Nagyvilág

Észak-Korea sosem adja fel az atomfegyverkezést

Kim Dzsongun észak-koreai vezető azt mondta, országa sosem mond le a nukleáris fegyverekről és rakétákról, mert szüksége van rájuk az Egyesült Államok fenyegetéseinek ellensúlyozására – jelentette pénteken az észak-koreai média.

Kim Dzsongun csütörtöki parlamenti beszédét idézték, ami után a képviselők elfogadták az atomfegyverek használatát szabályozó törvényt, melyet a vezető állama nukleáris helyzetét megerősítését célzó lépésnek nevezett. Egyértelművé tette, hogy erről nem alkuszik. A törvény azt írja elő, hogy az észak-koreai hadsereg „automatikusan” indítson nukleáris támadást, ha az ország vezetését megtámadják.

Kim Dzsongun Dél-Koreát azért bírálta, mert hagyományos csapásmérő eszközeinek növelését tervezi, valamint újra nagyszabású hadgyakorlatokra készül az Egyesült Államokkal, melyeket veszélyes, feszültséget növelő katonai akciónak nevezett.

„Az Egyesült Államok nemcsak nukleáris fegyvereinket akarja megszüntetni, hanem megadásra akar kényszeríteni, az atomfegyverek feladásával meg akarja gyengíteni az önvédelemhez való jogunkat, hogy bármikor meg tudják buktatni a kormányunkat” – idézte a hivatalos észak-koreai hírügynökség a beszédet.

Szankcionálhatnak bennünket száz, ezer napig, tíz vagy száz évig, sose adjuk fel az önvédelemhez való jogunkat csak azért, hogy egy időre enyhíthessük a nehézségeket, melyeket ma tapasztalunk,

hangsúlyozta Kim Dzsongun.

Az észak-koreai vezető beszédét megelőző napon Dél-Korea ismét közeledni próbált, megbeszélést javasolt az 1950-53-as koreai háborúban elválasztott, idős családtagok találkozásainak 2018-ban megszakadt lehetőségéről.

Észak-Korea 2019-től kezdve felgyorsította rövid hatótávolságú nukleáris rakétái fejlesztését, melyeket Dél-Koreára irányíthat.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik