Nagyvilág

Eszét vesztette az új forgalmi rendtől, belehajtott egy brüsszeli kávézó teraszába

LAURIE DIEFFEMBACQ / BELGA / AFP
LAURIE DIEFFEMBACQ / BELGA / AFP

Gyilkossági kísérlettel vádolják annak a furgonnak a sofőrjét, amely péntek délután belehajtott egy Brüsszel központjában található kávézó teraszába – írta a La Libre belga napilap szombaton.

Az incidensben három ember szenvedett könnyebb sérülést, kórházba senkit sem kellett szállítani. A jármű vezetője elmenekült a tett helyszínéről, de nem sokkal később a rendőrség Antwerpenben letartóztatta. A szemtanúk szerint a furgon elhajtott a kávézó előtt, majd megfordult, és ezután hajtott bele a teraszba.

A La Libre szerint a gyanúsított, Muhamad G. 1994-ben született Antwerpenben. Flamand nyelvű sajtóforrásokra hivatkozva azt írták, hogy török származású, és a DPD csomagküldő szolgálat alkalmazottja.

A Het Laatste Nieuws napilap szerint az eset idején valószínűleg éppen a környéken végezte munkáját. A napilapnak nyilatkozó források azt állítják, hogy

a gyanúsított eszét vesztette az augusztus közepén életbe lépett új forgalomirányítási rend miatt, és ezért hajtott bele teljes sebességgel a kávézó teraszába.

Az indítékot a rendőrség egyelőre nem erősítette meg, de sajtóinformációk szerint az illető már ismert a rendőrség előtt testi sértés miatt.

Az incidens tisztázatlan háttere miatt Brüsszel néhány területén ideiglenesen megemelték a terrorkészültségi szintet, majd a nyomozás előrehaladtával csökkentették.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik