Nagyvilág

Katonai repülő vitte Brazíliába a bebalzsamozott császári szívet

Kerek évfordulót ünnepel Brazília: 200 éve lett független, ráadásul egyből császársággá vált. Ennek örömére a Portugáliában megőrzött császári szív ideiglenesen hazatér.

Manapság furcsának hathat a tény, hogy Brazília államiságának kezdetén császárság volt (bár méretre bőven beillik egy birodalomnak). Márpedig miután – 200 éve – függetlenedtek az anyaország Portugáliától, I. Dom Pedróval a trónon monarchiává váltak. A kerek évfordulót alaposan megünneplik az azóta köztársasággá vedlett országban, ennek tiszteletére ideérkezett I. Pedro bebalzsamozott szíve is – számol be a hírről a BBC News.

A szívet egy üvegedényben, formaldehidben ázva őrzik, az pedig egy aranyozott urnában foglal helyet. Az ereklyét egy katonai repülő hozta Portugáliából egyenesen Brazíliavárosba (Brasiliába), katonai tiszteletadás fogadja a becses szervet, ami a nemzeti ünnep után visszatér Portugáliába. A szívvel érkezett Rui Moreira, Porto városának polgármestere is. Hogy ez mekkora dolog, azt jól szemlélteti a brazil külügyminisztérium protokollfőnökének, Alan Coelho de Séllosnak a mondata:

A szívet úgy fogadjuk, akár egy államfőt, mintha I. Dom Pedro még mindig köztünk élne.

Ezért lesz ágyulövés, díszsorfal, a nemzeti és a függetlenségi himnusz is, amit amúgy a zeneileg kiművelt Dom Pedro szerzett. A császár 1789-ben a portugál királyi családba született, majd az Ibériai-félszigetet (is) meghódító Napóleon-seregek elől a komplett portugál udvarral Brazíliába menekültek. Amikor 1821-ben VI. János portugál király visszatért hazájába, fiát, Pedrót régensnek Brazíliában hagyta. Amikor egy év múlva a portugál parlament hazarendelte, megtagadta ezt és Brazília gyarmati rangját is, 1822. szeptember 7-én pedig deklarálta Brazília függetlenségét. Ezután nem sokkal császárrá koronázták.

Később hazatért Portugáliába harcolni azért, hogy a lánya az ottani trónra léphessen, de 35 évesen meghalt tuberkolózisban (előtte 1831-ben átadta a brazil trónt fiának, II. Pedrónak). Halálos ágyán kérte, hogy elhunyta után szívét vágják ki és adják Porto városának. Azóta a szív a Lapai Miasszonyunk-templom oltárán foglal helyet. I. Pedro maradványait 1972-ben szállították Brazíliába, a függetlenség 150. évfordulóján, e hamvak Sao Paulo városában, egy kriptában lettek elhelyezve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik