Nagyvilág

Óriási hajtűkanyarokkal érkezett meg székébe a harmadik női brit kormányfő

Andy Rain / EPA / MTI
Andy Rain / EPA / MTI
Liz Truss baloldaliként indult, felszólalt a monarchia felszámolásáért, mára viszont keményvonalas brexitpártivá vált, aki három miniszterelnök alatt szolgált, és tíz év alatt hat minisztériumot irányított.

Megragadtam a lehetőséget, és egy szívből jövő beszédet mondtam a választási vitán, de végül nulla szavazattal zártam. Még én sem szavaztam magamra

– emlékezett vissza Liz Truss. Igaz, nem a jelenlegi helyzetet írta le, hanem azt, mikor Margaret Thatcher szerepét vette fel egy iskolai választáson hétévesen, 1983-ban. Most azonban megszavazta pártelnöknek a Konzervatív Párt 172 ezer tagjának többsége (ez Nagy-Britannia népességének 0,3 százaléka), így ő lesz Boris Johnson utódja a miniszterelnöki székben. A harmadik nő lesz ezen a poszton, Thatcher és Theresa May után, azt követően, hogy kedden hivatalosan is kinevezte őt II. Erzsébet a balmorali rezidenciáján.

De ki is Liz Truss, és tényleg ő lesz az új Vaslady?

Johnson júliusban jelentette be a lemondását a toryk pártelnöki tisztségéről, ezzel együtt a kormányfői posztról. Eredetileg nyolcan szálltak harcba a Konzervatív Párt vezetéséért, végül ketten maradtak versenyben:

  • a külügyminiszter Truss
  • és Rishi Sunak korábbi pénzügyminiszter.

Eleinte a 42 éves Sunak tűnt esélyesebbnek, ő nyerte a tory képviselők között megtartott öt szavazást, de a bukmékerek a végén már biztosra vették a 47 éves Truss győzelmét. Részben azért, mert éveket töltött el azzal, hogy jó kapcsolatot építsen ki a választókerületekkel, másrészt azért, mert a legnehezebb napokban is kitartott Johnson mellett – szemben az indiai származású Sunakkal, aki nyáron Sajid Javid egészségügyi miniszterrel elindította a lemondási hullámot, kifogásolva Johnson viselkedését.

Végül valóban Truss nyert, ahogy azt megjósolták, a szavazatok 57,4 százalékát szerezte meg.

Jane Barlow / AFP II. Erzsébet és Liz Truss a királynő a balmorali rezidenciáján 2022. szeptember 6-án.

Mary Elizabeth Truss 1975-ben született Oxfordban. Apja matematikaprofesszor, anyja ápoló, a lányuk szerint szülei baloldali gondolkodásúak. Anyja tagja a Nukleáris Leszerelés Kampánya nevű szervezetnek, amely hevesen ellenezte a Thatcher-kormánynak azt a döntését, amellyel engedélyezte, hogy a Londontól nyugatra található Greenham Common légitámasztóponton az Egyesült Államok nukleáris robbanófejeket telepítsen.

Négyéves volt, mikor a családja Glasgow mellé, Paisley-be költözött. Az egyik öccse – a három közül – mesélte róla, hogy sokat társasjátékozott a család, de nővére annyira utált veszíteni, hogy inkább lelépett, átalakította a szabályokat, mint hogy elfogadja a vereséget. Tízéves korában Leedsbe költöztek, itt végezte el a középiskolát.

Hajtűkanyar 1.

Innen az útja visszavezetett Oxfordba, ahol egyetemistaként filozófiát, közgazdaságtant és politológiát hallgatott. Aktív résztvevője volt a hallgatóság politikai tevékenységének, itt még a balliberális Liberális Demokraták színeiben. Ebből a korszakából, 1994-ből van is egy elhíresült beszéde, amelyben a monarchia felszámolása mellett érvelt. A párt brightoni kongresszusán a következőket mondta:

Mi, liberális demokraták hiszünk abban, hogy mindenkinek vannak lehetőségei. Nem hiszünk abban, hogy valaki uralkodni született.

Ma viszont már a királyi családot „alapvető fontosságúnak” tartja Nagy-Britannia szempontjából.

Mindannyian hibázunk, ez velem is megtörtént. Vannak, akik a szexnek, a drognak és a rock and rollnak élnek, én a Liberális Demokraták tagja voltam. Sajnálom

– mondta tory közönségének a múlt hónapban.

Emellett a kannabisz legalizálását is támogatta, de az egyetemet 1996-ban már a Konzervatív Párt tagjaként fejezte be. Előbb a Shellnél helyezkedett el könyvelőként, majd egy telekommunikációs vállalatnál volt gazdasági igazgató. 2000-ben kötött házasságot egy könyvelő munkatársával, Hugh O’Learyvel, akitől két gyermeke született.

Korábbi munkatársai, tanárai konoknak tartják, aki képes bármikor meglepetést okozni, és szeret is különleges pozíciókat elfoglalni egy-egy témában.

Trussból hiányzik Tony Blair és David Cameron médialendülete, Gordon Brown kitartó elszántsága, Margaret Thatcher türelme, hosszú távú elképzelései. A legszembetűnőbb képessége, hogy szemrebbenés nélkül vált egy hevesen vallott meggyőződésről egy másikra

– vallotta az új brit kormányfőről oxfordi oktatója, Marc Stears.

Az első két választáson, amin Truss indult (2001-ben és 2005-ben), vereséget szenvedett, de nem adta fel, a greenwichi önkormányzat tagja lett 2006-ban, 2008-tól a Reform nevű jobbközép agytrösztnél is munkát kapott. 2010-től aztán már nem lehetett megállítani, ebben az évben a konzervatívok akkori vezetője, David Cameron az „A-listás” pártagok közé emelte, és megkapta a biztos konzervatívnak számító Délnyugat-Norfolk választókörzetet. Ahol aztán majdnem el sem jutott a választásig, mert kiderült, pár évvel korábban viszonya volt a házas Mark Field képviselővel. A leváltására tett kísérlet azonban nem járt sikerrel, és meg is nyerte a körzetet 13 ezer szavazattal.

2010-ben négy képviselőtársával közösen írt egy könyvet Britannia Unchained (Britannia határok nélkül) címmel, amely az állami szabályozás visszaszorítását javasolta, mert szerintük ezzel lehetne erősíteni Nagy-Britannia világpiaci helyzetét, ezzel lett a toryk között a szabadpiac egyik legfontosabb képviselője. Most, a pártvezetői viták alatt felhozták ellene, hogy ebben a kiadványban azt írta: „a brit munkások a legrosszabb semmittevők közé tartoznak a világon”, de Truss tagadja, hogy ez a gondolat az övé lett volna.

Még csak két éve volt képviselő, mikor ő lett az ország oktatási minisztere, hogy aztán két évvel később már a környezetvédelmi tárca élére kerüljön.

Karrierje annak ellenére is felfelé ívelt, hogy megnyilatkozásaival többször is mosolyt csalt az arcokra. Egyik ilyen megnyilvánulása az volt, amikor a klímavédelmi tárca vezetőjeként egy beszédében fölöttébb szenvedélyes hangon azt közölte:

A sajtunk kétharmadát importáljuk. Ez szégyen.

A védelmi miniszter, Ben Wallace azt mondja, nem azért támogatja Trusst, mert ügyes, hanem mert hiteles. Közben Johnson korábbi főtanácsadója, Dominic Cummings – akinek komoly szerepe volt Johnson megbuktatásában – úgy jellemezte Trusst még májusban, tehát a kampány előtt, hogy ő „egy kényszeres szivárogtató”, „egy veszett kígyó”. Szerinte Truss rosszabb miniszterelnök lesz, mint Johnson volt.

Hajtűkanyar 2.

Truss a brexitről való népszavazás előtt még a bennmaradás mellett kampányolt. De nagyon nem sújtotta le, hogy azon az oldalon állt, akik maradtak volna az EU-ban, mert a referendum után már dicsérte a brexitet, és idővel az egyik legharciasabb híve lett. Ehhez kapcsolódik egy nevezetes eset is: egy interjúban felmerült, hogy ki lehetne írni egy második népszavazást az ügyben.

Eddie Mair: Mi van azokkal az emberekkel, akiknek megváltozott a véleménye?

Truss: Nem hiszem, hogy bárkinek megváltozott volna a véleménye.

Mair: Az öné igen.

Truss: Az enyém igen, ez igaz.

Theresa May kormányában előbb igazságügyi miniszter lett, majd a pénzügyminisztériumban kapott feladatot. Johnson 2019-es kinevezésével a külkereskedelmi tárca lett az övé, vagyis kilépett a nemzetközi porondra, a világ vezető politikusaival, üzletembereivel tárgyalt.

Niklas HALLE'N / AFP Liz Truss 2019 januárjában.

Brüsszel és Moszkva ellenfele

2021-ben, 46 évesen aztán átvette Dominic Raabtól az egyik legfontosabb tárcát, a külügyminiszterit. Az EU-val heves vitái vannak, mert az észak-írországi protokollt úgy kívánta megváltoztatni, hogy törölne pár elemet a brexitet követő uniós megállapodásból.

Az oroszok Ukrajna elleni inváziójával kapcsolatban a fegyveres konfliktusban való brit részvételt sem vetette el az elején, és azon a véleményen van, hogy az oroszokat ki kell űzni az országból, egyúttal támogatja azokat a briteket, akik Ukrajnába mennének harcolni az oroszok ellen. E nyilatkozata miatt Vlagyimir Putyin magas fokú készültségbe helyezte a nukleáris elrettentő erőket.

Két héttel a háború kitörése előtt, zárt ajtók mögött Szergej Lavrov orosz külügyminiszternek nagyjából azt mondta, hogy Nagy-Britannia soha nem fogja elismerni Oroszország fennhatóságát két orosz terület felett, ugyanis összekeverte Voronyezst és Rosztovot – ahol az orosz csapatok felsorakoztak az invázió előtt – az ukrajnai Donyeckkel és Luhanszkkal. Trussék utána azzal védekeztek, hogy félreértette a miniszter kollégája mondandóját, és csak az orosz propaganda akarja őt nevetség tárgyává tenni.

Meredek tervek

A pártvezetőségért folytatott küzdelme sem volt problémamentes. A megélhetési költségek emelkedése ellen úgy harcolna, hogy az adóterheket csökkentené, de nem „osztogatna” segélyeket. Azt a tervét visszavonta, miszerint a közszféra dolgozóinak fizetését a regionális megélhetési költségekhez kötné, mivel ezt az idősebb toryk ellenezték, ugyanis Londonon kívül ez alacsonyabb fizetést jelentene többmillió dolgozónak. Mindezek ellenére Truss továbbra is átfogó gazdasági változásokat tervez adócsökkentéssel, az energiaadók elengedésével, egyúttal kizárta, hogy új adókat vezetnének be.

A skót miniszterelnököt, Nicola Sturgeont úgy jellemezte, mint aki „feltűnési viszketegségben” szenved, és akivel kapcsolatban a legjobb megoldás „ignorálni” őt. Emmanuel Macronról, a britek egyik legfontosabb kereskedelmi partnerének számító Franciaország elnökéről pedig a múlt héten azt állította, hogy

a zsűri még nem döntötte el, barát vagy ellenség.

Mindezek ellenére népszerűbb volt, mint a kihívója, Rishi Sunak, akire Johnsonhoz hasonlóan ráégtek a koronavírus alatti botrányok, ráadásul több kommentár szerint a Konzervatív Párt tagsága egyelőre nem szívesen látná bevándorló szülők gyermekét a miniszterelnöki székben, de nem kedvezett megítélésének az sem, hogy felesége India egyik leggazdagabb emberének a lánya, aki – mivel hivatalosan nem rendelkezik lakóhellyel Nagy-Britanniában – évente több millió fontnyi adó alól mentesül az apja cégéből fizetett osztalék után.

Peter Morrison / AP / MTI 2022. augusztus 16-i kép egy belfasti falfestményről, amely a brit Konzervatív Párt vezetői tisztségére pályázó Rishi Sunak volt pénzügyminisztert és Liz Truss külügyminisztert ábrázolja a londoni kormányfői rezidencia ajtajánál.

Többen azt mondják, Truss direkt rájátszik arra, hogy Thatcherhez hasonlítsák, de ő ezt kategorikusan tagadja:

Elég frusztráló, hogy a női politikusokat, mindig Margaret Thatcherhez hasonlítják, míg a férfi politikusokat nem hasonlítják Ted Heath-hez.

(Edward Heath 1970-től négy éven át volt Nagy-Britannia miniszterelnöke, 51 éven át pedig parlamenti képviselője.)

Másrészt, ahogy ikonikussá vált elődjének, úgy Trussnak sem lesz egyszerű a feladata: orosz invázió, a megélhetési költségek növekedése, az infláció, az energiaválság és még bőven lehet folytatni a sort, de csak egyet emelnénk ki a végére:

12 éve nem került a hatalom közelébe az ellenzéki Munkáspárt, ám a mostani helyzet egyáltalán nem zárja ki a politikai fordulatot. A felmérések szerint a toryk nagyjából 10 százalékos lemaradásban vannak baloldali kihívójukkal szemben.

Az adócsökkentés, a kisebb állam és az EU-val szembeni keményvonalasabb szerepvállalás ígéretével Truss a torykat meggyőzte, ám az kérdés, hogy sikerül-e a társadalom többségét is maga mögé állítania. Sunak, aki korábban arról beszélt, folytatja a pártban a munkáját, ha veszít, akkor is, például elég kritikusan áll ehhez. Azt mondja, Truss programja olaj lesz a tűzre, és csak nőni fog tőle az infláció, ami már így is a legmagasabb (10 százalék) az elmúlt negyven évet tekintve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik