A következő élő közvetítés része Zelenszkij: A Zaporizzsjai atomerőműre lövő orosz katonák „különleges célponttá válnak”

Újabb két gabonaszállító hajó hagyta el szombaton Ukrajna fekete-tengeri kikötőit

NurPhoto / NurPhoto via AFP
NurPhoto / NurPhoto via AFP

Ezt a török védelmi minisztérium közölte.

NurPhoto / NurPhoto via AFP

Így az országból induló hajók száma már tizenhatra nőtt azóta, hogy július végén megszületett az ENSZ és Törökország által közvetített megállapodás, melynek célja részben a globális élelmiszerválság enyhítése volt.

A Reuters azt írja, hogy az ukrán infrastruktúráért felelős minisztérium szombaton közölte: a 16 hajó összesen 450 ezer tonna mezőgazdasági termékkel a fedélzetén hagyta el Ukrajna kikötőit.

Az ENSZ által bérelt MV Brave Commander hajó a következő napokban indul ez a pivdenniji kikötőből Afrikába, miután végeztek a több mint 23 ezer tonna búza berakodásával.

Az Etiópiába tartó hajó lesz az első humanitárius élelmiszersegély-szállítmány Afrikába a háború kezdete óta.

Zelenszkij ukrán elnök közlése szerint a három fekete-tengeri kikötőkből kevesebb, mint két hét alatt sikerült ugyanannyi gabonát exportálnia, mint közúton egész júliusban. Ukrajna azt reméli, hogy a mezőgazdasági termékek tengeri exportját a közeljövőben havi 3 millió tonna fölé tudja emelni.

(The Guardian)

Vissza a közvetítéshez
Olvasói sztorik