapcsolatom a brigádhoz. Telefonon instruált, miután kértem, hogy segítsen élő kapcsolatot keríteni a harctéri katonákkal. Az előző nap hívott.

Van egy ilyen barátnőm, na. Mesterlövész kiscsaj. 308-assal lövi a ruszkikat. Hozzá mehetsz.

„Remek.”

„Ilyen LMBTQ-lány vagy hogy mondják azt felétek?”

„Buzi.”

„Az. De nagyon komoly lövész.”

„Ne haragudj, de mi köze van az ellenálláshoz annak, hogy ki kivel baszik?”

„Semmi. Csak gondoltam elmondom.”

„Mit?”

„Hogy szerintem a nőket szereti.”

„Én is, meg te is. Hol a probléma?”

„Bakhmutnál.”

Még kettőt telefonáltam miután letettem Bob bácsival a telefont, és már le is szerveztem az utat. Másfél órát autóztunk az autópályán. Már fent volt a nap, amikor megálltunk egy benzinkútnál.

„Kicsit ideges vagyok, mert sem a kocsinak, sem nekem nincsenek papírjaim” – mondta Iván, a sofőr. Huszonnégy éves kölyök, kozákos körszakállal, félénk mosollyal és meleg barna szemekkel. „De a többiek megküldték nekem a jelszavakat végig az útra.”

Az ukrán honvédelmi minisztérium minden nap, de a háborús helyzettől függően akár naponta többször jelszavakat generál, amit a hadsereg tagjainak elég bemondania az ellenőrzőpontoknál, és akkor kérdés nélkül tovább engedik őket. Ennek a működését már volt szerencsém látni a gyakorlatban Debalceve ostrománál. Arról persze fogalmam sem volt, hogy most is működik-e.

Az első komolyabb ellenőrzőpont Poltavánál volt, amikor a megyébe léptünk. Betonbarikádok és kovácsoltvas tankcsapdák szűkítették az utat. Katonák álltak a barikád szélénél teljes testpáncélokban. Baltaarcú szakállas fiúk a nedves hajnalban. Mogorván bámultak minket.

Iván láthatóan idegesen leengedte a pickup ablakát és véresen komoly arccal kiszólt: „szamóca”.

A katonák biccentettek, és mosolyogva mutatták, hogy menjünk. Iván nagyon elégedett volt magával. Száznegyvennel repesztettünk tovább a kátyús utakon, szemben velünk kelt fel a nap, és beragyogta a napraforgómezőket az út két oldalán.

Dnyitropetrovszk nem főváros, de a világ fővárosa. Focicsapata legalábbis van. A víztől felhólyagzott rangadó hirdetéseit néztem a légoltalmi szirénák üvöltésében a város melletti benzinkútnál, amikor megjöttek a mesterlövészek. Szőke, fiús csaj szállt ki a terepjáróból, és kezet fogott velem.

„A lehető legjobb időzítés.”

„Miért?”

„Majd meglátod.”

Néztem a lányt, és azon gondolkodtam, mennyire nagyszerű lenne megírni a Donbász butch mesterlövészének igaz történetét.

„Mennyi az igazolt ölésed?” – kérdeztem. Az Egyesült Államok haderejében a mesterlövészeknek mindig van egy számuk arról, hány embert lőttek agyon. Ezt „Confirmed Kill Count”-nak nevezik, és a hadsereg által megerősített sikeres találatokat jelzi.

A szerző felvétele Szétlőtt strike face lemezek egy elhagyott ukrán ház előtt, ahová a katonák rendezkedtek be. A becsapódások nyomai jól mutatják a harcok intenzitását.

„Huszonegy.”

„Mióta harcolsz?”

„Kurakhovénál négy hónapja, de ott voltam Szlavjanszkban, Izjumban és a donyecki reptéren is. Most Los Angeles-ből jöttem vissza harcolni februárban.”

„Hogy áll a háború?”

„Jól. A szankciók működni fognak, ehhez veszünk időt.”

„Nőként hogyan viszonyulnak hozzád az egységnél?”

„Sehogy. Itt nem nők és férfiak vannak, hanem katonák. Kérlek ne írd le a nevünket, és ne fotózz minket.”

„Oké.”

Hátra ültettek a kocsiban, és indultunk Kurakhove felé. Nem igazán volt helyem a kézigránátok, golyóállómellények és AKM-rohampuskák mellett, pokoli hosszúnak tűnt a másfél órás út. Amikor átléptünk Donbász megyébe, a telefonom szirénázni kezdett. Az ukrán kormány sms-ben figyelmeztet mindenkit a harci cselekményekre és a veszélyre. Letértünk az autópályáról és kis kísértetfalvakon vágtunk keresztül. A házakat mintha tegnap hagyták volna hátra a menekülők.

„Sok kísértetváros van most Ukrajnában?”

„Kurakhovéban zajlik az élet. Konsztantinovkát vagy Bakhmutot kellene látnod. Na, azok tényleg szellemvárosok.”

Egy domboldalon álltunk meg és szálltunk ki a kocsiból. Takaros kis házak sorakoztak végig a földutak mellett. A dombról kiválóan lehetett látni a város szénerőművének füstölgő kéményeit, és az erőmű melletti mesterséges tavat. Folyamatosan dörögtek az ágyuk, de ez nem nagyon zavarta a mesterlövészeket.

A szerző felvétele A kurakhovai szénerőmű füstölgő kéményei. Működik az erőmű – van áram a városban.

„40 kilométerre vannak az állásaink, ez a mi tüzérségünk” – mondta a lány.

„Oké.”

„Este azért óvatosan, mert akkor itt is meleg tud lenni.”

A 72. nehézgéppuskás brigád logisztikai központjai a domboldalon voltak. A kis falusi házak oldalainál halmozták fel a lőszereket, a golyóállómellényeket, az ellátmányt, ott aludtak a frontról visszatérő katonák. Az egység rangidősét Nazarín „Nazar” Kiszaknak hívták. A házban, ahol fogadott, a falnak támasztva álltak a brit Javelin-rakéták. Darazsak zúgtak mindenhol. A gyümölcsfák alatt rohadt az alma a kertben.

Galéria
A szerző felvétele
Ukrán közlegény nézi az üzeneteit egy lőszeres ládán ülve Kurakhova mellett.

Jászberényi Sándor jelenti Ukrajnából: Éjszaka a fronton

Fotó megosztása:

Miután elmondtam, mit akarok csinálni, Nazar hosszasan hallgatott. Mindig ilyen csend van amikor ismeretlen az ember. A frontról visszatérő katonák is gyanakodva méregettek. A nap leesett az égről. Hirtelen lett sötét. Ezzel párhuzamosan felélénkült az orosz tüzérség. Az ukrán katonák remekül szórakoztak azon, hogy kapkodom a fejemet a becsapódásokkor.

Előkerült egy üveg whisky, mentek a viccek, elsősorban az én káromra, majd mindenki viccelődött mindenkivel. Történeteket meséltem Irakból és Szíriából, ők azokról a harcokról, melyeket 2014 óta vívnak. Elmondták például, hogy a zsold a hivatásosoknak jelenleg 2500 dollár, de mindenki magának veszi a felszerelését.

A szerző felvétele Kóla és taktikai sisak. Ukrán katona szereli fel éjjellátó készülékét a bázison.

„Napi 300-400 lövedéket lőnek ki az oroszok” – mondta Nazar. „Nekünk nincs ennyi.”

„Nagyok a veszteségek?”

„Vannak.”

„Tulajdonképpen mi a 72-esek feladata?”

„Tartani a pozíciókat és visszaverni az orosz támadást.”

„Hogy megy?”

„Győzünk. De majd meglátod. Egy dologra kérlek.”

„Igen?”

„Kapcsold ki a telefonodon a helymeghatározást. Minden harctéri cselekményről való írásnál várj 72 órát.”

„Hogy ne mérjenek be az oroszok?”

„Igen. Így is két naponta mozgatjuk a bázisokat a rakéták miatt.”

„Mikor mehetek ki a frontra?”

„Ha elkezdődik a támadás Harkivnál. Most még a felcsereket is nehezen tudjuk bevinni az ágyútűz miatt.”

„Donyecknek is nekimentek?”

„Majd erre később válaszolok.”

Huszonéves srácok jöttek be a házba, egyenesen a frontról. Vacsoráztak, nevetgéltek, egy bluetooth-os hangszóróról szóló zenére táncoltak, kezükben a karabélyokkal. Kétely arról, hogy ez a háború nyerhető, senkiben sem volt.

Éjfél körül egy zsúfolt szobába helyeztek el. Lőszeresládák és RPG-k között aludtam egy mocskos priccsen. Utólag kiderült, hogy ez volt a legjobb szállás.

A szerző felvétele Szálláshely. Így fest egy ukrán katona fekhelye a fronton. Én itt aludtam.

Az éjszaka többször felébredtem a becsapódó GRAD rakéták zajára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik