Nagyvilág

Egy brit üzletlánc már élelmiszer-vásárlásra is ad hitelt

Kamatmentes hitellel teszi könnyebbé az élelmiszerek vásárlását egy brit üzletlánc: az Icelandnál egy előre feltöltött kártyára igényelhető a mikrohitel, és ezt az iskolai szünetek idején vehetik igénybe a vásárlók – írta meg a napi.hu.

A mélyhűtött élelmiszerekre specializálódott Iceland kezdeményezésének célja, hogy könnyebben lehessen hozzájutni az élelmiszerekhez. Az Iceland kezdetben alacsony összegű kölcsönöket nyújt, 100 fontos, azaz közel 50 ezer forintos kamatmentes hitelről van szó. A Retail Gazette kiskereskedelmi szakportál összeállítása szerint az Iceland Food Club-hoz csatlakozó vásárlók tehát mikrohiteleket kaphatnak, az összeg egy előre feltöltött kártyán érhető el, heti 10 fontos, azaz majdnem ötezer forintos törlesztéssel – írja a portál.

A kölcsönt igénybe vevők azt is kiválaszthatják, hogy a hét melyik napján törlesztenek, és esetleg túlfizetnek. A cég a rendszert több mint két éve teszteli különböző formákban több mint 5000 vásárló részvételével. A mikrohitelekből egyszerre csak egyet lehet igényelni, és összesen az év során hat időszak alatt, amelyek egybeesnek az iskolai szünetekkel. A boltlánc szerint ez garantálja, hogy azokat csak átmeneti nehézségek alkalmával használják fel, nem pedig egész évben támaszkodjanak rájuk. A tesztek eredményeképpen az eddig élelmiszerbankokhoz forduló vásárlók kevésbé függtek ezektől. 71 százalékuk pedig azt mondta, így kevésbé valószínű, hogy lemaradnak a bérleti díjak és a számlák fizetésével.

Richard Walker, az Iceland Foods ügyvezető igazgatója szerint emberek minden eddiginél nehezebben tudják a legfontosabb mindennapi termékeket megvásárolni, ezért az üzleti élet szereplőinek és a kormánynak új ötletekkel kell előállniuk, hogy működőképes megoldásokat találjanak – olvasható a napi.hu írásában.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik