Nagyvilág

A tiltakozás folytatására szólították a több ezer tüntetőt Irakban

AHMAD AL-RUBAYE / AFP
AHMAD AL-RUBAYE / AFP

Moktada asz-Szadr iraki síita politikus és hitszónok szerdán arra szólította fel a követőit, hogy folytassák ülősztrájkkal egybekötött tiltakozásukat a bagdadi kormányzati negyedben. Asz-Szadr a tiltakozókat „forradalmároknak nevezte”, és követelte a parlament feloszlatását, valamint előrehozott választások kiírását.

Az AP hírügynökség azt írja: ez volt az első alkalom, hogy nyilvánosan megszólalt a politikai és vallási vezető, mióta tiltakozók ezrei szombaton Bagdadban megrohamozták a védett kormányzati negyedet, és elfoglalták a parlament épületét is. A tiltakozók ezután a parlamentben ülősztrájkba kezdtek.

Asz-Szadr korábban arra utasította híveit, hogy kedden hagyják el a parlament épületét, de maradjanak a közelében. Vasárnapra pedig tömeges imára hívták a híveket a kormányzati negyedbe.

 Nincs értelme folytatni a párbeszédet, különösen miután az emberek kimondták, amit gondolnak

– mondta Asz-Szadr a Nedzsefból, a síita muszlimok szentnek tekintett városából közvetített televíziós beszédében. Asz-Szadr ezzel arra utalt, hogy a politikai riválisainak tárgyalásra való felhívása nem járt eredménnyel.

A jelenlegi konfliktus oka, hogy bár asz-Szadr pártja megnyerte a tavaly októberi választásokat Irakban, de hetvennégy képviselőjét visszaléptette a parlamentből, miután nem sikerült olyan kormányt alakítania, amely kizárta volna az iráni síita milíciákkal támogatott riválisait. Visszalépésével azonban több tucat helyet engedett át a síita pártok Irán által támogatott szövetségének.

Irak nagyjából tíz hónapja elnök és miniszterelnök nélkül van a belpolitikai válság következtében.

Az ország ugyan jelenleg rekordjövedelemre tesz szert a hatalmas olajkészletei miatt, az államnak mégnincs elfogadott költségvetése, gyakoriak az áram- és vízkimaradások, rossz az oktatás és az egészségügy, a fiatalok számára pedig nincs elegendő munkalehetőség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik