Nagyvilág

Öt éve nem éreztük ilyen rossznak az ország gazdasági helyzetét

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

A magyarok szerint egyre rosszabb irányba haladnak a dolgok az országban

– derül ki az Ipsos friss, nemzetközi közvélemény-kutatásából. Míg az előző, május elején ismertetett felmérésben a megkérdezettek 65 százaléka mondta azt, hogy nincs jó úton Magyarország, a június végén, július elején készített felmérésben már 77 százalék nyilatkozott ugyanígy. És bár a világátlag is romlott, az mindössze két százalékponttal, hazánk viszont – Nagy-Britanniával együtt – a legnagyobb visszaesést könyvelhette el a közhangulatban.

A világot leginkább aggasztó problémák továbbra is inkább gazdasági jellegűek, de amíg májusban az inflációt 32 százalék említette, júliusra már 6 százalékponttal többen. Tavasszal a magyarok szinte ugyanakkora mértékben aggódtak az infláció és a szegénység miatt, júliusra viszont átvette a vezetést az infláció, és két százalékponttal nőtt a korrupcióval kapcsolatos aggodalom is.

A munkanélküliséggel kapcsolatos félelem ugyanakkor tíz százalékpontot csökkent, ami azért érdekes, mert egy héttel ezelőtt éppen Orbán Viktor miniszterelnök mondta azt, hogy akinek van munkája, becsülje meg, mert Európában nagy gazdasági visszaesés lesz.

A felmérés alapján a magyarokat kevésbé aggasztó dolgok között találjuk a klímaváltozást (10 százalék), a koronavírust (4 százalék), valamint az egyes országok között katonai konfliktust (8 százalék). Ez utóbbi a még mindig zajló ukrajnai háború fényében okozhat némi meglepetést, főleg, hogy Európában egyedül nálunk hirdetett a kormány háborús vészhelyzetet, miközben a lengyel és a német válaszadók sokkal inkább tartanak a háborútól (31 százalék és 29 százalék). Igaz, esetükben is látható a visszaesés májushoz képest.

Magyarországon a gazdasági helyzettel kapcsolatos hanyatlás a legnagyobb,

a megkérdezettek 80 százaléka mondta azt, hogy a magyar gazdaság rossz állapotban van,

ami az Ipsos mérései alapján 2017 júliusa óta a legrosszabb eredmény. Még a 2020-as és 2021-es, pandémiás években is csak megközelítettük ezt az arány, a 2019 júliusi, 60 százalékhoz képest pedig igen látványos visszaesés.

Ez az eredmény azt is jelenti, hogy ez elégedetlenek aránya bőven a globálisan mért 68 százalék fölött van. A felmérésben részt vevő európai országok közül a spanyolok pesszimizmusa mérhető a miénkhez, megelőzve Nagy-Britanniát, Franciaországot, Olaszországot, Lengyelországot és Belgiumot, míg a németeknél nagyjából fele-fele arányban vannak az optimistákkal, Svédországban pedig többen vannak azok, akik szerint jó állapotban van az ország gazdasága.

Módszertan

Az elemzés alapjául szolgáló felmérést 2022. június 24. és 2022. július 8. között készítették az Ipsos Online Panel rendszerén keresztül, összesen 20 022 résztvevő megkérdezésével. Az Egyesült Államokban, Dél-Afrikában, Törökországban, Izraelben és Kanadában 18–74 év közötti felnőttek körében, az összes többi országban a 16–74 évesek körében végezték el a felmérést, 500, illetve 1000 fő megkérdezésével, 3,5 százalékos illetve 5 százalékos hibahatárral. Az adatok súlyozása a populáció profiljához igazodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik