Élő Nagyvilág

Putyin és Erdogan megállapodott az együttműködés fokozásában

TURKISH PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP
TURKISH PRESIDENTIAL PRESS SERVICE / AFP
  • Három újabb gabonaszállító hajó indult útnak Ukrajnából a Fekete-tengeren.
  • A NATO-főtitkár szerint nem szabad hagyni, hogy Oroszország nyerje a háborút.
  • Szocsiban találkozik Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök.
  • Volodimir Zelenszkij visszaszólt az Amnesty International súlyos vádjaira reagálva.
  • A háború legfontosabb csütörtöki eseményeit ebben a cikkben szedtük össze.

Lövések érték a zaporizzsjai atomerőművet

Tüzérségi lövések érték pénteken az ukrajnai háborúban a zaporizzsjai atomerőművet, Európa legnagyobbját, amiért a szembenálló felek egymást vádolják, írja az MTI.

Az orosz védelmi minisztérium azt közölte: kis híja volt, hogy az ukrán erők lövései miatt radioaktív szennyezőanyag kerül a környezetbe. De így is lecsökkent az egyik reaktor termelőkapacitása, egy másik áramellátása pedig megszűnt. Sőt, a közeli Enerhodar városban áramkimaradást és vízellátási gondokat okozott az erőmű sérülése, olvasható a minisztérium közleményében.

Enerhodar az orosz hadsereg kezén van március eleje óta, és Moszkva által kinevezetett vezetés irányítja. Az erőműben azonban ukrán szakemberek dolgoznak továbbra is.

Az ukrán állami atomenergiaipari vállalat, az Energoatom a nap folyamán azt közölte, hogy az orosz hadsereg lövései eltalálták az erőművet, de az továbbra is működik, a hat reaktorból kettő termel, és nincs radioaktív sugárzás.

Megállapodott Putyin és Erdogan

Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök megállapodott pénteki szocsi találkozójukon a török-orosz együttműködés fokozásában és abban, hogy Ankara a vásárolt orosz földgáz egy részéért rubelben fizet ezután, írja az MTI.

A két elnöknek a találkozó után kiadott közös közleménye szerint az együttműködést a közlekedés, a mezőgazdaság, a pénzügy és az építőipar területén növelik.

Putyin megköszönte Erdogannak, hogy Törökország közvetített az ukrán gabonaszállítmányok elindításáról szóló megállapodás megkötésében, abban, hogy az exportra szánt orosz élelmiszer és műtrágya eljut a világpiacra, valamint abban, hogy Törökország stabil szállítási útvonalat biztosít az Európába irányuló orosz gáznak.

Ukrajna, Oroszország és az ENSZ júliusban Isztambulban állapodott meg abban, hogy az ukrán gabonával teli hajók milyen feltételekkel indulhatnak el ismét a fekete-tengeri kikötőkből.

A két elnök a közös közleményben hangsúlyozta az erről szóló isztambuli megállapodások teljeskörű végrehajtásának fontosságát.

Az ENSZ külön megállapodást kötött Moszkvával arról, hogy elősegíti áruinak exportját a világba. Alekszandr Novak orosz kormányfőhelyettes a négyórás megbeszélés után újságíróknak elmondta: Törökország vállalta, hogy az általa vásárolt orosz gáznak egy részéért rubelben fizet.

Putyin és Erdogan Szocsiban tárgyal

Pénteken Szocsiban ül le tárgyalni egymással Recep Tayyip Erdoğan – számolt be a Guardian. A török és az orosz elnök gyümölcsözőnek nyilvánították a két delegáció tárgyalásait, egymással pedig az ukrajnai és a szíriai helyzetről egyeztetnek. Putyin a megbeszélés előtt megköszönte Törökországnak, hogy segítenek az ukrán gabonaszállítmányok elindításában, valamint abban, hogy az orosz élelmiszer- és műtrágyaszállítmányok is eljutnak a világpiacra.

Fellendült a belga védelmi ipar az ukrajnai háború miatt

Az ukrajnai háború miatt fellendült Belgium hadipara, a kínálat alig tud lépést tartani a kereslettel – írta a Brussels Times hírportál pénteken. Belgium jelentős fegyveradományokat bocsátott Ukrajna rendelkezésére. A háború kitörésekor Alexander De Croo belga miniszterelnök bejelentette, hogy Belgium 5000 gépfegyvert, 200 páncéltörő fegyvert és 3800 tonna üzemanyagot adományoz Kijevnek.

A gépfegyvereket a vallon kormány tulajdonában lévő FN Herstal fegyvergyártó cég gyártotta. Az adomány egy része a kormányzati készletekből származott, egyelőre nincs adat arról, hogy a kormány új fegyvereket rendelt volna a tartalékok feltöltésére.

A Brussels Times szerint az ukrajnai háború a kevésbé jelentős flamand fegyveripart is jelentősen fellendítette. A flamand kormány havi jelentése azt mutatja, az idei év első hat hónapjában összesen 371,5 millió euró értékben adtak ki fegyverexport engedélyeket, kétszer nagyobb arányban, mint tavaly. A flamand régió jelentős exportmegállapodást kötött Ukrajnával, amelynek keretében a Sioen Ballistics cég golyóálló mellényeket szállított Ukrajnába. A flamand Concordia Textiles, amely az ilyen típusú mellények gyártásához használt szövetet állítja elő, ellátási problémákról számolt be a megnövekedett kereslet miatt.

Az ukrajnai háború a katonai kiadások, valamint a védelmi ágazatba történő beruházások jelentős növekedéséhez vezetett. Júniusban a belga szövetségi kormány bejelentette, hogy 1,8 milliárd eurót fektet be a védelemmel kapcsolatos kutatásba és fejlesztésbe, ami hatalmas lendületet ad az olyan belga hadiipari vállalatoknak mint az FN Herstal, a páncélozott járművek gyártására szakosodott John Cockerill és a Sonaca repülőgépipari cég – írta a lap.

(MTI)

Hazaárulással gyanúsítanak egy orosz hiperszonikusfegyver-szakértőt

Hazaárulás gyanújával letartóztattak egy vezető orosz hiperszonikus szakértőt – írja a Guardian az orosz állami hírügynökség, a TASZSZ tudósítása alapján.

Andrej Sipljuk a Novoszibirszkben található Elméleti és Alkalmazott Mechanikai Intézet hiperszonikus laboratóriumának vezetője és az elmúlt években ő koordinálta a hiperszonikus rakétarendszerek fejlesztésével foglalkozó kutatásokat.

A Guardian felidézi, hogy júliusban Dmitrij Kolker, egy másik novoszibirszki fizikus, nem sokkal azután halt meg hasnyálmirigyrákban, hogy hazaárulás gyanújával letartóztatták.

Oroszország kiutasított 14 bolgár diplomatát

Nemkívánatos személynek minősített és kiutasított 14 bolgár diplomatát Oroszország – derült ki az orosz külügyminisztérium pénteki közleményéből.

Bulgária még a nyár elején 70 orosz diplomáciai alkalmazottat utasított ki kémkedéssel kapcsolatos félelmekre hivatkozva, és korlátozta az orosz külképviselet méretét is.

(The Guardian)

Három újabb gabonaszállító hajó elhagyta a fekete-tengeri ukrán kikötőket

Elhagyta a fekete-tengeri ukrán kikötőket, az a három hajó, amelyeket pénteken terveztek elindítani a gabonaszállítás megkönnyítését elősegítő többoldalú egyezmény alapján. A hajók jelenleg Törökország felé tartanak hogy ott ellenőrzzék a szállítmányokat – közölte a török ​​védelmi minisztérium.

A hajók közül kettő – a török ​​lobogó alatt közlekedő Polarnet és a máltai lobogó alatt közlekedő Rojen – a csornomorszki kikötőből indult. A másik, a Panama lobogója alatt közlekedő Navi Star Odessza kikötőjéből indult útnak.

A hajók együttesen több mint 58 000 tonna kukoricával vannak megrakva, és Törökország, Írország valamint az Egyesült Királyság az úti céljuk.

Ukrajna más termékekre is kiterjesztené az orosz kereskedelmi blokád gabonaszállításra vonatkozó feloldását

Azt sürgeti Ukrajna, hogy terjesszék ki más termékekre – például fémekre is – azt a megállapodást, amely enyhíteni hivatott az ukajna felől érkező fekete-tengeri gabonakivitelt sújtó orosz blokádot – írta pénteken a Financial Times.

Ez a megállapodás a logisztikáról szól, a hajók Fekete-tengeren való mozgásáról

– érvelt Tarasz Kacska ukrán gazdasági miniszter-helyettes a gazdasági lapnak nyilatkozva.  Szerinte kérdéses, hogy ugyan mi a különbség ebből a szempontból a gabonafélék és a vasérc között.

Több mint tizenötezren jöttek csütörtökön Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 7116 ember lépett be csütörtökön Magyarországra, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 8489-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) pénteken az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 424 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

Az ORFK tudatta: az ukrajnai háború elől menekülve csütörtökön 223-an, köztük 66 gyerek érkezett Budapestre vonattal.

Zelenszkij visszaszólt az Amnesty International jogvédő szervezetnek

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök visszaszólt az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezetnek, miután az csütörtökön a nemzetközi jog megsértésével és civilek veszélyeztetésével vádolta az ukrán hadsereget.

Az Amnesty International egy csütörtöki jelentésben arról írt, hogy Ukrajna 19 településen veszélyeztetett civil lakosokat azzal, hogy lakott területen létesített katonai állásokat. Eszerint az ukrán fegyveres erők olykor olyan kórházakban és iskolákban rendezték be bázisaikat, ahonnan még nem evakuálták a civileket, ráadásul ezekről a helyekről tüzelnek is az ellenségre.

Volodimir Zelenszkij az éjszakai videóbeszédében áldozathibáztatásnak minősítette az NGO jelentését.

(The Guardian)

Három újabb gabonaszállító hajó futhat ki pénteken

Három újabb gabonaszállító hajó kapott engedélyt, hogy pénteken elhagyja Ukrajnát a Fekete-tengeren át. A hajók várhatóan összesen 58 041 tonna kukoricát szállítanak majd.

A háború kezdete óta az első ukrán gabonaszállító hajó hétfőn hagyhatta el az odesszai kikötőt Libanon felé. A szállítás újraindítását egy Törökország és az ENSZ által közvetített megállapodás szavatolja, amely biztonságos áthaladást garantál a gabonaféléket szállító hajóknak. Az orosz, ukrán, török ​ és ENSZ -partnereket tömörítő isztambuli Közös Koordinációs Központ közölte, hogy pénteken két hajó indulhat el Csornomorszkból, egy pedig Odesszából. A hajók várhatóan pénteken reggel futhatnak ki a tengerre.

Csornomorszk kikötőjéből az egyik hajó a törökországi Karasuba indulhat 12 ezer tonna kukoricával, míg a másik hajó kicsivel több, mint 13 ezer tonna kukoricával a fedélzetén indulhat el a brit Teesport felé. Az Odesából kifutó hajó 33 ezer tonna kukoricát szállíthat az írországi Ringaskiddybe.

A Libéria lobogója alatt közlekedő Osprey S nevű, ömlesztettáru-szállító török hajó várhatóan pénteken érkezik meg Ukrajna csornomorszki kikötőjébe – közölte az odesszai regionális közigazgatási hivatal. Ez lenne az első olyan hajó, amely a háború alatt ukrán kikötőbe érkezik. A Reuters újságírója szerint csütörtök délután az Osprey S még a Márvány-tengerben horgonyzott más hajókkal együtt, amelyek arra vártak, hogy átkelhessenek a Boszporuszon a Fekete-tenger felé.

Olvasói sztorik