Nagyvilág

Megkezdték a barikádok lebontását a szerb-koszovói határon

Megkezdték a barikádok lebontását a koszovói szerbek hétfőn, egy nappal azt követően, hogy az utak elzárásával tiltakoztak a koszovói kormány bizonyos intézkedései ellen. A pristinai kormány szombaton bejelentette, hogy augusztus 1-jétől azok, akik szerbiai dokumentumokkal akarnak belépni Koszovóba, kilépési és belépési igazolást kapnak az átkelőknél. Emellett pedig ismét felvetették, hogy szerb rendszámtáblájú autók nem léphetnek be az országba, és belépésnél ideiglenes koszovói táblát kell igényelniük.

Aleksandar Vucic szerb államfő vasárnap rendkívüli sajtótájékoztató keretében reagált a koszovói bejelentésekre. Mint mondta, ezekkel az intézkedésekkel az Albin Kurti vezette pristinai kormány csak feszültségeket akar kelteni, semmi okuk nincs arra, hogy ilyen döntéseket hozzanak. Albin Kurti hatalomra kerülése óta jelentősen megnőtt a koszovói szerbek és szerb intézmények ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma – közölte a szerb elnök, aki egyben arra kért mindenkit, hogy őrizze meg nyugalmát, és „ne üljön fel a provokációnak”.

A szerb elnök sajtótájékoztatóját követően a Koszovó északi részén élő szerbek elzárták a Szerbia és Koszovó közötti átkelőkhöz vezető utakat. Rövid időre a koszovói különleges rendőri egység is kivonult, hogy biztosítsa a helyszínt, de komolyabb incidens nem történt.

A koszovói vezetés végül úgy döntött, hogy amennyiben a szerbek eltávolítják a barikádokat, Pristina egy hónappal elhalasztja a személyi igazolványokra és a rendszámtáblákra vonatkozó határozat alkalmazását. A koszovói kormány azt kérte, hogy Szerbia is szüntesse meg hasonló előírásait, vagyis a koszovói dokumentumokat is fogadják el a Szerbiába történő belépéskor.

Mivel a barikádok hétfő reggel még mindig álltak, a koszovói kormány elkezdte az ideiglenes koszovói dokumentumok kiállítását azok számára, akik szerbiai iratokkal akartak belépni Koszovó területére. A kora délutáni órákban azonban elkezdték az úttorlaszok eltávolítását, így a Pristina által tervezett intézkedés várhatóan csak egy hónap múlva lép életbe.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de Belgrád ezt azóta sem hajlandó elismerni, és továbbra is saját, déli tartományának tekinti a többségében albánok lakta területet.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik