Én, az 51460-as egység katonája, Danyiil Andrejevics Frolkin őrvezető tizedes, beismerem minden bűnömet, amit Andrijivkában elkövettem: hogy civileket lőttem le, hogy civilektől loptam, és hogy elkoboztam a telefonjaikat.
Az idézet egy 21 éves orosz katonától származik, aki Kijev ostroma során részt vett az egyik környékbeli település, Andrijivka feldúlásában és a helyiek terrorizálásában.
Az orosz-ukrán háború februári kirobbanása óta szinte befogadhatatlan mennyiségű információ szakad ránk a harci cselekményekkel kapcsolatban, lehetetlen minden hírről azonnal biztosra megmondani, hogy fedi-e a valóságot, ezért a a frontot megjárt katonák beszámolóit is általában fenntartásokkal kezeli a nyilvánosság. Ennek tükrében nagy szó, hogy az IStories munkatársai (az Organized Crime and Corruption Reporting Project oroszországi szervezete) kapcsolatba tudtak lépni egy olyan személlyel, akinek dokumentált az ukrajnai tartózkodása, mint orosz oldalon harcoló katona. Több társával együtt őt is egy mobiltelefon buktatta le, amit a helyi lakosságtól rekviráltak a megszállás során, és amit aztán elfelejtettek magukkal vinni, amikor az orosz csapatok elhagyták Kijev térségét.
Andrijivka egy alig pár száz fő által lakott kis falu Ukrajnában, Kijevtől nagyjából hatvan kilométerre. Amikor az orosz csapatok a főváros bevételére indultak márciusban, a környék megszállásának részeként itt is hasonló szituáció alakult ki, mint Bucsában. Bár embertelen népirtásra nem került sor, néhány hetes ott tartózkodásuk alatt Andrijivkát is teljesen leuralták az orosz katonák. Terrorizálták a lakosságot, vittek mindent ami mozdítható, „nácikat” és banderistákat kerestek, és a gyilkosságtól sem riadtak vissza.
Egy ízben egy idős házaspárhoz Leonyid és Tatjána Udodhoz is kiszálltak, a „fő banderistát” keresték. Tatjána később elmondta az IStories riporterének, hogy a férjét valóban banderistának nevezték a faluban, de a név csak valahogy ráragadt, a 76 éves Leonyid igazából nem nacionalista. A kiszálló katonák is megállapodtak abban, hogy egy jóval fiatalabb személyt keresnek, így békén hagyták Udodékat, ám előbb még elkobozták a mobiljaikat. Hetekkel később ezek aztán csodák csodájára előkerültek, amikor az oroszok elhagyták a térséget. A meglepettséget aztán még tovább fokozta, hogy az egyik készüléken több tucat fotót találtak, amelyeket az ott garázdálkodó fiatal orosz tisztek készítettek. Ezek alapján sikerült négyüket is beazonosítani.
- Köztük Dmitrij Danyilovot, az amuri területről származó 21 éves mesterlövészt;
- a sofőrként dolgozó 20 éves Ruszlan Glotovot;
- a 21 éves Ivan Sepelenkót a messzi keleten fekvő Csukcsból;
- valamint a 21 éves Danyiil Frolkint, aki a háború kirobbanása előtt szerelőként dolgozott Altajban.
Amikor a helyieknek megmutatták a képeket a tisztekről, mind jól emlékeztek rájuk. A faluban elkövetett fosztogatásokért nagyrészt ők voltak a felelősek. Többen emlékeztek rá, hogy a köröket róják az utakon Udodék elkobzott Ladájával, de arra is, hogy egy családtól robogókat, biciklit, laptopot és egy láncfűrészt is meglovasítottak.
Az egyik falusi arról is beszámolt, hogy az elkobzott piros robogóval haladó orosz katona egy ízben még fuvart is ajánlott neki. A képek alapján azonosította, hogy a személy a mesterlövész Danyilov volt. Egy másik család, Danilenkóék arról számoltak be, hogy az orosz katonák bár nem bántották őket, a saját házukból tették ki őket, velük együtt egy a II. világháborút is megjárt 95 éves öregemberrel. Az ő katonai kitüntetései is mind egy szálig eltűntek, a telefonban talált képek alapján Frolkin nyakában látták őket utoljára.
Volt, akit kikértek a házból néhány órára és soha nem tért vissza, másokat kémkedés és szabotázs gyanúja miatt végeztek ki statáriálisan. Az egyik utcában három embert lőttek agyon gyors egymásutánban, míg egy nő arról számolt be, hogy az orvosi jelentések szerint a férjét előbb lábon majd vállon lőtték, csak azután végezték ki. További áldozatokra összekötözött kézzel találtak rá, testükön különböző bántalmazások nyomaival. Az oroszok a holttesteket egy kupacba pakolták, amihez aztán a visszatérő ukrán erők sokáig nem engedték közel a helyieket, tartva attól, hogy az oroszok csapdát állítottak és aláaknázták a tetemeket.
A megszállók áldozatává vált Igor Jermakov is, akit a beszámolók szerint maga a parancsnok követelt a színe elé. Felesége, Tatjána Jermakova elmondta, hogy napokkal korábban lesodródott az útról egy orosz tank a házuktól nem messze, a helyiek pedig rögtön célba is vették. Elvitték a benne hagyott lőszereket és felszerelést, és igyekeztek elrontani az elektronikát, hogy többé ne lehessen a tankot működésbe hozni. Nem világos, hogy Igor Jermakov is részt vett volna a szabotázsban, napokkal később mégis katonák dörömböltek az ajtajukon, Igorért mentek, hogy a parancsnok színe elé vigyék. Felesége két napon át semmi biztosat nem tudott róla, aztán rátalált a többi között férje holttestére is. Egy szemtanú a fotók alapján később Frolkint nevezte meg Igor gyilkosaként.
Az IStore munkatársainak sikerült kapcsolatba lépnie mind a négy beazonosított orosz katonával. Közülük ketten vállalták az interjút.
A mesterlövész, Danyilov, amikor meglátta a róla készült képeket, tudni akarta, hogy honnan szerezték meg őket a kérdezői, hiszen még neki sem voltak meg. Ő tagadta, hogy köze lett volna bármilyen gyilkossághoz. Amikor viszont felhozták neki a lopott robogóval való furikázást, elmosolyodott. Elismerte továbbá azt is, hogy részt vett azoknak a civileknek a felkutatásában Kijevnél, akikről gyanították, hogy kapcsolatban állhatnak az ukrán hadsereggel. Hogy mi történt ezekkel az emberekkel később, arról azt állította, hogy nem tudja biztosan, de szerinte foglyul ejtették őket, és később talán fogolycsere keretében szabadultak.
Mint elmondta, az egységét januárban Belaruszba küldték, de már ekkor sokuk biztosra vette, hogy hamarosan célba veszik Ukrajnát. Aztán a „speciális katonai művelet” megindítása után azt mondták nekik, hogy háromnapos elrettentő bevetésen kell részt venniük a Donbaszban. Végül Andrijivkában kötött ki, azóta viszont már hazatért Oroszországba, majd amint lehetősége akadt, elhagyta a hadsereg kötelékeit.
A rövid interjú végén Danyilov azt mondta, nincs elragadtatva a háborútól és azoktól a hónapoktól, amik a háta mögött vannak, és úgy gondolja, a többség úgy tekint az egészre, mint egy rémálomra, és próbálják elfelejteni. Ennek ellenére megkérte a riportert, hogy küldje el neki a róla készült fotókat emlékbe.
A másik megszólaló a cikk elején már idézett Danyiil Frolkin, aki az andrijivkai lakók szerint talán a legbeképzeltebb orosz tiszt volt, akivel találkoztak. Danyilovhoz hasonlóan ő is arról mesélt, hogy az év elején Belaruszba küldték az egységét, de hogy lerohanják Ukrajnát, csak napokkal az invázió előtt tudta meg. Elmondása szerint több társa próbált kilépni ekkor, de egyszerűen megtiltották nekik. Név szerint említi a dandárparancsnokot, Azatbek Omurbekovot, aki ordítva közölte velük, hogy ő maga lövi le őket, ha nem mennek csatába.
Egyikünket arcon ütötte a fegyverével, a másiknak odanyomta a homlokához és azt mondta, »Megöllek, és semmi következménye nem lesz rám nézve«.
Amikor a lopásokról kérdezték, Frolkin azt mondta, csak „néhány szart” vittek el a helyiektől, azt is tagadta, hogy elorozta volna az idősebb Danilenko kitüntetéseit, mint mondja, csakugyan a nyakába akasztotta őket, de miután elkészültek a fotók, visszatette őket a helyükre.
Frolkin azt is tagadta, hogy köze lett volna gyilkosságokhoz. Néhány órával később azonban ő maga hívta vissza a riportert, és a gyilkosságokkal bezárólag mindent beismert. Ezt követően pedig arra kérte az érintetteket, hogy tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a parancsnokait felelősségre vonják. A már idézett Omurbekov mellett név szerint említi Szergej Dmitrenko alezredest, a dandáruk logisztikai és ellátási parancsnok-helyettesét, Vjacseszlav Klobukov ezredest, és a hírszerzés vezetőjét, Denis Romanyenkót. Utóbbi volt felelős Frolkin szerint a rosszul végrehajtott felderítésért, aminek következtében orosz katonák százainak kellett meghalnia. Végül megemlíti Andrej Prokurat dandárparancsnok-helyettes nevét is, aki parancsot adott rá, hogy civilekre lőjenek. Amikor a riporter arról kérdezte, miért vádolja különösen az imént felsoroltakat, Frolkin azt mondta, egyikük sem veszi emberszámba az egyszerű katonákat.
Egy alkalommal, már Andrijivkában Prokurat magához rendelte őt és még pár emberét, és kiszálltak egy három fő által lakott házhoz.
„Rengeteg pénz volt náluk, hrivnya, dollár, meg mindenféle kacat. Prokurat elrakta az összes pénzt, a többit dolgot, a mobilokat, dokumentumokat szétosztotta köztünk. Aztán azt mondta, Vigyétek ki őket. És én kivittem egyiküket.” – mondta a tiszt. Később kiderült, Ruszlam Jaremcsuknak hívták itteni áldozatát. Róla kiderült, hogy koordinátákat küldött az ukrán seregnek az oroszok harcállásairól.
Mondtam neki, hogy menjen előre. Ment. Mondtam, hogy térdeljen le, aztán fejbe lőttem. Aztán utána nagyon sokáig remegtem. Megöltem valakit, de meg akartam menteni annyi embert, amennyit csak lehet
– emlékezett vissza a történtekre.
Elmondása szerint a bajtársai élete miatt döntött úgy, hogy beismeri az általa elkövetett bűnöket a nyilvánosság előtt. Mint mondta, korábbi egységének tagjai hamarosan visszatérnek a háborús zónába, ezúttal Herszonba, ahol a hírek szerint az ukránok felszabadító offenzívára készülnek. Frolkin bízik benne, hogy vallomása miatt megkímélik életüket, bár az nem derült ki egyértelműen, hogy ezt mire alapozza.
Az interjú végén az is kiderült, hogy Frolkin miután hazatért Oroszországba, hátat fordított a hadseregnek és a felmentését kérte. Mint mondja, tisztában van vele, hogy az elmondottak után hosszú időre börtönbe kerülhet. Nem azokért a dolgokért, amiket Ukrajnában tett, hanem amiért így beszélt a parancsnokairól. De mint korábban is mondta, jobb tönkre tenni egy életet, mint elveszíteni több száz másikat.
Azt hiszem jobb lett volna, ha ez a háború soha nem tör ki
– zárta végül a beszélgetést.
A IStories a nyomozásról egy hosszabb videós anyagot is közzétett, amit itt lehet megtekinteni.
