Az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállítmányok növelik annak kockázatát, hogy más országok is belesodródhatnak az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktusba, figyelmeztetett Szergej Lavrov orosz külügyminiszter szerdán, Szaúd-Arábiában tett látogatása során.
Lavron az MTI tudósítása szerint úgy vélte, a helyzetet tovább súlyosbítja, hogy Ukrajna újabb és újabb fegyvereket kér. Mint mondta:
Ez közvetlen provokáció, amely kifejezetten arra irányul, hogy a Nyugatot belesodorják a katonai cselekményekbe.
Az orosz külügyminiszter szerint nem minden józan gondolkodású nyugati politikus van tudatában a kockázatoknak, „különösen az EU északi részén”. Kijelentette, hogy
vannak olyan politikusok, akik készek bekapcsolódni ebbe az őrületbe, csak hogy elősegítsék saját törekvéseiket.
Mindemellett vannak felelősségteljes országok is, amelyek megértették, hogy ezek a forgatókönyvek elfogadhatatlanok, tette hozzá Lavrov, de nem említett példákat.