Egy kis ukrán borászat, amelynek szőlői az oroszok által újonnan megszállt területek közelében fekszenek, aranyat nyert a tekintélyes brit Decanter World Wines díjon.
Svitlana Tsibak, a Bejkus pincészet vezérigazgatója a Guardian szerint azt mondta, azon nem lepődtek meg, hogy nyertek, mert „nagyon-nagyon jó” a boruk. A háborús körülmények azonban nagyon megnehezítették még azt is, hogy a versenybe nevezett borokat eljuttassák az Egyesült Királyságba.
A Fekete-tenger partján fekvő Bejkus borászat a körülmények ellenére az elmúlt hónapokban is folytatta a termelést. A készleteket Nyugat-Ukrajnába szállították a bombázások elől.
A versennyel először két éve próbálkoztak, de mivel a szeszes italok exportja nagyon drága, akkor csak néhány üveget küldtek egy Londonba repülő ukrán diplomatával. Idén Magyarországon keresztül sikerült kijuttatniuk a palackokat. Hat dobozt hoztak át a határon, egyenként.
Már kitört a háború, így egy Londonban élő ukrán felajánlotta, hogy két bőrönddel repül Budapestre.
Megtöltötte őket 30 palackkal, és elvitte őket az Egyesült Királyságba
– mondta Tsibak a lapnak.
A verseny szakértő bírái Londonban összesen ötven bort díjaztak arannyal. Világszerte több mint 18 ezer termelő adta be borait. A Decanteren a kóstoló vakon zajlik, így a zsűritagok nem is sejtették, hogy egy háború sújtotta borászat termékét választották a fődíjasok közé.