Nagyvilág

Dróntámadás végzett az al-Káida vezetőjével

AFP
AFP

Igazságot szolgáltattunk, a terrorista vezér nincs többé

–  jelentette ki Joe Biden az Egyesült Államok elnöke, miután a CIA egy dróncsapás során megölte Ajmán az-Zaváhírit, az al-Káida vezetőjét Afganisztánban.

A műveletet bejelentő beszédben Biden elmondta, hogy ő adta a végső jóváhagyást Oszama bin Láden utódjának megölésére, aki állítása szerint még most is támadásokat tervezett az Egyesült Államok és szövetségesei ellen. Az elnök bejelentése előtt egy magas rangú kormányzati tisztviselő ismertette az újságírókkal, hogy sikerült a terrorista vezér nyomára akadni és levadászni.

A csapás egy CIA Air Force drónja hajtotta végre helyi idő szerint vasárnap reggel 6 óra 18 perckor Kabulban. Ekkor az al-Káida vezetője a háza erkélyén állt. Egy, a műveletet ismerő forrás a Politicónak elmondta, hogy „jó pár napba” telt, mire megerősítették a merénylet sikerét, mivel az Egyesült Államoknak nem maradt „sok eszköze” az országban.

Zaváhíri megölése jelentős győzelem az Egyesült Államok számra. Annak ellenére, hogy sohasem tett szert olyan ismertségre, mint korábban bin Láden, a terrorista csoport látható nemzetközi szimbóluma maradt, továbbá az ENSZ arra figyelmeztet, hogy a terrorcsoport hosszú távú globális fenyegetésként jelentősebb társainál. 

Az egyiptomi származású Zavahiri egy időben bin Láden személyi orvosaként tevékenykedett, és részt vett több terrorcselekmény, köztük az Egyesült Államok ellen elkövetett 2001. szeptember 11-ei terrorcselekmény-sorozat előkészítésében is. Likvidálása a 11 évvel ezelőtt megölt bin Láden halála óta a legsúlyosabb csapás, melyet a terrorszervezetre mértek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik