Nagyvilág

Megtalálták Molnár Beáta holttestét, akivel volt tanára végezhetett

RMDSZ
RMDSZ

Két nappal ezelőtt a Maszol írt arról, hogy keresnek egy Kolozsváron élő 30 éves nőt, aki szombat óta nem adott életjelet magáról. A nő, Molnár Beáta a hírek szerint volt egyetemi tanárával együtt tűnt el, akivel az utóbbi időben közel kerültek egymáshoz. A férfiről két éve kiderült, hogy volt barátnőjét és más nőket is brutálisan bántalmazott korábban.

Az Index most arról ír, hogy szerdán Nagybáród (Borod) és Báródsomos (Cornițel) települések közelében, egy elhagyott benzinkút területén megtalálták Molnár Beáta holttestét.

A cluj24.ro című kolozsvári román lapnak a rendőrség már megerősítette az értesülést. Előzetes információk szerint jelenleg azt tartják a legvalószínűbbnek, hogy a nővel egy dühkitörés közepette végezhetett a 43 éves Bóné Ferenc, aki aztán a holttestet több szemeteszsákba csavarta, és egy félreeső helyen hagyta.

Az Index szerint Bóné mobiltelefonját a lakásán tartott házkutatás során megtalálták, annak alapján nem tudják követni őt, azt mindenesetre nem zárták ki a hatóságok, hogy a férfi esetleg Magyarországra szökött és itt próbál elbújni.

A Maszol közben fotót tett közzé a feltételezett elkövetőről, kérik, hogy akinek információja van a férfi hollétéről, a 112-nél tegyen bejelentést.

Molnár Beáta az RMDSZ Társadalomszervezésért felelős főosztályának munkatársa volt, halálhírére a Facebookon reagáltak a párt képviselői. Mint fogalmaztak: „Órák óta megrendülten állunk Molnár Beáta tragikus halálhíre előtt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik