Nagyvilág

Rendkívüli állapotot akar a szlovák elnök a Sajó miatt

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Zuzana Caputová diplomatikusan fogalmazott, de helyi magyar politikusok szerint miniszteri fejeknek kell hullani a súlyos szennyezés miatt. A Sajó élővilága egy jelentős szlovákiai szakaszon megsemmisült.

A Sajó folyó szennyezésének környékére látogatott Zuzana Caputová szlovák államfő, aki rendkívüli állapotot szeretne kihirdettetni – írja az Új Szó. Alsósajó településen sajtótájékoztatót is tartott, amin elmondta:

A Sajó most egy halott folyó. Szó szerint megöli azt a potenciált, ami ebben a gyönyörű tájban van. Öt hónapja nem történt meg, amire szükség lett volna. Ez pedig a mederből a mérgező anyagok eltávolítása.

Szerinte a kormány felelőssége a kár elhárítása, ezért is kell a rendkívüli állapot, ez gyorsabb reagálási lehetőséget ad a kormánynak. Hozzátette, túl korai lenne arról nyilatkozni, terhel-e valakit büntetőjogi felelősség.

Orosz Örs, a felvidéki magyar politikai tömb, a Szövetség elnökségi tagja is a helyszínen járt, beszélt is az államfővel. Elmondta, ugyan már csökken a folyóba jutó szennyezés mennyisége, de sok lerakódott a folyómederben. Szerinte Ján Budaj környezetvédelmi miniszternek le kell mondania az incidens miatt.

Kapcsolódó
„Megöltétek a folyónkat” – három hónap elteltével kezdődött csak meg a kárelhárítás a Sajón
A szlovák környezetvédelmi és gazdasági minisztérium idáig egymásra mutogatott, most az állam arra tett ígéretet, hogy 80 százalékban csökkenteni fogják a folyóba ömlő szennyvíz mennyiségét.

Az Új Szó felidézi cikkében, február óta ömlik az alsósajói bezárt bányából a szennyezett víz a Sajóba. Ez a szennyvíz tele van nehézfémekkel, arzén esetén a határérték 187-szeresét, vas esetén 2581-szeresét mérték, de rezet, nikkelt, cinket, mangánt és szulfátokat is találtak benne. A sok vastól lett kvázi rozsdaszínű a folyó vize, ez az élővilágot is kipusztította.

Sokáig ment az ügy pingpongozása a környezetvédelmi és az állami tulajdonú bánya kezelője, a gazdasági tárca között. Végül utóbbi igyekezett elrekeszteni a szennyezett víz útját bent a bányában, de végleges megoldást nem sikerült találni. Mindenesetre csak azután tudnak nekilátni a károk felméréséhez, a Sajó és a felszín alatti vizek megtisztításához, ha a veszély elhárult.

Kapcsolódó
Fotókon, hogy mi történik a Sajónál a mérgezés helyszínén
Három hónapja ömlik a Sajóba egy bezárt bányából a magas arzén, cink- és vastartalmú szennyvíz, ami az egykor gazdag folyami élővilágot csaknem 20 kilométeres szakaszon teljesen elpusztította.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik